Index Vakbarát Hírportál

Tornóczky Anita tiramisujával főnök lett

2021. december 24., péntek 08:23

Tegnap este véget ért A Konyhafőnök VIP idei évada, a döntőbe Tornóczky Anita és Németh Kristóf jutott. A két finalistának háromfogásos menüsort kellett elkészítenie.

Szenteste előtt egy nappal eldőlt, hogy ki nyeri a Konyhafőnök VIP idei szériáját.  A fináléban Tornóczky Anita került ki győztesként Németh Kristóffal szemben, így ő vihette haza a tízmillió forintos fődíjat.

A finálé résztvevői mindketten Sárközi Ákos mentoráltjai voltak. A döntőben is háromfogásos menüsort kellett készíteniük. A győztes összeállítás ez volt: 

Tornóczky Anita az egykori modell, producer, aki jó 10 éve hagyott fel a műsorvezetéssel győzelme után a Blikknek nyilatkozott. Mint mondta a győzelemnél sokkal jobban érdekelte, hogy  tanulhat azoktól, akik a szakma csúcsán állnak. Örül, hogy valami mást csinálhatott, mint a hétköznapokon. MIndt mondta: ez volt élete egyik legjobb önismereti és személyiségtréningje.

Tornóczky Anita egyébként nem sokkal ezelőtt az Index Sunday Brunch című műsorának volt a vendége. Akkor azt mondta, hogy a főzést előző férje révén kedvelte meg, aki vendéglátós volt, így akarva-akaratlanul is a tűz közelében volt. Ezt az előnyét kamatoztatta a vetélkedésben, ami  egész napra adott neki feladatot. Ha éppen nem a kamerák kereszttüzében főzött, akkor gyakorolt, ezért némileg háttérbe szorultak a kutyái. 

SundayBrunch - Tornóczky Anita

(Borítókép: Tornóczky Anita. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok