Az orosz elnök egyáltalán nem a pontosságáról híres, mivel már több vezetőt is hosszú időn át váratott a találkozók előtt. A volt német kancellár, Angela Merkel például négy órán át malmozott, mire Putyin méltóztatott megjelenni.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a jelenleg Ukrajnával harcban álló Putyin még évekkel ezelőtt, 2003-ban okozott fejfájást a Buckingham-palotának, amikor 14 percen át váratta II. Erzsébet királynőt. Bár a királyi protokoll a legtöbb esetben nem számol késésekkel, mivel mindig tartják a szigorú menetrendet, ám az orosz elnököt ez sem érdekelte túlzottan. Mint kiderült, Putyintól amúgy sem áll távol a pontosságra vonatkozó szabályok felrúgása, szinte minden vezetőnél eljátszotta ezt, akivel találkozott.
Putyin nem létező időérzéke már – mondhatni – legendássá vált, ám különös, hogy a sajtótájékoztatókról, illetve egyéb különleges eseményekről sosem késik. Nem úgy, mint a világ nagy hatalmú vezetőivel való találkozóiról, azonban nemcsak nekik, hanem Putyin segítőinek is sok esetben órákat kell várniuk, hogy az orosz elnök rendbe szedje magát.
Az elnök késései fényében II. Erzsébet királynő még jól járt, hogy „csak” 14 percet maradt távol a megbeszélt találkozóról, mivel volt olyan is, akinek órákat kellett várnia. 2004-ben például igen tiszteletlen módon két órán át váratta a temetőben azokat a szülőket, akiknek a gyermekei egy repülőgép-szerencsétlenségben vesztették életüket.
A Vatikán fejével, Ferenc pápával való első találkozójuk sem sült el jól 2013-ban, mivel Putyin 50 percet késett, ám a következő látogatás alkalmával még rosszabb időt futott. Egy óra 20 perccel később érkezett meg a Vatikánba, miután Matteo Renzi akkori olasz miniszterelnökkel tárgyalt. A pápa udvaroncai állítólag kinn vacogtak a novemberi hidegben, Ferenc pápa még kérdőre is vonta a személyzetet, miért késik pontosan Putyin.
A milánói tárgyalások a vártnál tovább tartottak, és a gépkocsikíséret meglehetősen lassan haladt Milánó és Róma utcáin. Természetesen egész idő alatt tartottuk a kapcsolatot a Vatikánnal, és elmagyaráztuk, miért késünk
– magyarázta akkor Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov az újságíróknak.
Az amerikaiakkal sem bánt kesztyűs kézzel, John Kerry amerikai külügyminisztert 2012-ben három órán át várakoztatta Moszkvában, akinek fel-alá kellett sétálgatnia a Vörös téren, amíg meg nem érkezett. Ugyanezen évben az akkori amerikai elnöknek, Barack Obamának is 40 perccel kellett kitolnia a látogatás menetrendjét, mert Putyin nem siette el.
Ám akinek a legtöbbet kellett várnia, az a korábbi német kancellár, Angela Merkel volt, akit négy óra 15 percen át hagyott hoppon, ami már több mint kínos. Bár Merkel mellett Viktor Janukovics volt ukrán elnök sem járt jobban, ő négy órán át ácsingózott, míg Fehéroroszország és Japán vezetői három órán keresztül vártak rá.
Ezek ismeretében csodának tűnhet, hogy Putyin a sajtótájékoztatókra egyáltalán időben odaér, ám volt neje, Ljudmila Putyina is arról számolt be, hogy exférje notórius késő. Mint kifejtette, alaposan megríkatta, amikor nem jelent meg időben az első randijukon.
Emlékszem, a metrónál álldogáltam. 15 perc késés teljesen rendben van, ahogy fél óra is. De amikor eltelik egy óra, és még mindig nincs ott, akkor elkezdesz sírni
– emlékezett vissza, majd így folytatta:
Én soha nem késtem, de Vlagyimir Vlagyimirovics állandóan. Másfél óra késés teljesen normális volt
– mondta.
Többen úgy vélik, Putyin állandó késése a pszichológiai játszmáinak egy része lehet, mivel amikor egy interjún vagy sajtótájékoztatón kell megjelennie, különös módon oda tud érni időben. Dmitrij Abramov politikai kommentátor szerint Putyin késései abból a vágyból fakadhatnak, hogy bebizonyítsa, „cári helyet” foglal el a világpolitikában, akárcsak az Orosz Birodalom még fénykorában.
Ám vannak olyanok is, akik kifejezetten szimpatikusnak találják az orosz elnök hozzáállását, mivel ez azt sugallhatja, hogy szeret alaposan felkészülni a találkozók előtt. Legalábbis erről számolt be egy névtelen forrás egy moszkvai lapnak:
A fontos találkozók előtt gyakran átnézi a rendelkezésre álló információkat, majd annyira belemélyed, hogy teljesen felborul a menetrendje, így késés lesz a vége
– nyilatkozta az informátor, bár erősen vitatható, hogy ez állhat Putyin többórás késései mögött.
(Via Mirror)