Index Vakbarát Hírportál

Elbúcsúztatták Kóbor Jánost, teljesült a végakarata

2022. március 25., péntek 21:00

Végső búcsút vettek hozzátartozói Kóbor Jánostól, a Omega tavaly év végén elhunyt énekesétől.

Múlt héten a Szent István-bazilikában végső nyughelyére helyezték a zenész hamvainak egy részét. A másik felét pedig pénteken a Balatonba szórták, végakaratának megfelelően.

Úgy tudni, hogy az utóbbi szertartáson csak hárman vettek részt: Kóbor János özvegye, Zsóka, valamint két gyermeke, Léna és Dániel.

Lánya a Facebookon a Gyöngyhajú lány soraival búcsúzott édesapjától, egy olyan posztban, amelyet azóta az Omega is megosztott

Örökké szeretlek, Papa

– írta Kóbor Léna a bejegyzés végén. 

Emlékklubot szervez az Omega

A zenekar a Facebookon jelentette be, hogy emlékklubot indítanak, amelynek az első összejövetele szombaton lesz a budapesti Aréna Corner Cseh Sörözőben.

Szeretnénk még nagyon sokáig fenntartani az Omega együttes dalait és legendáját. Koncertek hiányában itt rendszeresen találkozhatunk, beszélgethetünk, és együtt hallgathatjuk a régi jó zenéket

– írták, hozzátéve: kéthetente megismétlik majd az eseményt.

Trunkos András, az Omega menedzsere korábban arról is beszélt, hogy egy Omega-emlékkoncert lehetősége sincs még kizárva.

(Borítókép: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok