Index Vakbarát Hírportál

Oltás és korábbi fertőzésből való gyógyulás után halt meg Carlos Marin, az Il Divo énekese

2021. december 22., szerda 21:41

A Johnson and Johnson vakcinájával oltották be Carlos Marint, az Il Divo énekesét, aki nemrég halt meg a fertőzésben.

Erről most ügyvédje, Alberto Martin beszélt egy spanyol televíziós műsorban. Azt mondta, hogy az 53 éves korában elhunyt énekes még a fertőzés előtt megkapta az egydózisú oltóanyagot.

Megkapta a Johnson and Johnson koronavírus elleni vakcináját, ezt iratokkal is bizonyítani tudjuk. De tudjuk azt is, hogy a vakcinák sem nyújtanak 100 százalékos védelmet, mindig fennáll a rizikó. A fertőzés megtámadta őt, szétroncsolta a tüdejét

– mondta Alberto Martin, aki „egy rémálomnak” nevezte Carlos Marin halálát, amely teljesen összetörte a barátait, szeretteit. Hozzátette: Marin és az Il Divo tagjai minden szükséges óvintézkedést megtettek, hogy megvédjék magukat a vírustól. Ennek ellenére a férfi elkapta a vírust, és ez szerinte még Gran Canaria szigetén történhetett, ahova november végén utaztak el. 

Marint aztán december 7-én tesztelték pozitívra koronavírussal, amikor már az Egyesült Királyságban turnézták. Ezt követően a múlt héten szállították kórházba Manchesterben, ahol mesterséges kómába, illetve lélegeztetőgépre is helyezték, de ennek ellenére vasárnap meghalt. 

Sajtóhírek szerint Carlos Marin volt felesége, Geraldine Larrosa francia énekesnő is meglátogatta a beteg énekest a kórházban halála előtt. Ők 12 éve elváltak ugyan, de ettől függetlenül barátok maradtak, szilveszterkor is közös koncertet adtak volna.

Időközben a nemzetközi sajtó felfigyelt Carlos Marin egy korábbi interjújára is, amelyben arról beszélt, hogy ő már átesett a fertőzésen. Beszámolója szerint ez még 2019 legvégén történt egy karácsonyi turné után, amikor szintén légzési nehézségei voltak és emiatt oxigént is juttatni kellett a szervezetébe mesterségesen (lélegeztetőgépre ugyan nem helyezték az orvosok, de ennek is csak kevés híja volt). Ezen kívül azt mondta, hogy a szaglásvesztés, tüdőgyulladás, illetve magas láz is jelentkezett akkor nála. 

Betegsége idején az orvosok még nem tudták megállapítani, hogy a koronavírus okozta a fertőzést, mivel akkor még a betegség kevéssé volt ismert az Egyesült Államokban. Négy hónappal később viszont antitest-vizsgálatot végeztek rajta, amely magas antitest-számot mutatott ki a vérében, amiből arra következtet, hogy valószínűleg a koronavírus okozhatta ezt a megbetegedést. 

Nemzetközi sztárok gyászolják

Carlos Marin halála után az Il Divo három másik tagja – Urs Bühler, David Miller és Sébastien – egy rövid közleményben búcsúztak tőle.

Hiányozni fog a barátainak, családjának és rajongóinak. Sosem lesz még egy olyan hang vagy jellem, mint amilyen Carlosé volt 

– írták, hozzátéve: hihetetlen utat tettek meg 17 év alatt az Il Divoval, és nagyon hiányozni fog nekik a társuk, imádkozni fognak azért, hogy békében nyugodjon. 

Megdöbbenését fejezte ki a brit X-faktorból, illetve a Britain's Got Talent tehetségkutatóból ismert SImon Cowell, aki kulcsszerepet játszott az Il Divo 2003-as alakulásában (gyakorlatilag tőle származik a banda létrehozásának ötlete, ő hozta össze a bandatagokat egymással).

Nagyon nehéz szavakba önteni, amit most érzek. Carlos Marin elment. Imádta az életet, imádott fellépni és olyan óriási hálával fordult a rajongókhoz, akik az első naptól támogatták az együttest. Nyugodjon békében Carlos, hiányozni fog

– írta Cowell. Rajta kívül több ismert személyiség – köztük Lorraine Kelly brit műsorvezető és Bruno Tonioli olasz koregráfus, kritikus –  is megrökönyödését fejezte ki Carlos Marin halála miatt. 

(via Daily Mail)

(Borítókép: Simon Horswell / Getty Images Hungary)

Rovatok