Index Vakbarát Hírportál

A Sztárban Sztár tanulsága: A bohóc maradjon bohóc

2022. február 28., hétfő 06:37

Bár a TV2 beöltözős zenei show-műsorának negyedik adása nem volt túl fordulatos, a kiszavazásnál azért sokan felhúzták a szemöldöküket: Emilio ugyanis, aki Zámbó Krisztiánnal együtt inkább a szórakoztatás vonalát erősíti, végre megpróbálta komolyan venni magát, erre kiejtették a nézők.

Kilencen indultak versenybe vasárnap Magyarország legsokoldalúbb előadójának címéért, közülük pedig, ahogy az minden adásban lenni szokott, valaki ismét elbúcsúzott a Sztárban Sztártól. Voltak most is érdekes feladatok, ahogy olyanok is, amelyekből túl sok mindent nem igazán lehetett kihozni, de láthatóan az összes játékos szépen felkészült, bár az már régóta érezhető, hogy a szavazásnál nem biztos, hogy ennek van jelentősége. Aminek viszont nagyon is van: bár szórakoztató műsorról van szó, a produkció készítői nem feledkeztek meg arról, hogy Ukrajnában épp háború zajlik, és rengetegen vannak, akik ebben a helyzetben segítségre szorulnak. Till Attila a műsor elején közölte: az emelt díjas hívások által befolyt összegből a csatorna az Ukrajnából érkező menekülteket támogatja. 

A vasárnapi adás is úgy indult, ahogy a korábbiak: Till Attilát megint bohócnak öltöztették, a zsűri nem is tudott elmenni az óriási pink-fehér vászonbakancsa mellett, ahogy a virágokkal gazdagon díszített zakójára is kapott bőven megjegyzéseket. De feltehetőleg pont ez az, amire a színfalak mögött dolgozó stylistok gyúrnak, iszonyú kemény agyalások folyhatnak arról, hogy olyan szereléseket találjanak ki neki, amin mindenki meghökken.

De hát ez is a show része, Till Attila pedig kétségtelenül az ország egyik legprofibb showmanje, egészen elképesztő, hogy milyen lazasággal tudja lereagálni a legcikibb helyzeteket is, még akkor is, ha történetesen ő maga az, akin nevetnek. Mondjuk az extra produkciónál, amikor az adás második felében Majka és Curtis érkezett, Veres Mónika Nikához is szólhatott volna pár szót – persze lehet, hogy már nem jutott rá idő, elég hirtelen lekeverte őket. Majorosék egyébként a swingesített dalaik közül hoztak egyet – az Index is írt arról, hogy most ilyen műsorral járják az országot, az egyik próbára be is kukkantottunk, a terepszemléről itt talál részleteket.  

A zsűritagok nem egy műsorban ülnek

Miután átbeszélték a házigazda és a zsűri öltözetét, valamint Kökény Attila diszkréten bepromózta a következő fellépését, elkezdődhetett végre a verseny. A pontozásról kár szót ejteni, ezt a részét már elengedtük a dolognak – a mostani adásban pedig az is kiderült, hogy abban sincs igazán egyetértés, miről is szól valójában ez a műsor.

A fentiek alapján igazából már érthető, hogy a pontozás miért olyan kusza. Részünkről egyébként Papp Szabival értünk egyet, nem tagadva persze, hogy show-műsor lévén a szórakoztatás is fontos. A zsűritagok humorát mindenképp értékeljük, bár néha talán kicsit túlfűtöttek a poénok a 12-es karikához mérten.  

Hasvillantás és modellek a kifutón

A versenyt ezúttal Péterffy Lili nyitotta, aki Jennifer Lopez bőrébe bújt. Remekül táncolt, klasszul is nézett ki, és bár tök jól el is énekelte az On The Floor című dalt, a hangszínét nem sikerült JLo-éhoz igazítania. Ember Márk ebből a szempontból ügyesebb volt, bár ami igaz, énekelnie nem igazán kellett. Ő Cardi B Bodak Yellow című számával virított, és bármennyire is szürreális volt a megjelenése, olyan magabiztossággal rázta magát a magassarkú csizmájában, hogy a stúdióban mindenkit levett a lábáról. 

Zámbó Krisztián ismét a bolondozásra támaszkodott. A Right Said Fred együttes I'm too sexy című slágerével kellett megbirkóznia, ami a végére rendesen paródiába fulladt. Ugyan a rekedtes hangszínt jól megcélozta, egyáltalán nem szólt tisztán a dal, amit túlmozgással és nem várt hasvillantásokkal igyekezett kompenzálni a produkcióban. A Right Said Fred énekese helyett külsőre inkább Náksi Attilára hajazó Zámbót modellek segítették a színpadon – ott volt közöttük a szomáliai Kafiya Said Mahdi is, akivel tavaly az Index is készített egy nagyinterjút –, ám hiába vették körül a hölgyek, így sem ütötte meg az elvárt szintet. 

Stohl András mindenkit lekörözött

Szekeres Adrien egyértelműen az est egyik legkiemelkedőbb előadását szállította. Az énekesnő Pápai Joci bőrébe bújva az Origo című dallal érkezett. A borzasztó sok hajlítással teli nótát szinte tökéletesen hozta, igazából nem lehetett rajta fogást találni. Puskás-Dallos Bogi szintén remekelt, legalábbis ami a megjelenést és a mozgást illeti. Ugyan hangban nem sikerült teljesen visszaadnia Missy Elliottot, a humorral átszőtt koreográfia nagyon szórakoztató volt. 

Stohl András egy magyar előadót, Hevesi Tamást utánozta, aki maga is megjelent a stúdióban. A produkciót házon kívül, egy buszban indította a színész, és a dal végére ért csak be a színpadra. Két dolog van, amit mindenképp ki kell emelni: egyrészt kétségtelenül ez volt Stohl eddigi legjobb teljesítménye a műsorban, hangban és dinamikában tökéletesen hozta, amit kellett, másrészt érdemes lenne elgondolkodnia a stílusváltáson, a Hevesi-féle frizura ugyanis kifejezetten jól áll neki. Mondjuk a Lékai-Kiss Ramóna által említett Antonio Banderas azért talán túlzás egy picit, ahogy a Papp Szabi-féle ronaldózás is az volt legutóbb. A színész lett egyébként a napi győztes.

Marics Petit a többiekhez képest most lepontozta a zsűri. Az énekes Mező Misiként lépett színpadra, amihez nem volt elég mackós persze, de hangban is megmaradt Maricsnak a dalban, nem igazán sikerült a Magna Cum Laude énekesét lekoppintania. Mondjuk ha sikerült is volna, olyan hatalmas lehetőségek nincsenek is egy ilyen, inkább mulatósnak mondható nótában – a Pálinka dal eléggé egyformás végig, lehetett volna egy nagyobb ívűt is választani. A nézők persze most sem hagyták cserben az énekest.

Vavra Bence nem kapott könnyű feladatot, Marilyn Mansont kellett megjelenítenie, de így legalább kiderült: amellett, hogy profi énekes, színésznek sem utolsó. Gesztusaiban is tökéletesen hozta a rémisztő külsejű előadót, aki az utóbbi időben főként a botrányos bántalmazási ügyei miatt került előtérbe. Ha az előző adásban a női szerep kimozdította a komfortzónájából, a mostani feladat is valami hasonló élményt jelenthetett Vavrának, ám ezt is szépen sikerült megugrania. A már említett Szekeres Adrien, illetve Stohl András mellett ő volt a harmadik, aki az est folyamán minden tekintetben kiemelkedő teljesítményt nyújtott. 

A nevettető nevettessen

Emilio óriási meglepetés volt. Az egyértelműen humorfaktorként szerepeltetett karakter ezúttal paródia helyett komoly kihívással nézett szembe, amit minden várakozásunkat felülmúlva teljesített a műsorban. Az énekes Rag'n'Bone Man bőrébe bújva, a Skin című számmal állt színpadra. A látottakat a stúdióban mindenki értékelte, hiszen egészen biztos, hogy Emilio sokat készült erre a produkcióra és egyetlen pillanatig sem akarta elviccelni a dolgot, ám úgy tűnik, a nézők inkább akkor torpedózzák szavazatokkal, ha bohóckodik.

Ez egyébként meglepő, de jól mutatja, hogy a random szavazók – vagyis azok, akiknek nincs konkrét kedvencük – elsősorban nevetni akarnak. Hiszen Zámbó Krisztián, aki szintén bohóckarakter, és eddig minden műsorban meg is felelt ennek a szerepnek, továbbra is versenyben van. Persze az is lehet, hogy neki sokkal több olyan rajongója van, aki hajlandó kézbe venni a telefont, hogy támogassa. Mindenesetre elgondolkodtató volt, amit az énekes búcsúzóul mondott:

Én úgy álltam most a színpadra, hogy eddig az embereknek énekeltem. Most a világbékének énekeltem. Béke legyen a világban. Ha az emberek megtanulják egymást szeretni, akkor egy szebb világban tudunk élni. Szeressétek egymást, azt kívánom nektek, és akkor szebb világot élünk. Köszönöm, hogy itt lehettem. 

(Borítókép: Zámbó Krisztián. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok