Index Vakbarát Hírportál

Zámbó Árpyt meglepte, hogy Nagy Ervin alakítja Zámbó Jimmyt

2022. március 23., szerda 09:40 | aznap frissítve

Az RTL által készített, A Király címet viselő sorozatban a Kincsem film főszereplője, Nagy Ervin alakítja Zámbó Jimmyt, amely még az énekes családját is váratlanul érte, sem Zámbó Árpy, sem a család többi tagja nem tudott a szereposztásról annak nyilvánosságra kerüléséig.

Ahogy arról az Index is beszámolt, Nagy Ervin kapta meg a készülő Zámbó Jimmy-sorozat, A Király főszerepét, amely a 2001-ben tragikus körülmények között meghalt énekes életét dolgozza fel. Az alkotásban Zámbó ikonikus ruhái is feltűnnek majd a színészen, akinek szereplését azonban nem fogadta mindenki töretlen lelkesedéssel. 

Zámbó Árpy elmondása szerint ugyanis nem tudott róla, hogy Nagy Ervin alakítja majd testvérét a róla készülő sorozatban, ahogyan a szereplőválasztás az egész család előtt rejtély volt. 

Fogalmam sem volt, hogy Ervin alakítja majd a testvéremet. Most hallok erről először. A csatorna minden esetben az örökösökkel, azaz Jimmy özvegyével és a gyerekekkel egyeztet, ők pedig nem szóltak nekem a fejleményekről. Egyébként azt gondolom, hogy Ervin nagy fába vágta a fejszéjét. Persze biztos tisztában van azzal, hogy mire vállalkozott, tehetséges színésznek tartom, de ez nem egyszerű feladat. Reméljük a legjobbakat!

– nyilatkozta a Story magazinnak Zámbó Árpy. 

A család Nagy Ervinnek a meglepettség ellenére videókazettákat adott át, hogy tanulmányozni tudja az énekes-ikon jellegzetes mozdulatait. 

Próbáltam egy-két jellegzetes testtartást, kézmozdulatot leutánozni, amelyről a nézők, akik ismerték, vagy látták őt, egyből ráismernek majd. Ettől függetlenül nem az a célom, hogy egy az egyben olyan legyek, mint ő, nem a popsztárt vagy az ikont akarom alakítani, hanem az embert

 – mondta a Blikknek Nagy Ervin a szereposztást követően. 

A tízrészesre tervezett sorozatot az RTL készíti, amelynek forgatásai már meg is kezdődtek. 

(Borítókép: Zámbó Árpy 2021. január 2-án. Fotó: Trenka Attila / Index)

Rovatok