Index Vakbarát Hírportál

De hát én pónit kértem! - Méregdrága ajándékok a celebvilágban

2021. december 24., péntek 06:14

Játékok és édességek? Ugyan már! Egyes hírességek az előbb felsoroltakkal csak mellékesen kényeztetik a gyerkőceiket, inkább luxuscikkekkel igyekeznek boldoggá tenni őket. Több-kevesebb sikerrel.

A legtöbb szülőről elmondható, hogy igyekszik mindent megadni a gyermekének, amire szüksége van. Ennek mindenki a lehetőségeihez mérten próbál eleget tenni, és persze az alapvető dolgok mellett el is lágyul, ha a csemetéje vágyik valamire.

Bizonyos körökben viszont nincs is szükség arra, hogy a gyerek vágyakozzon egy játék vagy éppen nassolnivaló után, szülei ugyanis Ariana Grande ikonikus mondatát követik, azaz

meglátom, megtetszik, akarom, megszerzem.

Összességében elmondható, hogy a totyogó gyerekek nem áhítoznak designer táskákra, festményekre vagy éppen luxuscikkekre. A celebvilágban mégis akadnak olyan anyák és apák, akik máshogy mérik fel utódaik szükségleteit, és időnként olyan ajándékkal lepik meg őket, amikre a legmerészebb álmaikban sem gondolnának – hiszen az adott életkorban valószínűleg a létezéséről sem tudtak, vagy ha igen, akkor hidegen hagyta őket.

Mindent a Kardashian-Jenner gyerekeknek

A Kardashian-Jenner klán ugyan sok mindenről lehet ismeretes, de arról a legkevésbé, hogy távol állna tőlük a túlzás. Kicsi gyerekeiknek évek óta hatalmas bulikat rendeznek, megszámlálhatatlan vendéggel, kiegészítővel és egyéb úri huncutságokkal.

Kim Kardashian és Kanye West legidősebb lányának, Northnak sem kellett sokat nélkülöznie eddigi élete során. Hatéves korában szülei több mint 65 ezer dollárt költöttek, hogy a kedvére tegyenek. Mint kiderült, a kislány hatalmas Michael Jackson rajongó, Kardashianék pedig nem sajnálták a pénzt, hogy megszerezzék neki a popkirály kabátkáját karácsonyra. A celebritás persze bőven kapott kritikát a vitatható ajándék miatt. Elsősorban azonban nem a portéka ára miatt morgott a közönség, sokkal inkább a származása miatt, az énekest ugyan pedofíliával vádolták meg.

Kourtney Kardashian és Scott Disick ugyanebben az évben alkotott nagyot. A médiaszemélyiség látott a Forbes magazinban egy neki tetsző épületet, és eszébe ötlött, hogy az alapján akár egy játszóházat is terveztethetne a gyerekeinek. Az ötletét végül be is váltotta, és a munkafolyamatokat is bemutatta.

Kylie Jenner ettől nagyobb falatot akart. Tavaly ő is játszóházzal ajándékozta meg a kislányát, ez az építmény azonban nem csupán egy privát helyiségnek felelt meg. Stomi egy valódi ház miniatürizált mását kapta meg, saját erkéllyel és terasszal. A kisded első karácsonya sem volt semmi, akkor többek között egy gyémántgyűrűt kapott az édesanyjától.

Mesterművek babáknak

Ahhoz, hogy az ember megtanulja értékelni a művészetet, általában jó pár év kell. Sandra Bullock és a Beckham házaspár merőben másként gondolkodik erről. Amikor a futballista lánya, Harper egyéves lett, szülei Damien Hirst festőművészt bízták meg azzal, hogy fessen neki egy pillangókkal teli képet, aminek a Daddy's Girl, azaz Apu kislánya lett a címe. A festményért akkor 600 ezer fontot, azaz kis híján 800 ezer dollárt fizettek a szülők a Marie Claire szerint.

Sandra Bullock, pontosabban az ügynökei ennek közel a dupláját sem sajnálták. Kevin Huvane és Bryan Lourd a 2011-es amFAR-gálán fizettek ki 14 ezer dollárt egy Andy Warhol festményért. Az összeget AIDS-kutatásra tették félre, így ők ketten egy jó ügyet segítettek, ám azt senki sem értette, hogy az említett művet végül miért Sandra Bullock egyéves örökbe fogadott fiának, Loius Bardónak ajándékozták. A színésznő mindenesetre hálásan megköszönte, hogy nem valami olcsó holmival lepték meg a babáját – írta meg a Page Six.

Pelenkás divatikon

Cardi B és Offset kislányának, Kulture Kiari Cephusnek is csak a legjobb jár. A rapperek gyermeke ugyan még csak 3 éves, de már többet ér a gardróbja, mint egy átlagos család összes tagjának többéves keresete. Első születésnapjára egy mesefigurás, gyémántberakásos nyakláncot kapott a szüleitől, ami a TMZ szerint 100 ezer dollárt kóstált. Egy évvel később sem adtak alább, ekkor Offset egy nyolcezer dolláros Birkin táskával lepte meg totyogós gyermekét. Kulture a videót elnézve valóban meglepődött, olyannyira, hogy egyből vissza is tette méregdrága ajándékát a dobozába.

Szigetet tessék!

A felsoroltak közül talán Tyrese Gibson volt az, aki legmesszebbre merészkedett az ajándékkereséssel, méghozzá a szó szoros értelmében. Amikor Shayla nyolcéves volt, az énekes egy saját szigettel ajándékozta meg, ami állítólag a Love Island nevet viseli. Bár az apai gesztust tekintve nem igen lehet túlszárnyalni Gibson ajándékát, meglehetősen különös húzás volt a részéről, főleg, hogy a Love Island, mint reality éppen a 2015-ös évben startolt el, ami pedig a szériában látható, nem igen való kislányoknak.

(Borítókép: Cardi B, David Beckham és Kylie Jenner. Fotó: Arturo Holmes/Getty Images for Whipshots, Chris Jackson, Kevin Mazur / Getty Images)

Rovatok