Index Vakbarát Hírportál

Horváth Gréta szakemberhez fordul gyermekével a szakítása miatt

2022. január 13., csütörtök 20:24

Az édesanyát nagyon megviselte, hogy elhagyta a párja, illetve az is, hogy Meggyes Dávidnak több nővel is volt dolga mellette. Elmondása szerint a történtek miatt a kisfiát is nagy lelki trauma érte, közös gyógyulásuk érdekében ezért úgy döntött, hogy Filippel szakemberhez fordulnak.

Ahogy korábban az Index is megírta, külön utakon folytatja az Ázsia Expressz második évadának győztes párosa – Horváth Gréta a közösségi oldalán jelentette be, hogy Meggyes Dáviddal véget ért a kapcsolata. Bár posztjában kijelentette, hogy a történtek részleteit nem kívánja megosztani a nyilvánossággal, exe később mégis megtette, mintha őt akarná védeni ezzel.

Meggyes Dávid egy storybejegyzésben szólította meg azokat, akik a szakításukról tudomást szerezve állítólag kéretlen üzenetekkel bombázták az édesanyát, posztját pedig Horváth Gréta is megosztotta. Az eddig is egyértelmű volt, hogy a férfi döntött úgy, hogy elhagyja a párját, ám a nyilvános bejegyzéséből az is kiderült, hogy harmadik fél van a dologban.

Az elhagyott édesanya nemrég újabb részleteket tárt a nyilvánosság elé a szakításukról. Állítása szerint azóta megtudta, hogy az elmúlt években Meggyes Dávidnak több nővel is volt dolga. Horváth Gréta érezhetően nagyon kiborult a történtektől. Legfrissebb Instagram-posztjában most arról ír, hogy lelki gyógyulásuk érdekében kisfiával együtt szakemberhez fordulnak.

Nekem és Filipnek a 2022-es év mély érzelmi megrázkódtatással és nem felhőtlen örömmel indult. Eddigi életem során megtapasztaltam, vannak nehézségek, és az élet elém is gördített egy nagyot, az elmúlt napok eseményeit nézve és megélve. Mindig is egy nagyon erős nő voltam, amivel igyekeztem példát mutatni, aki talpra tudott állni, mert van kiért, és van miért!

– kezdte bejegyzésében, hozzátéve, az őt ért fájdalmakat gyermeke, családja és barátai körében igyekszik feldolgozni.

Elsősorban ÉDESANYA, és csak utána következik az, hogy nő vagyok!

– jelentette ki, hangsúlyozva, hogy csak és kizárólag a gyermekére és a saját lelki gyógyulására fog koncentrálni, felülemelkedve a múlt és a jelen történésein.

Elengedni valakit méltósággal kell, bármi is történt. Nekem ezt tanították, és ezt szeretném Filipnek is átadni! Úgy döntöttem, hogy közösen a gyerekkel szakemberhez fordulunk, hogy ezt az őrületet enyhíteni tudjuk magunkban. Őt még nagyobb veszteség érte, mint engem, és nagyon nehéz neki elmagyarázni, mi is történt.

(Borítókép: Horváth Gréta 2020. augusztus 3-án. Fotó: Kaszás Tamás / Velvet)

Rovatok