Index Vakbarát Hírportál

Baleset érte Boros Lajost, négykézláb mászott haza

2022. február 5., szombat 07:35

Senki sem segített neki.

Az ismert rádiós az utóbbi években többször is volt kórházban. 2018-ban egy szívműtétet is végrehajtottak rajta, ami után öt hétig kómában feküdt élet és halál között.

Boros Lajos most az utcán szenvedett balesetet: napi sétája közben megbotlott egy, a földből kiálló vasdarabban. Az esés miatt a fenekén és a hátán is zúzódások keletkeztek, az egyik ujja pedig eltört, amikor a kezével próbálta tompítani az ütődést.

A baleset után négykézláb kellett hazavánszorognia:

Mindössze négykézlábra sikerült állnom, szerencsére majdnem otthon voltam, így hazamásztam, de közben senki sem segített. Szerintem azt hitték, viccelek. Ha nem, az szomorú...

A történtek után a lakásuktól nem messze lévő éjszakai sebészetre vitték, ahol „fiatal és kompetens szakemberek ellátták”. Boros Lajos a Blikknek arról is beszélt, hogy korábban már egy alkalommal elesett a saját lakásában. Akkor éppen a saját feleségében botlott meg, aki az egyik sötétebb szobában tornázott a földön.

Szólt előre, hogy mire végzek, besötétedik, így majd figyeljek arra, hogy kapcsoljam fel a villanyt, de én ezt szépen elengedtem a fülem mellett. Aztán elindultam ki a szobából, ám nem vettem észre, hogy ott fekszik a földön, így elestem benne

– idézte fel az esetet. Mindez a Boros és bandája című műsor felvétele után történt.

(Borítókép: Boros Lajos 2021. július 9-én. Fotó:  Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok