A 30 éves, olimpiai hatodik helyezett, világbajnok kajakos karrierjét ugyan több nehézség és doppingbotrány is tarkította, rendkívül elégedett elért eredményeivel és jelenlegi életével a koronavírus miatt elhalasztott tokiói olimpia előtt visszavonulását bejelentő korábbi sportoló. Dudás Miklóst és párját, Szigligeti Ivettet azonban nemcsak a sportkedvelők, hanem a televíziónézők is megismerhették már, ugyanis a mindig jókedvű pár 2020-ban feltűnt az RTL Klub Nyerő páros című műsorában is. 

Az exkajakos most az Indexnek mesélt munkáról, edzésről, családról. 

Két éve most már, hogy visszavonult az élsporttól. Mivel telnek a mindennapjai?

A családdal és a kislányunkkal, Narával vagyok főként, emellett pedig besegítek a szüleim vállalkozásába. Nekünk 20 éve van egy virágüzletünk, ott segítek anyuéknak általában az árubeszerzésben, de az üzletben is kiveszem a részem a kiszolgálásból és hasonlókból. Ezzel így jól elvagyok most, szeretem csinálni. Emellett újra elkezdtem edzeni, nem unatkozom. 

A kislányuk nemsokára hároméves lesz. A visszavonulása miatt ön maradt otthon vele?

A párom, Ivett műkörmösként dolgozik, szerencsére sokat voltam így otthon én is, de igyekszünk mindketten ott lenni neki és helytállni a gyereknevelésben. Most tényleg főként az tölti ki a mindennapokat, hogy Nara életét próbáljuk egyengetni, úszni és angolra járok vele. Azon vagyok, hogy neki a dolgai rendben legyenek, igyekszem mindenben ott lenni mellette.

Újra elkezdett edzeni. Zavarta, hogy a visszavonulása óta több mint húsz kilót felszedett?

Őszintén, én nagyon jól elvoltam. Abbahagytam az élsportot, utána pedig éltem rendesen. Jókat ettem és ittam, mentem ide-oda, végre kicsit el tudtam engedni magam. Aztán most jött el az életemben az a pillanat, amikor meguntam ezt is, hiányzott a mozgás és a sport. Több, mint egy hónapja elkezdtem már edzeni, minden nap megyek, alakulok, tíz kiló már le is szaladt rólam és izmosodok újra. Tényleg csak olyanokat csinálok, amiket szeretek, futni járok, úszok konditerembe megyek, meg figyelek a kajára. Jókat enni is jó volt, annak is volt egy pozitív oldala, de ebben meg az a jó, amikor látod és érzed, hogy alakulsz át és jobban érzed magad a bőrödben.

A kajakozás már egyáltalán nem része az életének?

Nyáron biztos le fogok menni kajakozni is. A többiek most pont kint vannak edzőtáborban Dél-Afrikában. Az a része nem hiányzik, hogy a hidegben evezzek, de maga a kajakozás nagyon. Várom már, hogy jobb idő legyen. 

Nem bánta meg, hogy ilyen fiatalon abbahagyta? 

A kajakozás azért szép élet. Azt csinálod, amit szeretsz, utazol is rengeteget, a barátokkal vagy, nyilván amikor ennek vége, az megviseli az embert, de előbb utóbb tudomásul kell venni, hogy vége. Mindenki tudja ezt az élsportolók közül, lelkileg azért készülsz rá, hogy ez nem tart örökké, mindig jönnek a fiatalabb generációk. Hiába, én még csak harmincéves vagyok, de éreztem már magamon, hogy nem olyan voltam, mint húszévesen.

Az olimpiai érmet sem hiányolja? 

Nyilván szerettem volna olimpiai bajnok lenni vagy legalább érmes, de nem feltétlen ez a boldog élet titka. Rengeteg olyan olimpiai bajnokot ismerek, akik nem boldogok. Nem feltétlen kell ez az élethez, nekem a hatodik helyig sikerült eljutnom, de mindenem megvan. Boldog ember vagyok, gyönyörű családom van, igazán szerencsésnek mondhatom magam. Hálás vagyok mindenért amit a sporttól kaptam. Nem mondom, hogy nem csinálnék néhány dolgot másként a mostani fejemmel – elég csak a doppingügyemre gondolni –, de nyilván mindennek megvan az oka, hogy mi miért történt úgy, ahogy. 

Szeretné, hogy a kislánya is sportoló legyen? 

Anyáék sosem erőltettek semmit, mindig azt mondták, hogy csináljak valamit, menjünk ide-oda, hogy ne az legyen, hogy ők rám hagyják, én pedig majd suli után lemegyek a lakótelepre, ahol nagyon szerettem lógni. Próbálkoztak, hogy mi tetszik nekem, de sosem volt az, hogy ők erőltették, hogy mennem kell és csináljam ezt meg azt. Én is így szeretném csinálni, nem akarok semmit se ráerőltetni, csinálja azt, amit ő szeret, amitől jól érzi magát. Itt nem feltétlen a sportra gondolok, ha zongorázni, gitározni vagy dobolni szeretne, akkor csinálja azt, én abban fogom őt támogatni. Láttam gyerekként is már rengeteg olyan példát, hogy a szülők jobban akarták, mint maga a gyerek. Megragadt bennem, hogy ez nem vezet sehova, hogy ennyire erőltetünk valamit. Egyszerűen ha valamit megszeretsz, azt úgyis csinálni fogod. A munkával is így van. A mai világban igazi luxus, ha abból meg tudsz élni, amit szeretsz csinálni.

A párjával, Szigligeti Ivettel 2020-ban szerettek volna összeházasodni, ám végül azóta sem kötötték össze az életüket. Mi ennek az oka? 

Sokáig szerveztük az esküvőt, aztán a koronavírus közbeszólt, toltuk, halasztottuk, de végül annyiban maradt. Most inkább házakat és lakásokat nézünk, az elsődleges cél az, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahol tényleg letelepszünk már. Sok helyen laktunk, sőt építkeztünk is, de az sem volt az igazi. Nem a környékkel volt a baj, hanem az egy saroktelek volt, egy forgalmas utcában. Állandóan körbeállták a házat, mivel ott volt egy klímakereskedés meg egy iskola, és nem szerettük annyira. Hazaértünk és annak ellenére, hogy a kertvárosban voltunk, mindig nagy zsúfoltság volt, így azt a házat el kellett adnunk, most pedig, ha még egyszer költözünk, olyan helyre akarok menni, ahonnan már nem kell tovább menni. 

Hol lenne ez a hely? 

Én a 18. kerületben születtem, Pestszentlőrincen, a külvárosban, amit nagyon szeretek, imádok itt lenni. Közel van a belváros, ha be kell menni, de közben itt is van minden, még sincsen nap közben óriási dugó. Ráadásul itt ismerek már mindenkit, a konditeremtől kezdve az éttermekig tényleg mindent és mindenkit. Itt nőttem fel, tényleg nagyon jól elvagyunk, és szeretjük ezt a részt, szóval elsősorban itt próbálkozunk.

A párod már majdnem három éve külön, a kislányoddal együtt alszik. Nincs ez rossz hatással a párkapcsolatukra?

Ennek van jó, meg rossz oldala is. Nekem nyilván furcsa így, mert azért én is szerettem és szeretek az Ivettel összebújni, most mégis a kislányunk bújik hozzá. Néha befekszem oda én is harmadiknak, csak hát a gyerekszobában alszanak, ahol a gyerekágy ugyan őt még elbírja, de engem már annyira nem. Most egyelőre ez van, erről beszélgettünk régebben többször is, hogy szerintem ne legyen így, mert Nara meg fogja szokni, de Ivett erősködött, hogy csak kicsit, aztán majd leszoktatja róla úgyis. A gyerek persze megszokta, hogy anya vele alszik. Mondtam is Ivettnek, hogy erről majd úgy lehet csak leszoktatni, ha rászánunk pár napot, ő este megpuszilgatja, de velem alszik utána.

A kislánya azért, gondolom, kevésbé bánja ezt...

Narának ez nagyon kényelmes most így, este lefekszenek, nézik a mesét, aztán mindig mondja anyukájának, hogy bontsa ki a haját, akkor jól beletúr, és úgy alszik el. Teljesen hozzá van ehhez szokva, ha nincs Ivettnek ott a haja, el sem tud aludni. De tényleg mindig ez van. Lefekszem mellé, és már kezdi is, hogy „Apa, apa, neked miért nincsen hajad?” És próbál beletúrni, mint ahogyan az anyukájáéba szokott. Tényleg teljesen rá van erre kattanva, ami érthető, mert megnyugtatja az anyja jelenléte. 

(Borítókép: A győztes Dudás Miklós a bakui I. Európa Játékok férfi kajak egyes 200 méteres versenyének döntőjében a Bakutól mintegy 300 km-re nyugatra fekvő Mingachevirben 2015. június 16-án. Fotó: Szalmás Péter / MOB / MTI)