Index Vakbarát Hírportál

Kocsis Tibor bevallotta: legalább akkorát bakizott, mint Gáspár Laci

2021. december 15., szerda 15:28

Az X-Faktor egykori győztese is kiállt Gáspár Laci mellett. Az énekes elárulta, hogy egy emlékkoncerten ő is óriásit bakizott egy dalban.

Majoros Péter után Kocsis Tibor is megszólalt a Gáspár Laci-ügyben. Mint ismert, az X-Faktor mentora legutóbb elrontotta a Gyöngyhajú lány című dal szövegét, amikor a műsorban Kóbor Jánosra emlékeztek. A baki után, ami persze felkerült a videómegosztókra, rázúdult a népharag az énekesre, aki a refrénben zöld hajú lányt mondott.

Gáspár Laci a rontás után összezuhant, kedden reggel a Rádió 1-en beszélt arról, hogy igazából maga sem érti, mi történhetett, de elismeri a hibáját. Akkor derült ki az is, hogy időközben az Omega menedzsere is felhívta, megnyugtatva, hogy csak nevettek az egészen, és semmi gond nincs. 

Majka is kiállt az énekes mellett, mostanra pedig Kocsis Tibor is a védelmére kelt, felhozva néhány olyan példát a saját életéből, amikor ő is durva hibát vétett.

Olvasom a híreket, és még mindig mindenki Gáspár Lacit ekézi. Bárki, aki énekelt már nyilvánosság előtt, tudja, hogy egyszer csak jöhet egy rövidzárlat. Teljesen megmagyarázhatatlan okból valami hülyeséget énekelsz a valós szöveg helyett. Személy szerint az X-Faktor-döntő győztes dalában tíz éve azt énekeltem: Mit ér egy hang, mit nem kísér a fény... (Eredeti szöveg: mit nem kap fel a szél, de ez nem jutott eszembe)

– kezdte bejegyzésében Tibó, ha pedig ezt valaki nem érezné ugyanakkora hibának, egy másik bakit is felhozott, amely a szombatihoz hasonlóan szintén egy megemlékezésen történt.

Életem legégőbb pillanata kétségtelenül az volt, amikor az egyik Szenes Iván-emlékkoncerten azt énekeltem: »Ha legközelebb látlak, már nem GERJEDEK rád.« A másodperc ezredrésze alatt kell ilyenkor eldöntened, hogy hümmögsz valamit, vagy énekeled azt, ami először eszedbe jut. Ez jutott eszembe, mit csináljak? Hiszek abban, hogy Szenes Iván is jót mosolygott ezen odafentről...

Az énekes kiemelte: „Nem olyan nagy ügy ez, mint azt sok kárörvendő ember gondolja. Gáspár Laci hibázott és bocsánatot kért. Az emberek többsége nemhogy bakizna, de hang se jönne ki a száján hasonló helyzetben.” Ezt követően felhívást tett közzé: arra kérte a szakmabelieket, hogy

mindenki ossza meg a legcikibb szövegtévesztését.

(Borítókép: Kocsis Tibor 2020. március 6-án. Fotó: Kaszás Tamás / Velvet)

Rovatok