Index Vakbarát Hírportál

Megvan az Oscar-gálák jolly jokere

2022. február 12., szombat 18:31

Kenneth Branagh-t összesen hét kategóriában jelölték eddig Oscarra, ilyen még soha nem fordult elő korábban. Azonban vannak olyan énekesnők, színésznők is, akiket idén ért legelőször ez a megtiszteltetés, így most lehetőségük nyílik arra, hogy hazavihessék az arany szobrot.

Kedden hirdették ki, idén kik szállnak harcba, hogy bezsebelhessék a filmakadémia elismerését az Oscar-gálán. Ugyan a március 27-ei díjátadón nem izgulhatunk egy magyar alkotásért sem, mivel Bergendy Péter filmje, a Post Mortem, amit a legjobb nemzetközi film kategóriában jelöltek, a shorlistbe sem került be, ám van olyan, Oscarra jelölt alkotás, amin magyarok is dolgoztak.

Magyarországon forgatott Dűne – amit 10 kategóriában is jelöltek – díszletesei között van Lázár Tibor, aki az Atomszőke és a Vörös veréb filmeknél is segédkezett, továbbá Sipos Zsuzsanna, aki a Gemini manben vállalt oroszlánrészt. Sőt a film sminkesei között szerepel Farkas-Arful Judit, illetve Antal Márta, aki a Trónok harcán és a Szárnyas fejvadász 2049-en is dolgozott. A Dűnét jelölték többek között a legjobb smink és a legjobb díszlet kategóriában is, ugyan hivatalosan csak Sipos Zsuzsanna szerepel a jelöltek listáján, de legalább az idei gálán is van kiért izgulni.

A 2022-es Oscar-gála több szempontból is maradandó lehet. Bár A kutya karmai közt című filmnek, ami 11 kategóriában is esélyes a győzelemre, nem sikerült megdöntenie a Titanic rekordját (az 1912-ben történt tragédiát feldolgozó alkotást ugyanis 14 kategóriában jelölték egykor, amiből „csak” 11-et nyert meg), történelmet írhat a West Side Story. A William Shakespeare fémjelezte Rómeó és Júlia történetét feldolgozó musicalből 1961-ben ugyanis már készült egy film, amit a 34. Oscarra 11 kategóriában jelöltek, végül 10 díjat sikerült hazavinnie, így a második legsikeresebb film lett a Ben Hur után. Azóta egyébként a Titanic mellett A Gyűrűk Ura: A király visszatér című filmnek sikerült még elérnie ilyen magasságokba, ez az alkotás szintén 11 elismeréssel tért haza az Oscar-gáláról. 

A West Side Story legújabb, Steven Spielberg rendezte feldolgozása most ismét hat jelölést kapott, köztük a legjobb film kategóriában. Ha sikerül elnyerniük ezt a díjat, akkor a West Side Story lesz az egyetlen olyan alkotás, aminek témája ugyanazon forrásból táplálkozik, ám a film mindkét változatát díjazták. Van olyan rekord viszont, ami már most megdőlt.

Soha nem történt még ilyen

Tenet és a Gyilkosság az Orient Expresszen sztárját, Kenneth Branagh-t összesen hét kategóriában jelölték eddig Oscarra, amire nem volt példa a díjátadó történelmében. Ezzel Branagh fellépett a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, maga mögé utasítva George Clooney-t, Alfonso Cuarónt és Walt Disney-t, akiket korábban hat kategóriában jelöltek. 

A színész, aki producerként és rendezőként is tevékenykedik, egyébként már kapott öt Oscar-jelölést. Az V. Henrik filmben nyújtott alakításáért és a jó rendezésért, továbbá az Egy hét Marilynnel című alkotásban való mellékszerepléséért. A legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában a Hamlettel, míg a legjobb élő szereplős rövidfilmek közül az 1992-es Hattyúdallal került be a jelöltek közé. Branagh azon kevesek közé tartozik, akiket már jelöltek a leginkább fontos kategóriákban – a legjobb film, rendező, színész, férfi mellékszereplő, eredeti és adaptált forgatókönyv. Rajta kívül George Clooney és Warren Beatty büszkélkedhet még ezzel. Ám mivel a színész egykoron a legjobb élő szereplős rövidfilmek között is jelölt volt, neki a legfőbbeken kívül plusz egy kategóriában volt esélye a győzelemre. Így összesen hétszer jelölték különböző kategóriákban.

Branagh idén a legjobb filmért, rendezésért és eredeti forgatókönyvért járó díj bezsebeléséért száll harcba, ha pedig sikerül mindhármat megnyernie, akkor ő lesz a kilencedik, akinek az Oscar történelmében ez összejön.

Eddig ők kaptak díjat az említett három kategóriában ugyanazon filmért: 

Kenneth Branagh három évtizedes pályafutása során már sokat letett az asztalra, erről árulkodik az is, mennyi Oscar-jelölést kapott az elmúlt években. Ám vannak olyanok, akiknek most először nyílik lehetőségük arra, hogy megkaparinthassák az arany szobrot.

Kristen Stewart

A 31 éves színésznő még a Pánikszoba című filmből vált ismertté, amelyben Jodie Foster lányát alakította, ám az igazi világhírnevet az Alkonyat-trilógia filmes változatában nyújtott szereplése hozta meg a számára, aminek köszönhetően nem egy elismerést kapott, ám ennek már több mint 10 éve. Bár Stewart az utóbbi években is feltűnt egy-egy filmben, köztük a Charlie angyalaiban és az Árokban, ám egyik sem hozta meg számára az átütő sikert. Ám a Spencer című 2021-es filmmel, amiben Diana hercegnét alakította, már teljesen megváltozott a helyzet, alakításáért nemcsak Golden Globe-díjra, hanem életében először Oscarra is jelölték a legjobb színésznő kategóriában. Talán megtörik az átok, és hosszú évek sikertelensége után most végre jutalmazzák Stewart munkáját. 

Kirsten Dunst

A többek között a Hajrá, csajok! című filmben is feltűnt Kirsten Dunst a Pókembernek köszönhetően tett szert világhírnévre Mary Jane szerepében. Négy évig egy filmben sem lehetett látni őt, mivel a 2017-es Csábítás után a 2021-ben megjelent, A kutya karmai közt című alkotásban szerepelt először. Ugyan korábban már háromszor jelölték Golden Globe-ra, egyszer sem kapta meg a díjat. Legutóbbi filmjének – A kutya karmai közt – köszönhetően most újra felcsillan a remény, hogy díjat vihet haza. A Golden Globe mellett ugyanis most először Oscar-jelölést is kapott a legjobb női mellékszereplő kategóriában. 

Beyoncé

Kicsit hihetetlen, mégis igaz: bár a 40 éves énekesnő a pályafutása során úgy gyűjti a díjakat, mint a bélyeget, eddig még nem jelölték Oscarra soha. Nála több Grammyje egy énekesnőnek sincs, szám szerint összesen 28, továbbá 26 MTV Video Music Award, 24 NAACP Image Awards, 31 BET Awards és 17 Soul Train Music Awards díja is van. A palettáról már csak egy Oscar hiányzik, amire meg is van az esélye, miután jelölték a legjobb eredeti dal kategóriában a Be Alive című számmal. 

Billie Eilish

Az elmúlt években atombombaként berobbant énekesnő igencsak megszorongathatja Beyoncét, hiszen őt is a legjobb eredeti dal kategóriában jelölték Oscarra a legújabb James Bond-film főcímdalának, a No Time to Die-nak köszönhetően. Eilish hét Grammy-díjat kapott eddig, ő egyébként a legfiatalabb előadó, aki ugyanazon évben a legfőbb négy Grammy-kategória – legjobb új előadó, az év felvétele, az év dala, az év albuma – díját elvitte. A No Time to Die című dal óriási sikert ért el a megjelenése óta, így talán el is happolhatja az Oscart Beyoncé elől, szóval bármi megtörténhet.

 (Via Variety, People, Goldderby)

(Borítókép: Kenneth Branagh 2021. november 14-én. Fotó: Rich Polk / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)

Rovatok