Index Vakbarát Hírportál

Putyin gyerekkori barátjával kóstoltatja meg az ételeit

2021. december 22., szerda 09:35

Kordos Szabolcs Restaurant, Hungary című könyve a hazai gasztroszcéna legjobb éttermeinek kulisszatitkaiba avatja be az olvasókat. Séfek, étterem-tulajdonosok, privát szakácsok mesélik el a sztorijaikat ebből a csillogással, szemfényvesztéssel, küzdelemmel teli világból. A könyvből az is kiderül, milyen halat főzni Vlagyimir Putyinnak.

Ákos fekete mosogatóként kezdte a szakmát, majd Nagy-Britanniában tökéletesítette főzési tudását. Megbecsült szakácsként már válogathatott a munkalehetőségek között, és olyannyira megbíztak benne, hogy a hotelben, ahol dolgozott, rábízták a VIP-vendégeket is. Az egyiküket úgy hívták, Vlagyimir Putyin.

– A lakosztályba szólítottak bennünket, hogy az elnök előtt főzzük meg a halat. Ez szokványos eljárás volt, egy zsúrkocsin feltoltuk a konyhánkat, és ilyenkor a vendég szeme láttára csaptunk egy kis főzőshow-t. Mindig nagy, látványos borsszórót használtunk, messziről dobáltuk a himalájai sót, nagy lángon égettük a hagymát, szóval mindent megtettünk, hogy látványos legyen a dolog. Hárman mentünk fel a háromszáz négyzetméteres penthouse-ba, a szálloda igazgatója, a filippínó szakácskollégám és én. A testőrség vezetője megkérdezte, hogy az igazgatónak mi a feladata a főzésnél. Megmondtuk, hogy semmi, így őt el is küldték. Maradtunk ketten.

Putyin az asztaltól nézett bennünket, és nagyon halkan beszélt.

Azt mondta, hogy ő bizony belenyalna mindenbe, de a kóstolója nem engedi. Az előkóstoló egy gonosz arcú, nagy orrú bácsi volt, akiről később tudtam meg, hogy az elnök gyerekkori barátja, egyik legfőbb bizalmasa. Putyin megkérdezte azt is, hogy megvan-e még a hal feje. Ijedten néztünk egymásra a kollégámmal, de szerencsére az alaplépben még ott volt a laposhal feje. Azt egy külön lábasban az asztalra kellett helyeznünk, hogy miért, az a mai napig érthetetlen a számomra, állítólag egy régi cári szokás szerint az elejtett vad fejét meg kell őrizni, amíg el nem fogyasztják a többi részét. Miután elkészült az étel, Putyin a dolgozószobában egyedül, zárt ajtók mögött ette meg. Pontosan tizenhét percig tartott az étkezése, nekünk, odakinn a konyhában ez egy örökkévalóságnak tűnt.

Pisszenés nélkül álltunk a testőrök mellett.

Három halk kopogás az asztalon – ez volt a jel, hogy a testőr kinyithatja az ajtókat. Halkan köszönt el tőlünk, kezet is fogott velünk, valami olyasmit mondott, hogy szép ország Oroszország, látogassunk el oda, de annyira ideges voltam, hogy ezt csak később raktam össze. Hihetetlen megkönnyebbülés volt kijönni abból a lakosztályból – mesélte Ákos a Restaurant, Hungary új, Covid-epizódokkal bővített kiadásában.

A magyar szakács jóval felszabadultabban főzött Morgan Freemannek, mint a világ méretre alacsony, erejét tekintve mégis hatalmas politikusának. Kedvelte az Oscar-díjas színész filmjeit, ismeretlenül is szimpatizált az idősödő művésszel. Amikor beszóltak a konyhára, hogy a világsztár látni akarja a séfet, Ákos arra gondolt, hogy szokás szerint fehér ruhában kell paroláznia a díszvendéggel, aki bizonyára néhány szóban megköszöni a vendéglátást, kézfogás, és ennyi. Az egész talán fél percig tart majd. Tévedett.

(Borítókép:  Vlagyimir Putyin [k] egy pohár gyümölcslevet tölt egy kukoricaföldön 2013. szeptember 17-én Oroszországban.  Fotó:  Sasha Mordovets / Getty Images )

Rovatok