Index Vakbarát Hírportál

Már protézissel kövérítik a modelleket

2022. január 8., szombat 05:47

Több cég keres karcsú modelleket a molett hölgyeknek szóló ruhák reklámozásához. Hogy miért? Egy témában jártas modell szerint igencsak kevéssé etikus okból.

Bár a modellszakma rengeteg fiatal lány álma, már a kezdetek kezdete óta világossá vált, hogy jócskán akadnak árnyoldalai a díszletek mögött. Az utóbbi években jóval színesebb lett az iparág, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden márka egyenlően áldoz az etika oltárán.

A Victoria’s Secret tavaly úgy döntött, hogy arculatot vált, miután a márkát éveken át élesen kritizálták azért, mert csak csontsoványra fogyott modelleket voltak hajlandók alkalmazni, ehhez pedig gyakran sarkallták arra a nőket, hogy egészségtelen diétát tartsanak, gyógyszerezzék magukat, használjanak hormonokat, illetve drogozzanak vagy „szexeljenek sokat”. Utóbbi esetében az sem volt probléma, ha a modell még kiskorúnak számított – nem is beszélve a vezetőség zaklatási botrányairól.

Manapság egyre több márka alkalmaz hétköznapi testalkatú nőket a kampányaihoz, ezáltal nemcsak az elérhetetlen szépségideál kezdett halványulni, de az említett cégek célközönsége is jóval szélesebb lett. Ennek ellenére több modell is beszámolt arról, hogy tavaly kivágták őket egy-egy castingról, mondván, nem elég vékonyak. Volt, aki szemléltette is, hogy a súlya jóval átlag alatti, mégis azt javasolták neki, hogy faragjon le magáról pár kilót, ha munkát szeretne kapni.

A szóban forgó sztorikkal már tele van a tár, az utóbb időben azonban újabb csavar került az iparág történetébe. Ma már van olyan márka, amelyik protézissel tömi ki a modelljeit, de azt sem úgy, ahogy gondolnánk.

Egy Karoline Bjørnelykke nevű modell a TikTokon osztotta meg tapasztalatait, amelyek érthető módon sokakat felháborítottak. A Loius Vuitton- és Armani-szettekben kifutózó nő elárulta, hogy korábban részt vett olyan kampányokban, ahol a márkák XL-es, illetve akár 5XL-es ruhadarabokat árultak, mégis őt kérték fel modellnek. Bjørnelykkén jól látszik, hogy a méretei messze nem érik el az említett számozást, a cégeknek azonban volt erre megoldásuk, sőt. Mint mondja, fat suit, azaz kövérítő protézis viselésére ösztönözték, ennek pedig meg is volt az oka. Azt akarták, hogy az arca és a nyaka vékony maradjon, megteremtve egy újabb,teljesen természetellenes testképet.

A modell arról is beszámolt, hogy a túlméretezett darabokat gyakran csipesszel volt kénytelen összefogni magán, hogy elölről jól mutassanak. Ma már arra kéri a márkákat, hogy a molett nőknek szánt ruhák reklámozásához valóban molett modelleket alkalmazzanak.

Azt akarom, hogy a fogyasztók tudjanak erről, mert bízom abban, hogy van hatalmuk megváltoztatni az iparágat. Jobb döntéseket hozhatnak, és amiatt sem fogják rosszul érezni magukat, hogy nem úgy néznek ki, mint a modellek a reklámokban

– hangzik el a ma már közel 85 ezer kedvelésnél járó videóban.

Bjørnelykke egyébként arról is beszélt, hogy van egy barátnője, aki ugyancsak modellkedik, vékony testalkata ellenére viszont továbbra is kizárólag plus-size modellként foglalkoztatják – írja az Insider.

2019-ben szintén hangzott el hasonló beszámoló. Ekkor egy Sabrina nevű modell beszélt arról, hogy annak idején képtelen volt megfelelni az elvárt súlykorlátnak, sosem volt elég vékony. Miután pedig plus-size modell lett, a megrendelői arra kérték, hozzon a fotózásokra tömőanyagot, mert nem elég kerek.

A fat suit egyébként kifejezetten gyűlölt megoldás külföldön. Sarah Paulsont például igencsak erősen kritizálták, miután maga is protézisekkel kitömve vitte színre Linda Tripp karakterét az Impeachment: American Crime Story című sorozatban. Egyesek szerint az American Horror Story sztárja elhappolta a szerepet egy másik, nála jóval teltebb színésznő elől. Paulsonnak fájt a kritika, elmondása szerint ugyanis két éven át a karakterrel feküdt és kelt, és nem mellesleg hízott is a szerep kedvéért, még ha annyit nem is sikerült neki, mint kellett volna. E „hiányosságát” oldották meg a protézissel.

Nagyon bántottak, de részben azért, mert úgy éreztem, gyakran megtörténik, hogy a munkádat kritizálják, de nagyon nehéz nem személyeskedni. És nehéz nem azt mondani, hogy két évem ment el erre az életemből, 13 kilót híztam ezért a szerepért. Együtt aludtam, lélegeztem, sírtam és véreztem Linda Tripp-pel két évig. Szóval az, hogy egyesek leülnek a számítógép elé, és úgy döntenek, az erőfeszítéseim nem értek semmit, és talán nem nekem kellett volna eljátszanom a szerepet, nos, ez rosszulesik és nem helyes

– mondta korábban Sarah Paulson.

(Borítókép: A milánói divathét bemutatója 2019. szeptember 19-én Olaszországban. Fotó: Daniele Venturelli / Daniele Venturelli / WireImage / Getty Images Hungary)

Rovatok