Index Vakbarát Hírportál

Lang Györgyi először szólalt meg kamera előtt a sztrókja után

2022. február 5., szombat 05:55

Az énekesnő állapota napról napra javul. Bár a jobb kezét még nem tudja mozgatni, a beszéde egyre érthetőbb, sőt, énekelgetni is elkezdett otthon. Múlt héten már a Klubrádióban is beült a mikrofon mögé, most pedig a Fókusz stábjának nyilatkozott.

Agyérgörcs miatt szállították kórházba november közepén a Pa-Dö-Dő énekesnőjét. Lang Györgyi az otthonában lett rosszul, amiről telefonon értesítette zenésztársát, Falusi Mariannt, ezt követően pedig rohammentő jött érte. Szerencsére azóta szépen halad a gyógyulás útján, korábban a Klubrádióban beszélt arról, hogy Kulka János hetente több alkalommal is meglátogatja, hogy segítsen neki a beszédterápiában. Ezt egyébként az énekesnő is megtette a színészért, amikor 2016-ban hasonló problémával küzdött a sztrókja után. 

Lang Györgyivel most az RTL Klub Fókusz című műsorának stábja készített interjút az otthonában. Az énekesnő, akinek eddig nem sokat lehetett tudni az állapotáról, mindenkit megnyugtatott, hogy jól van, sőt! Falusi Mariann-nal már a márciusi Pa-Dö-Dő-koncertjükre készülnek, addig is a barátai egész nap figyelnek rá.

Az állapota fokozatosan javul, bár a jobb kezét nem tudja mozgatni, a mentális funkciói nem sérültek – a beszéde is egyre érthetőbb. 

A riportban Lang Györgyi visszaemlékezett a napra, amikor kórházba került, és részletesen elmondta a történteket. Négy hétig feküdt az Amerikai úti idegsebészeten, ahol Dr. Kamondi Anita kezelte – az az orvos, aki egyébként az énekesnő jóbarátját, Kulka Jánost is, még a kórházi szobájuk is ugyanaz volt. 

Legelső nap arra gondoltam, lehet, hogy nem kéne aludnom, mert akkor többet nem ébredek fel 

– mondta Lang Györgyi, amikor a Fókusz riportere rákérdezett, nem félt-e, miután megtörtént a baj. „De álmos voltam, aludtam és felébredtem” – tette hozzá. A kórházban töltött időszakról egyébként csak jó emlékei vannak, az ápolók is úgy búcsúztak tőle, hogy ilyen vidám beteget még nem láttak. Most még ugyan óvatos, de egyre több helyre megy el a barátaival, múlt héten már a mikrofon mögé is visszaült a Klubrádió Ötös című műsorában, amelynek hallgatóitól több mint 4000 üzenetet kapott. 

Az egyelőre még sok nehézséget okoz, hogy a jobb keze lebénult, a ballal ugyanis még a kerekesszékét sem tudja hajtani. Gyógytornász jár hozzá, illetve logopédus is látogatja, és azt mondja, már énekelgetni is elkezdett otthon. Falusi Mariann szerint rengeteget tesz azért, hogy javuljon az állapota, minden nap gyakorol, hiszen március 11-én a Kongresszusi Központban lép fel a Pa-Dö-Dő.

A Fókusz riportját itt nézheti vissza:

Rovatok