Index Vakbarát Hírportál

Nincs kizárva, hogy meggyilkolhatták a The Walking Dead színészét

2022. február 20., vasárnap 17:07

Bár eddig öngyilkosságként kezelték az esetet, ám az újabb bizonyítékok előkerülésével már mást állapítottak meg a nyomozók.

Mint megírtuk, 31 éves korában meghalt a The Walking Dead című sorozat egyik színésze, Moses J. Moseley, akit napokig kerestek. A kocsija helyzetét bemérve találtak rá az autóban ülve január 26-án, ám az életét már nem lehetett megmenteni. A halálát lőtt seb okozta, így öngyilkosságként kezelték az esetet. A színész ügyében folytatott nyomozás azonban fordulatot vett, mivel az újabb bizonyítékok ennek ellenkezőjére utalnak.

A nyomozás során figyelembe vettük az öngyilkosság lehetőségét, de nem zártunk ki semmilyen más eshetőséget sem. Ahogy a nyomozók egyre több bizonyítékot tártak fel, illetve elemeztek, más lehetőségek is felmerültek, beleértve a véletleneket is

 – jelentette ki Randy Lee kapitány.

A TMZ felkereste Moseley egyik rokonát is, aki arról számolt be, hogy a nyomozók azért kezdtek el kételkedni abban, valóban öngyilkosság történt-e, mert nem úgy hatolt be a golyó a színész fejébe, illetve a fegyvert sem úgy tartotta a kezében, ahogy az ilyen eseteknél lenni szokott.

Ahogy azt a családtag elárulta, a lövedék Moseley szeme alatt jutott be, ám nem hagyta el a férfi koponyáját. Ezt azért találták különösnek, mert az öngyilkosságot elkövető emberek a legtöbbször a halántékukra szokták helyezni a fegyvert, aminek következtében a golyó a másik oldalon távozik is, vagy pedig a szájukba rakják. Továbbá a kezében is elég lazán volt a pisztoly, ami arra enged következtetni, hogy valaki szimplán odarakta. A rokon elmondása szerint a család mindvégig sejtette, hogy elrabolhatták vagy meggyilkolhatták a színészt.

Fontos megjegyezni, hogy az ügy még nincs lezárva, így minden lehetőséget és nyomot alaposan meg fogunk vizsgálni 

– zárta a kapitány. 

Rovatok