Index Vakbarát Hírportál

Vágó István: Annyi pénzt kínált a TV2, hogy nem tudtam nemet mondani

2022. március 16., szerda 18:38

Vágó Istvánt látta vendégül Osváth Zsolt a YouTube-on futó 1 kanapén 30 című műsorában. Az ország egykori kvízmesterével televíziózásról, politikáról és szkepticizmusról is beszélgetett az influenszer, illetve az is kiderült, mennyire tartja jó döntésnek, hogy annak idején átigazolt a TV2-höz.

Till Attila után ismét egy olyan személyt hívott meg a műsorába Osváth Zsolt, akit elsősorban a televízióból ismer a közönség – ugyan már tizenéve nincs képernyőn, Vágó Istvánt, aki sokáig a Legyen Ön is milliomos! műveltségi vetélkedő arca volt, a mai napig az ország kvízmestereként emlegetik.

A beszélgetés első felében az egykori tévés családja volt a téma. Vágó István a szüleiről és a feleségéről is mesélt, majd a műveltség és okosság, illetve a műveltség és intelligencia közötti összefüggést boncolgatták kicsit. A reklámszerepei is szóba kerültek, amelyek kapcsán Vágó elmondta: soha sem financiális alapon döntött arról, hogy mit vállal el – mint később kiderült, a tévés karrierjében viszont volt olyan döntése, amit nagyban befolyásoltak az anyagiak. 

Sokat ajánlott a TV2

Erről az interjú második felében esett szó, amikor Osváth Zsolt arról faggatta Vágót, miért döntött úgy, hogy sok év után átigazol az RTL Klubtól a TV2-höz, ami – mint kiderült – végül csalódás lett számára, nem sokkal a kormányváltás után ugyanis kirúgták a csatornától. A történtekről annyit mondott:

Sosem hittem volna. 2010-ben megéreztem annak a szelét, ami jön, és hangot is adtam neki. Nem merem azt mondani, hogy ezért rúgtak ki, de szerintem – és akkor véleményt mondok: ezért rúgtak ki. 

Hogy miért nem alkalmazta ezek után az RTL Klub újra, annak Vágó István szerint az lehetett az oka, ahogy ő annak idején távozott a csatornától. 

Nem szépen váltam el az RTL-től, az én hibámból

– jelentette ki, hozzátéve: nem mondja meg, mit hibázott, ám arra a kérdésre, hogy tudtak-e róla, hogy át fog menni a TV2-höz, végül azt felelte: erről van szó. 

A feleségem ezt nem bocsátja meg nekem. Annyi pénzt kínáltak a TV2-től, hogy menjek át, hogy nem tudtam nemet mondani. Bánom

– vallotta be, mire Osváth Zsolt megállapította, hogy ezek szerint akkor mégiscsak van olyan döntés, amit nem meggyőződésből, hanem financiális okokból hozott meg. 

Van az a pénz, amitől az ember anyagias lesz, igen

– mondta Vágó, de hangsúlyozta: ő az átigazolásnál is végignézte, vállalható-e, amit kínálnak, és meglátása szerint az volt. 

Politikai szerepvállalás

Miután jó pár éve a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjaként politizál, Osváth Zsolt ezzel kapcsolatos kérdésekkel is készült. Kiderült, hogy a politika Vágó Istvántól sosem állt távol, ám egész egyszerűen úgy alakult, hogy nem ilyen típusú műsorokat kellett csinálnia. Ez persze nem jelenti azt, hogy közben nem politizált. 

A képernyőn kívül én azért részt vettem politikai mozgolódásokban, 1990-től minden kampányban. Ezt aztán hol megengedték, hogy nyilvánosan csináljam, hol nem

– magyarázta. Elmondása szerint az, hogy egy párt elnökségi tagja lett, a szónak minden értelmében szabaddá tette. Persze megérti, hogy sokakat meglep, hogy nyíltan elmondja, mit gondol a világról, de ez már azért néhány éve tart, és hát ő már a rendszerváltás előtt és után is mozgolódott ilyen körökben. 

Hogy most mennyire tartja okos dolognak azt, hogy 2008-ban politikailag színt vallott, és kiállt Gyurcsány Ferenc mellett, arra annyit mondott:

EZ ENGEM FELSZABADÍTOTT.

Hozzátette: 2007-ben, illetve 2008-ban is ő volt a legnépszerűbb közszereplő, és pontosan tudta, ha bármelyik oldalon állást foglal, ennek vége, de akkor úgy gondolta, megéri meglépni ezt a dolgot.

Számoltam azzal, hogy ennek a népszerűségnek vége. Hangot adhattam végre annak, hogy én, aki ott ültem 2006-ban a Hír TV előtt, és végignéztem, hogy mi történik a budapesti utcákon – októberről beszélek, szeptemberről és októberről, két külön esemény... Azt a tömény hazugságot, ami övezte ezt a két eseményt, a szeptembert és az októbert, ami 2008-ban már kibomlott, azt én nehezen viseltem

– mondta Vágó, majd részletesen is kifejtette, mit gondol a 2006-os eseményekről, illetve Gyurcsány Ferenc akkori felelősségéről. 

A műsor végén a kvízmester szkeptikussága is szóba került, illetve hogy miért tartotta fontosnak megalapítani a Szkeptikusok Társaságát. De az anyagi helyzetéről is meglepően nyíltan vallott, egyértelművé téve, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nincsenek megélhetési gondjai. 

A teljes beszélgetést itt tudja visszanézni:

(Borítókép: Vágó István 2011. április 14-én. Fotó: Kallos Bea / MTI)

Rovatok