Index Vakbarát Hírportál

Új dobossal állt színpadra a Tankcsapda

2022. március 27., vasárnap 05:53

Fejes Tamás helyett a zenész kisebbik fia, a 13 éves Milán püfölte a bőrt a Tankcsapda egyik dalánál szombat este a Roncsbárban.

Március 26-án rendezték az első Made in Debrecen Fesztivált, melynek keretében nyolc színpadon több mint 400 zenész koncertezett a városban. A Pécsről indult kezdeményezés debreceni verziójához a helyi muzsikusok mellett pécsi és nagyváradi sztárvendégek is csatlakoztak. Az ingyenes rendezvény városi összefogásból jött létre, az alulról jövő szerveződések mellett Debrecen városának támogatása, valamint a helyi klubok és zenekarok aktivitása is kellett ahhoz, hogy a kijelölt helyszíneken nagyjából 120 zenei produkció felléphessen egy nap alatt. Minden ponton kihelyeztek egy speciális dobozt is, amelybe az Ukrajnából érkező menekültek számára gyűjtöttek támogatást, amit aztán a Food Not Bombs Debrecen segélyszervezet számára továbbítottak a szervezők.

A Roncsbár volt az egyik helyszín, amely otthont adott a fellépő zenészeknek: itt délután 3 órakor a Tankcsapda nyitotta meg a fesztivált, ami azért is érdekes, mert a 33 éves pályafutása során a banda soha ilyen korai időpontban nem koncertezett. A négydalos műsor meglepetése az volt, hogy az idén 30 éves  A legjobb méreg  című dalnál Fejes Tamás helyett a zenész kisebbik fia, a 13 éves Milán ült be a dobok mögé, hogy Lukács Lászlóval és Sidlovics Gáborral eljátssza a nótát a közönségnek. A közös produkciót a haon.hu rögzítette.

Milánnak ez egy szuper bemutatkozás volt, nagyon profin megugrotta a feladatot. Ezek után ha Fejes Tamás elúszik a teendőkben, simán be is ugorhat bármelyik koncertre az apja helyett. Láthatóan a zenekar is nagyon elégedett volt a fiú játékával, Sidlovics Gábor a közösségi oldalán a fellépés után azt írta:

Büszke lehetsz, Fejes Tamás! A legkomolyabban egy élmény volt Milcsivel játszani! 

Kétség nem fér hozzá, hogy a dobos büszke volt a fiára.

Ma Milán nyomatta a legjobb mérget! Menő érzés 

– kommentálta a történteket Fejes ugyancsak az Instagram-oldalán.

Fejes Tamásnak egyébként két fia van, az apja után Tamás nevet viselő idősebb gyermek már régóta a Tankcsapda stábjának tagja, és a koncerteken a látványvilágon dolgozik. Lesz is munkája bőven az évben, a Milánnal közösen előadott A legjobb méreg című szám három évtizedes jubileumát szeptember végén Budapesten, decemberben pedig hazai pályán is megünnepli a zenekar. 

Rovatok