Index Vakbarát Hírportál

Várkonyi András életének legnehezebb időszakában ért véget a Barátok közt

2022. március 19., szombat 12:43

A 23 év után tavaly véget ért Barátok közt Vili bácsiját alakító színész bánja, hogy a sok szép évet követően konfliktusok közepette zárult számára a sorozat, amelynek utolsó éveiben több komoly veszteség is érte a színészt, három éven belül testvérét, édesapját és lányát is elveszítette.

Várkonyi András a 23 év után tavaly lezárult sorozat, a Barátok közt Vili bácsijaként vált egy ország kedvencévé. Annak ellenére, hogy sokat köszönhet a produkciónak, az utolsó hónapok sok keserűséget okoztak számára. 

A Mátyás király tér ikonikus alakja már 1998-tól, a kezdetektől részt vett a forgatókönyv és a történet írásában, azonban végül pont emiatt került konfliktusba a rendezőgárdával a záró epizódokkal kapcsolatban.

A huszonhárom év alatt többször íróként is részt vettem a munkálatokban, és nem titkoltam, hogy egyáltalán nem értettem egyet a történet lezárásával, nagyon ifjúsági irányvonallal ért véget. Ez egy családi sorozat volt, nem éreztem odaillőnek a lezárást. Volt véleményem, ezt képviseltem, ezért nem jelentem meg a búcsúbulin

– nyilatkozta a Blikknek a színész, aki számára a keserű lezárás ellenére színészi pályájának meghatározó időszaka volt a sorozatban töltött idő.

Próbált felejteni, amiben a sok munka segített

Az elmúlt évek azonban nemcsak szakmai nézeteltérések miatt voltak rendkívül nehezek Várkonyi számára, hanem mert a színész három év leforgása alatt több hozzátartozóját, édesapját, testvérét és lányát is elveszítette. 

Az ember próbál felejteni, a sok munka is segít. Kéthetente kimegyünk a kislányom sírjához, apámnál is megcsináltattuk a síremléket, a testvérem hamvait viszont szétszórták, így nála nincsenek ilyen kegyeleti opciók. Meggyötört minket a három haláleset. Az vigasztal, hogy egy darabig még fogok tudni játszani, mert nevettetni jó. Meglátjuk, hogy az aktív évekből mennyi van még hátra

– folytatta Várkonyi András, akinek fájdalma a mai napig nem enyhült a veszteségek miatt. 

A 72 éves színész a nehézségek ellenére kihasználja, hogy a sorozattal járó elfoglaltságok már nem nyomják a vállát, szabadidejében sok időt tölt kilencéves unokájával, aki ugyan komoly fejfájást okoz Várkonyinak a táblagép folyamatos nyomkodásával, ennek ellenére is kitűnő tanuló, így érthetően büszke rá a nagypapa. 

A felgyülemlett szabadidőben a szintén családtagnak számító kutyája tartja fiatalosan Várkonyit, akivel együtt sokat járnak ki a természetbe.

Egy éve újra van kutyánk, megszűntek az ágyban lustálkodós délelőttök, minden reggel hétkor kelünk, és visszük sétálni. Egy erdő szélén lakunk, így testileg is karbantartjuk magunkat a sétákkal, nem érzem a lassan hetvenhárom évemet

– mesélte a lapnak a művész, aki a színházi fellépések mellett szinkronszínészként is dolgozik a mai napig. 

(Borítókép: Várkonyi András 2014-ben. Fotó: Ancsin Gábor / Velvet)

Rovatok