Index Vakbarát Hírportál

Itt van minden érdekesség az új Batman-filmről

2022. február 28., hétfő 17:00

Talán indokolt a nagy érdeklődés a film iránt – van, aki még a gyereke születésénél is fontosabb eseménynek tartja a premiert –, elvégre ez az a Batman-sztori, amely 2016 óta a csőben van.

Az eredeti tervek szerint ezt a filmet Ben Affleck rendezte volna, mivel az ő főszereplésével csatlakozott volna rá a meglévő Batman Superman ellen- és Az Igazság Ligája-univerzumhoz. De Afflecktől elvették a rendezést, aztán a főszerep is repült. A projekt kerülhetett volna a Szárnyas fejvadász 2049 és a Dűne rendezőjéhez (Denis Villeneuve), sőt Ridley Scott is megkaphatta volna a melót. Végül Matt Reeves lett a befutó rendező. Ezzel ő és Tim Burton az a két Batman-rendező, akik A majmok bolygója-franchise-ban is aktívan közreműködtek.

Az az előzetesekből és a szereposztásból is látszik, hogy ez a film köszönőviszonyban sincs az utóbbi idők DC-képregényfilmekkel.

Elvileg nem csatlakozik sem Az Igazság Ligája, sem a Nolan-féle trilógiához, de még a szintén mindentől független Jokerhez sem. Eleinte még a címben sem akart Batman lenni ez a film: a kezdeti időszakban Vengeance, azaz Bosszú munkacímen futott a projekt. Egyetlenegy kapcsolódási pont van: Pattinson Batman-filmjében van egy rész, amelyet ugyanott vettek fel, mint A sötét lovag egyik jelenetét. Ezt.

Reeves elárulta, hogy nagy hatással volt rá három Batman-sztori is, a Hosszú Halloween, A kezdet kezdete és az Ego. Miközben írta a forgatókönyvet, végig a Taxisofőr zenéjét hallgatta. De volt még egy szám, amely nagyon tetszett neki: a Nirvanától a Something in the Way, amely – talán nem meglepő módon – hallható is a film első előzetesében.

Kalandos út vezetett a márciusi premierig, mivel már a forgatás sem volt egyszerű menet. 2020 januárjában Londonban kezdték el felvenni a jeleneteket. Ez ment is egészen március 25-ig, amikor a koronavírus miatt le kellett állni. Öt hónap kényszerpihenő után, augusztusban a stáb megint munkába állt. De pár nap elteltével megint kényszerszünet jött, mégpedig azért, mert

Robert Pattinsonnak pozitív lett a koronavírustesztje.

Amint a főszereplőt alakító színész rendbe jött, minden mehetett tovább, így 2020. szeptember 17-től egészen 2021. március 14-ig tudtak forgatni. A világjárvány természetesen a film premierjére is kihatott. Az eredeti tervek szerint 2021. június 25-én került volna mozikba, de ezt eltolták október 1-jére, amelyet átcsúsztattak október 5-re. Végül a Warner Brothers áttette az egészet 2022. március 4-re.

Még ennél is több izgalmas információ van a filmről, amelyet ebben a videóban szedtünk össze.

(Borítókép: Intercom / Port.hu)

Rovatok