Céltábla címmel debütált hétfőn Rácz Gergő legújabb klipes szerzeménye, amelyet az Indexen láthat először a közönség. A friss nóta személyes élményekből táplálkozik, amiről részletesebben is mesélt lapunknak a dalszerző-énekes. A forgatásról is elárult néhány kulisszatitkot, és az is kiderült, hogyan illeszkedik a dal az eddigi életművébe, továbbá arról is beszélt, milyen reményekkel vág bele az idei szezonba most, hogy a kormány döntése alapján március elejétől már korlátozások nélkül lehet koncerteket tartani.

Mindig maga rendezi a klipjeit?

Általában én szoktam, de mivel idén másra helyezem a hangsúlyt, és sokkal több zenét szeretnék csinálni, ez az utolsó, a következőre valószínűleg már felkérek valaki mást.

A sztori alapján nem túl biztató a szituáció, amibe került a kisfilmben, láthatóan mindenki ön ellen fordult. Van mögötte konkrét élmény is, vagy abszolút fikció az egész?

Sokszor tapasztaltam a bőrömön hasonlót, ha kívülről annyira nem is, inkább együttműködésekben vagy szakmai berkeken belül, hogy amikor jönnek az eredmények, vannak, akiknek ez fáj az ember körül. Sokszor pont a közeli környezetben lehet ezt érezni. Igazából ez ihlette a dalt.

Úgy érti, irigykednek önre?

Maga a céltábla szó inkább azt jeleníti meg, hogy sokszor az ember azáltal zavarja a másikat, hogy eredményt ér el. És valahogy én tényleg azt figyeltem meg, hogy a közvetlen környezetemben ez sokszor jobban felerősödik. Sokan az ilyesmit a kommentek által élik meg, az én esetemben ez kevésbé jellemző. Van egy olyan mondás, hogy nem az a fontos, mit beszélnek rólad, hanem hogy mit suttognak. És amikor az ember fülébe visszajut, amit suttognak, akkor az ugyanúgy hat rá, mintha egy céltábla lenne. Ugyanúgy rosszul tud esni, az én esetemben egyébként még sokkal rosszabbul is, mint amikor egy kommentben olvasok valamit, mert ott legalább egyenesen leírja az illető, mit gondol.

Egyébként foglalkozik azzal, amit idegenek kommentelnek?

Többnyire nem. Inkább töltekezem belőlük, mert alapvetően valamiért egész jókat szoktak írni, meg valahogy én el is felejtem a rosszakat, így az ilyesmi nem annyira zavar. Mondjuk, volt egy vicces eset. Egyszer valaki negatív kommentet írt, és amikor megnéztem, ki az illető, kiderült, hogy olyasvalaki, akivel korábban együttműködtem. Két perc múlva a kommentje eltűnt, feltehetőleg valamilyen álprofilról akart írni, de valamiért a hivatalos oldaláról sikerült. Nagyot nevettem, mert ez azért egy csúnya lebukás, és szánalmas is valahol. De ebből is látszik, hogy sokszor lehet, hogy vállba veregetnek, ha szemtől szembe találkozik valakivel az ember, közben meg fújnak rá, ha valamilyen sikert ér el. És most egyszer csak kikívánkozott belőlem, hogy ezt a folyamatot megírjam.

Gyakran előfordul, hogy negatív élmény ihleti meg? Könnyebb írnia ilyesmiről?

Nekem az. A rossz dolgokat ki kell írnia magából az embernek. Persze vannak, akik mindig pozitív élményekről énekelnek, én ezt el sem tudnám képzelni. Nekem könnyebb olyasmit megfogalmazni, amit egyébként még nem dolgoztam fel.

Akkor az alkotás valahol megkönnyebbülést hoz.

Igen. Konkrétan sok dalom született így, mert nekem nagyon sokat számít az alkotás, hogy megkönnyebbüljek valamilyen témában. Amiről a Céltábla szól, nem egyedi jelenség. Orsovai Renivel is megesett, hogy valakiről azt gondolta, szereti, aztán kiderült, hogy zavarja. Ő is eszembe jutott, amikor írtam a szöveget, azért is hívtam el, hogy szerepeljen a klipben. Az ember tényleg céltáblának érezheti magát, amikor csinál valamit, ami sokak érdeklődését felkelti. Ennek van egy ilyen hangulata, és persze az ember tudja, mi fog történni, de én úgy vagyok vele, hogy ennek ellenére haladok tovább a dolgaimmal. Ha megvannak a célok, és a vágy arra, hogy elkészüljön egy produkció, az ad egyfajta erőt. Épp ezért az alkotás egy nagyon jó állapot, főleg, ha az ember örömmel csinálja.

Orsovai Reni sok klipjében szerepelt az utóbbi időben.

Reni már öt éve a zenekarom tagja. Sokan kérdezik, hogy találtam rá – annak idején a fehérvári rádiónál volt riporter, ott beszélgettem vele először. A kérdéseiből látszott, hogy ért a zenéhez, és amikor erre rákérdeztem, kiderült, hogy énekel. Elhívtam egy koncertemre, ahova szívesen el is jött, és nem sokkal később a zenekarom tagja lett. Onnantól kezdve egyenes út vezetett afelé, hogy egy idő után vele énekeljem a duettjeimet, és újabbakat is írjak.

Ezek szerint valahol ön fedezte fel.

Azért tett ő lépéseket az irányba, hogy beinduljon a karrierje, de nyilván a Mostantól című duettünk egy fontos fordulópont volt az életében, hiszen nagyon sokan ezáltal ismerték és szerették meg, illetve elkezdték hozzám is kötni. Ez olyan szempontból nem is baj, hogy azóta is jön velünk, és lesznek is még olyan dalok, amiket vele csinálok majd.

Rajta kívül más ismert személyek is feltűnnek a klipben.

Például Szergej Sturi tiktokker, aki egy nagyon karizmatikus jelenség, egyszerűen ő volt, akit elképzeltem, ahogy egy motoron ülve megjelenik. Vagy ott van Szakács Szilvi is, aki a legjobb női hang lett a Sztárban sztár leszek! című műsorban, amelyben elénekeltem vele a döntőben a Mostantól című dalt. De a zenekarom tagjai is szerepelnek a klipben, ők azok, akik baseballütővel várnak, illetve futnak felém.

És a színészek hogy kerültek képbe?

Rékasi Károlyt és Németh Kristófot olyasmi fazonoknak gondoltam, mint amilyeneket eredetileg elképzeltem a klipben – szúrós szemű, negatív karaktereket kellett megjeleníteniük, és miután már túl vannak jó néhány hasonló szerepen, szerintem ebben ők lubickoltak. Én úgy látom, Rékasi Károly nagyon élte ezt a dolgot. Egyébként nyilván, ha beszélget velük az ember, mindketten nagyon kedvesek és jó fejek, akikkel nagyokat lehet nevetni. Egyébként abszolút szívesen jöttek, és lelkesen csinálták a videóklipet, pedig teljesen ismeretlenül kértem fel őket.

A sztorivonal hogy született?

Amikor egy dalon dolgozom a stúdióban, már folyamatában beugranak különböző képek. A refrénnél például azonnal eszembe jutott, ahogy rám lőnek, és kiköpöm a golyókat. Ezek így megjelennek a fejemben, és aztán hozzák magukkal a többit, a helyszínt és magát a történetet. Úgy akartam, hogy ne legyen véresen komoly, de azért egy kiélezett helyzet hangulatát hozza, ahogy mindenki velem szemben áll, és rosszat akar nekem. A dallal is inkább az volt a célom, ha nem is motiváló, de azért előremutató legyen.

Lehet tudni, hol forgatták a klipet?

Veszprém mellett, egy halott városban, ami egyébként egy orosz laktanya volt. Elég nyomasztó az egész. Ahol a klip játszódik, egyébként egy színház volt a laktanyán belül. Meg is lepett, hogy ekkora színház működött ott. De nagyon sok kihalt épület és emeletes ház áll a helyszínen, ezekbe be is néztünk – elég rémisztő volt. Forgatás szempontjából viszont tök jó, mert tényleg hozta a hangulatot. Bár az időjárás elég sok kellemetlen percet okozott – mínusz 10 fok volt akkor, és az omladozó falak között, fűtés nélkül vettük fel a jeleneteket, a klip dizájnja miatt pedig ugye le kellett venni a nagykabátokat.

Mi lesz a dal sorsa? Lemezre kerül?

Így van, egy albumon dolgozom, ami még idén megjelenik, és ez a dal is része. Ősszel érkezik, októberben az A38 Hajón tartjuk a lemezbemutató koncertet.

Ezek szerint nem tart újabb lezárásoktól.

Nekem az októberek beváltak. Tavaly és tavalyelőtt is akkor volt koncertem, mindkettőt meg lehetett tartani, és jól is sikerültek. Szerintem most is működni fog. De sok más dologra is készülök.

Például?

Lesznek együttműködések, olyanok is, amelyek egyelőre csak alakulóban vannak, de van, ami már gyakorlatilag a végéhez közelít. Lesz megint egy dalom HRflow-val, akivel korábban már dolgoztam együtt, és nagyon jól összebarátkoztunk, de Burai Krisztiánnal és Gerendás Danival is vannak terveink. Van már félkész dal a fiókban, de nem szeretnénk semmit elsietni, mert úgy érezzük, akkora potenciál van benne, hogy a befejezéséhez érdemes kivárni egy valóban jó ötletet.

És a fellépések tekintetében? Most azért mindenki mögött egy nehéz időszak áll, hiszen sok volt a kihagyás.

Nagyon. Igazából ami nehéz, hogy elfogadjuk, mennyi mindenből maradtunk ki, ami már majdnem megvolt. Ennek ellenére nagyon szép volt a múlt nyár, és nagyon nagy élmény, amikor megcsinálunk egy koncertet, ami jól sikerül. Mert azért sok ilyen volt, és szerintem most már azért egyre jobb a helyzet. Az, amikor lezártak mindent, nagyon hirtelen jött. Nehéz volt felfogni, hogy egyszer csak csönd van, és otthon van mindenki. Mi, zenészek mindig azt várjuk, hogy a színpadon legyünk. Az a közvetlen visszajelzés, amikor ott vagyunk együtt sokan, a bulizásnak meg a zenélésnek egy olyan ötvözete, ami hihetetlen. Próbálni is jó a zenekarral, mert imádunk együtt lenni, de amikor ezt egy tömeggel éljük át, hatványozódnak az élmények. Amikor tudtuk, hogy sok helyre megyünk, és aztán az egyik koncert meghiúsult a másik után, azt nagyon rossz volt megtapasztalni. Ez egy nehezen elfogadható dolog. Nekünk ez az életünk, óriási munkát teszünk abba, hogy ezt csináljuk, meg nagyon nagy lelkesedést. Minden olyan dolog, ami ezt meghiúsítja, egy rossz élmény számunkra.

Most milyennek látja a helyzetet?

Vannak hangok, hogy ne bulizzunk, amikor a környezetünkben háború van. Én viszont azt gondolom, pont arra van szüksége az embereknek, hogy legyen pár óra, amikor meg tudnak feledkezni az összes problémáról. Arra, hogy egy ilyen helyzetben is tudják, hogy vannak körülöttük olyanok, akik békében vannak egymással, és szeretettel fordulnak egymás felé. Ezt most még inkább meg kell tapasztalni, ami nyilván elsősorban a családok és a barátok jelenlétét jelenti, de egy közösségi élmény is ilyen, ha ott a békésen töltött időt együtt tapasztaljuk meg. Erre ugyanúgy szükség van, és remélem, hogy többnyire az emberek is így gondolják. Nyilván sokan sokféleképpen vélekednek erről, de én azoknak a táborát erősítem, akik úgy gondolják, hogy igenis egymásra és arra kell fókuszálni, ami jó az életünkben.

Sok mindent lehet hallani az újraindulásról. Önnek mik a tapasztalatai?

Amikor elengedték a koncerteket, ahogy sokan mások, egy pillanatra én is megrendültem, hogy mi fog történni. Most úgy látom, hogy abszolút lesznek fellépések. Ha nem lesz nagyobb baj, úgy gondolom, sokat megyünk, és sok koncert lesz idén.

Ezek szerint a többségnek akkor sikerült átvészelni az elmúlt két évet. Gondolok itt a koncerthelyszínekre is.

Hát azért sok veszteséggel járt az elmúlt időszak, és tényleg sokakat megrendített. Nyilván, akik ezzel foglalkoznak és persze sok más területen dolgozónak is ez a hosszú leállás nagy érvágás volt, ami szerintem nem fog nyomtalanul eltűnni. Persze nem lehet megjósolni, mi lesz, de az emberben azért ott van az aggodalom. Pláne amiatt, ami most történik. Ki gondolná, hogy bárki megoldásnak tart egy olyan döntést, hogy háborúzik? A járvány – nyilván – ilyen szempontból egy más dolog volt, annak elszenvedői voltunk. De ami most történik… azt hinnénk, hogy ezen már túl vagyunk, és az emberek jobban átgondolják, minek milyen következményei lehetnek, és hogy az emberi élet valahogy ennél fontosabb. Elhittük, hogy ilyesmi nem történhet a környékünkön, teljesen érthetetlen, ami most van.