Index Vakbarát Hírportál

Rihanna kész hozzámenni A$AP Rockyhoz, más sztárpárok is lázasan készülnek az esküvőre

2022. február 7., hétfő 11:50

Az elmúlt héten került nyilvánosságra, hogy az énekesnő gyermeket vár párjától, a rapper A$AP Rockytól. Azonban úgy tűnik, nemcsak a gyerekvállalásba vetették bele magukat, hanem hamarosan jöhet az esküvő is, ám ezzel nincsenek egyedül.

A barbadosi énekesnő az utóbbi években részben kényszerpihenőt tartott, legalábbis ha azt nézzük, hogy hat éve adott ki utoljára albumot, amit a rajongói már nem kevésszer vetettek a szemére. Rihanna a zenei karrierjét szüneteltetve inkább a szépségiparban foglalatoskodott, 2017-ben megalapította a Fenty divatházat, amely ugyan 2021-ben bezárt, de a szintén általa megalkotott Fenty Beauty már sokkal nagyobb sikereket ért el, mivel azóta is a legkelendőbb márkák közé tartozik.

Így, még ha nem is volt szerves résztvevője a zeneiparnak, anyagilag mindenképpen sikeres éveken van túl. A legfrissebb adatok szerint 2022-re 1,7 milliárd dollárra, azaz 526,2 milliárd forintra nőtt a vagyona. 

Mivel Rihanna a zeneipartól elfordulva élte mindennapjait, a magánéletéről is keveset lehetett tudni. Bár azt már egy ideje pletykálták, hogy a világhírű rapperrel, A$AP Rockyval lehet együtt, ám ezt soha nem erősítették meg, holott nemegyszer mutatkoztak együtt. A találgatások az előző héten be is igazolódtak, ugyanis lencsevégre kapták az énekesnőt gömbölyödő pocakkal, A$AP Rocky oldalán.

Rihanna ezt követően az Instagram-oldalán is megerősítette a már mindenki által tudott hírt, hogy gyermeket vár. Az esküvőről azonban hallgatott, pedig egy informátor szerint a pár nagyon is készül az eseményre, készek örökre összekötni az életüket.

A forrás szerint Rihanna már azt is eldöntötte, hogy Barbados miniszterelnöke lesz a keresztanyja a gyermekének, és ismerőseiknek mindketten tényként beszélnek a közelgő esküvőről. Már két éve alkotnak egy párt, bár érdemes megjegyezni, hogy Rihanna korábban Chris Brownnal is – aki összeverte őt – két évig, majd később újabb egy évig volt együtt, így csak remélni lehet, hogy ezúttal nem kell ilyen problémákkal szembesülnie. 

Az esküvő időpontját még nem tűzték ki, de mindig is szeretett volna férjhez menni, és A$AP az, akivel örökre együtt tudna lenni

– mondta a bennfentes, akinek elmondása szerint az esküvő Barbadoson lesz, mivel mindkettőjüknek ott van a családja, és ez az a hely, amely összehozta őket. 

2022 az eljegyzések éve

Még alig egy hónap telt el az évből, de már ilyen rövid idő alatt is több hazai és külföldi sztár jegyezte el szerelmét, vagy épp mondott igent. Köztük a Reszkessetek, betörők! sztárja, Macaulay Culkin, aki négy év után húzott gyűrűt párja, Brenda Song ujjára, akivel még 2017-ben ismerték meg egymást a Changeland című film forgatásán. Azóta közös gyermekük is született, Dakota, aki már 9 hónapos.

Január közepén komoly döntésre szánta el magát az amerikai zenész, Machine Gun Kelly is, aki másfél év után jegyezte el Megan Foxot. Hosszú utat tettek meg, amíg eljutottak idáig, mivel mindketten 11 év után váltak el korábbi párjuktól. Míg Foxnak három, addig az énekesnek egy gyermeke született korábbi kapcsolatából. Az eljegyzést a közösségi oldalukon jelentették be. Fox azt írta, sok áldozatot követel mindkettejüktől, hogy a kapcsolatuk harmonikus maradjon, de megrészegültek a szerelemtől. 

Valahogy másfél évvel később, miután együtt jártuk a poklot, és többet nevettem, mint azt valaha is elképzeltem, megkért, hogy menjek hozzá feleségül

– fejtette ki a posztban Megan Fox, aki természetesen igent mondott. 

Szintén az év első hónapjában érkezett a hír, hogy az X-Factor és a Got Talent atyja, Simon Cowell Barbadoson jegyezte el párját, Laura Silvermant, akivel már 2004 óta vannak együtt. 2014-ben meg is született közös fiuk, Eric. Cowell romantikus módot választott az eljegyzésre, mivel a tengerparton térdelt le Silverman elé, és tette fel a nagy kérdést, mindezt 7 éves fiuk, Eric és Silverman legidősebb fia, Adam előtt, ami még különlegesebbé tette az eseményt.

Azonban nem csak külföldi sztárpárok eljegyzésétől volt hangos a sajtó az utóbbi időben: hazai viszonylatban is voltak említésre méltó történések. Január 8-án Nádai Anikó műsorvezető közölte az Instagram-oldalán, hogy párja, Hajmásy Péter dominikai nyaralásuk alkalmával megkérte a kezét. Azóta egyébként már azt is bejelentették, hogy érkezik első közös gyermekük, aki ha fiú lesz, a Hajmásy Péter Pál nevet kapja, ha pedig lány, akkor Hajmásy Hanna Eszternek fogják hívni.

Január 23-án a világklasszis magyar úszó, Hosszú Katinka osztotta meg Facebook-oldalán, hogy vége révbe ért. Párja, Gelencsér Máté ugyanis a spanyol tengerparton tette fel a nagy kérdést neki, amire ő természetesen igennel felelt. A sportolóra egy évvel azután talált rá a szerelem, hogy korábbi párjával, Shane Tusuppal – aki azóta Szabó Zsófi műsorvezetővel alkot egy párt – megromlott a viszonyuk, és elváltak útjaik.

(Via Mirror, Wikipedia, People)

(Borítókép: Rihanna és A$AP Rocky. Fotó:  ANGELA  WEISS / AFP)

Rovatok