Index Vakbarát Hírportál

Ezért volt 10 ezer forintos ruhában a Miss Universe magyar versenyzője

2021. december 19., vasárnap 12:34

Néhány nappal ezelőtt igencsak nagy port kavart, hogy a Miss Universe magyar versenyzője egy alig tízezer forintot érő Zara ruhában lengette a nemzeti zászlót Izraelben. Jázmin Viktória ruhaválasztására azért kapták fel sokan a fejüket, mert a nagy nemzetközi szépségversenyek döntőjében a résztvevők általában hazai tervezők kreációiban fordulnak rá a célegyenesre, valamilyen fontos üzenetet közvetítve. Ez a magyar versenyző esetében elmaradt, ám mint kiderült, megvolt a baki oka.

A modell szülei a Telexhez juttattak el egy levelet, melyben megmagyarázzák, hogy a lányuknak Richard Alexander tervezett ruhakölteményt, amelyet három nappal a verseny előtt kellett volna eljuttatni Izraelbe. A helyi szigorításokra való tekintettel a divattervező be is adta a beutazási kérelmét, ám erre túl későn reagáltak.

Mivel a kötelező háromnapos karantén miatt Alexandernek esélye sem volt tiszteletét tennie a döntőn, felmerült, hogy ha ő nem is mehet a helyszínre, legalább eljuttatja a ruhát Viktóriának, ezzel viszont az volt a probléma, hogy nem lett volna, aki a versenyen ráigazítsa.

A modellnek végül nem maradt más választása, az internetről kellett ruhát rendelnie magának az utolsó pillanatban, utolsó ötletként pedig feldobta, hogy jobb híján talán a magyar zászlóval is lehetne kezdeni valamit. Mielőtt a szóban forgó végső megoldás megszületett, Viktória azt fontolgatta, hogy visszalép a szerepléstől, ám a verseny fő szervezői ragaszkodtak ahhoz, hogy színpadra álljon.

A Telexhez eljuttatott levélből egyébként az is kiderült, hogy amíg a többi versenyzőnek hónapok álltak rendelkezésükre a felkészüléshez, addig Jázmin Viktória mindössze három héttel azután utazott ki Izraelbe, hogy megnyerte a hazai válogatót.

Nem állt mögötte külön stáb sem, a szülők állítása szerint a család támogatása nélkül a lányuk ki sem tudott volna utazni a verseny helyszínére, ahová egyébként fapados járattal érkezett. A magyar szervezők egyelőre nem szólaltak meg az ügyben, a szülők pedig úgy tudják, a divattervező megmutatja majd az elmaradt ruhakölteményt.

(Borítókép: Jázmin Viktória a Miss Universe szépségversenyen. Fotó: Menahem KAHANA / AFP)

Rovatok