Index Vakbarát Hírportál

Saját hangján szólal meg a 35 éve elhunyt Andy Warhol egy sorozatban

2022. március 1., kedd 19:45

A képzőművész a pop-art irányzat egyik vezéralakjaként van számontartva, ám az életét rejtélyek övezték. Egy közeljövőben megjelenő sorozatnak köszönhetően azonban most mindenki jobban megismerheti.

A streamingszolgáltatók nagyon rákaptak az igaz történeten alapuló dokusorozatokra, egyre több, valós eseményeket feldolgozó széria borzolja a kedélyeket az utóbbi időben. Kezdve a Secrets of Playboy sorozattal, amelyben a Playboy-villa korábbi alkalmazottai, illetve az ott lakó nyuszilányok szólalnak meg. Az eddig megjelent részekben nem kicsit feketítették be a Playboy alapítóját, Hugh Hefnert, akiről többek között azt állították: azért drogozott be lányokat, hogy olyan dolgokra is rávegye őket, amiket józanul nem tettek volna meg.

Nagy port fog kavarni az az alkotás is, a Phoenix Rising, amelyben többek között a Westworld színésznője, Evan Rachel Wood számol be arról, hogy miképp bántalmazta őt Marilyn Manson – aki azóta is tagadja, hogy erőszakos lett volna vele. 

Ugyan az előbb felsorolt két sorozat az utóbbi pár évtizedben történt eseteket dolgozza fel, voltak filmkészítők, akik ennél sokkal régebbre visszanyúló sztorit húztak elő a kalapból. A némafilmek királyáról, Charlie Chaplinről is érkezik egy széria, amelyben tizenegy gyermeke közül négyen is megszólaltak, és arról számoltak be, mennyire tartottak apjuktól, aki az igen fiatal lányokra bukott.

Ám nemcsak Chaplin múltja keltette fel a filmkészítők figyelmét, hanem a világhírű képzőművészé, Andy Warholé is, akinek talán még Chaplinnél is kevesebbet lehet tudni a magánéletéről. 

Ki az az Andy Warhol?

A művésznek, aki 1928. augusztus 6-án látta meg a napvilágot Pittsburghben, a szülei révén Magyarországhoz is volt kötődése. Anyja, Julia Zavacky és apja, Ondrej Warhola ugyanis az egykor hazánkhoz, jelenleg pedig Szlovákiához tartozó Mezőlaborcból vándorolt ki az Egyesült Államokba. Szülei ruszinok voltak, anyja soha nem is tanult meg angolul, így a képzőművész vele a magyar–ruszin nyelv keverékén beszélt. Warhol 1949-ben költözött New Yorkba, ahol kezdetben csak cipőreklámokat rajzolt, különböző lapoknak dolgozott, illetve kirakatokat rendezett be, ám a későbbiekben elismert reklámszakember lett belőle. 

Nyíltan vállalta homoszexualitását, illetve gyakran készített erotikus képeket, rajzokat meztelen férfiakról, ám olyan hírességek portréit is megalkotta, mint Marilyn Monroe, Liza Minnelli, Judy Garland és Elizabeth Taylor. Az 50-es évek végére már rendszeresen voltak kiállításai, illetve a filmkészítésbe is belekóstolt. A nevéhez kötődik többek között a Magányos cowboyok, a Chelsea-lányok és A meztelen étterem. A tragédia sem kerülte el: a Biciklisfiú című alkotásának egyik szereplője, Valerie Solonas rálőtt 1968 nyarán. Warhol életveszélyes állapotba került, az orvosok csak ötvenszázalékos esélyt adtak annak, hogy felépül, mégis sikerült neki. 

Warhol többek között festménysorozatot is készített újságokból, illetve képregényekből, azonban ezen alkotásait nem tudta kiállítani, mert egyik galéria sem fogadta be. Sőt, híressé vált leveskonzerveket ábrázoló festményeiről is. Végül 1987. február 22-én, 59 évesen hunyt el, miután megműtötték az epehólyagját, ám túl sok vizet juttattak be a szervezetébe, így vízmérgezést kapott, majd egy szívroham következtében álmában elhunyt. 

Előkerültek a naplóbejegyzései

Warhol rejtélyekkel övezett életét egy március 9-én, a Netflixen megjelenő sorozatban, a The Andy Warhol Diariesban veszik górcső alá. A széria azért is lesz korszakalkotó, mert egy különleges technológiának hála maga Warhol fog beszámolni élete legjelentősebb pillanatairól. A hat részből álló sorozatban hallható történeteket különböző naplóbejegyzései alapján állították össze, amelyek bepillantást engednek a magánéletébe is. 

Egy különc vagyok, soha nem álltam annyira közel senkihez. Bár szerettem volna

– hangzik el a mesterséges intelligenciának köszönhetően megszólaltatott Warhol szájából egy nemrég megjelent előzetesben.

A sorozat rendezője, Andrew Rossi egy interjúban elárulta: azért merült fel lehetőségként, hogy a szériában kvázi robotként tűnjön fel a művész, mert élete során nemegyszer tett említést arról, mennyivel egyszerűbb a gépeknek, mivel kevesebb problémájuk van. 

Vannak érzéseim, de bárcsak ne lennének 

– vélte Warhol, aki élete során egyébként robotként és hologramként is megalkotta magát, mivel elmondása szerint szeretett volna géppé válni.

Úgy gondoltam, hogy Andy hangjának klónozása egyfajta Warhol-portréként működhet

– fejtette ki a rendező, aki arról is beszámolt, hogy a sorozatban olyan leveleket, felvételeket fognak megmutatni, amelyeket eddig nem sokan láthattak, és Warhol titokzatos viszonyait fogják felfedni.

Az epizódokat egyébként Bill Irwin színész, illetve egy újonnan kifejlesztett szövegfelolvasó algoritmus segítségével alkották meg. Mint a rendező elárulta: azért tartották fontosnak, hogy Warhol saját hangján legyen elmesélve a története, mivel a művész egyszerre tudott hihetetlenül nyers és érzelmes is lenni, ám azt a fajta sebezhetőséget, ami mindig kiérződött a hangjából, másképp nem lehetett volna jól átadni.

Az a célom, hogy ezzel az alkotással Andy olyan oldalát is bemutathassuk, amelyet még nem látott senki

 – magyarázta Andrew Rossi.

(Via New York Post)

(Borítókép: Andy Warhol 1983-ban. Fotó: Brownie Harris / Corbis / Getty Images)

Rovatok