Index Vakbarát Hírportál

Rákkal műtötték az Omega gitárosát

2022. április 2., szombat 08:39

Újra kiújult a rák az Omega gitárosának, Molnár György Elefántnak a szervezetében, ezért ismételten műtétre szorult.

A legendás magyar zenekar gitárosát,  Molnár György Elefántot még évekkel ezelőtt diagnosztizálták húgyhólyagrákkal, két daganatot is találtak, amelyeket sikeresen eltávolítottak. Egy ideig tünetmentes is volt, azonban az állapota rosszabbra fordult az utóbbi időben. Mint kiderült, a rák újra kiújult a szervezetében, ezt az Omega menedzsere, Trunkos András erősítette meg a Blikknek.

Sajnos, igaz, Gyurinak hólyagrákja volt, ezért kellett műteni

– jelentette ki a lapnak Trunkos, aki arról is beszámolt, hogy az operáció már megtörtént, sikeres is volt. 

Ez egy nehéz, komoly műtét, de örül, hogy túl van rajta. Másnap már tudtam is vele beszélni, jó állapotban van. Egy darabig még bent kell maradnia, és utána is jó pár hónapig oda kell figyelni magára és muszáj pihennie

– fejtette ki. 

Trunkos azt is hozzátette, most Molnár gyógyulása a legfontosabb, amelyben a családja is támogatja őt. Továbbá köszönetet mondott mindenkinek azért a sok aggódó üzenetért, amit kaptak. Mint mondta, abban reménykednek, hogy Molnár hamarosan már az otthonában lábadozhat.

Legutóbb arról beszéltünk, hogy az augusztusi koncerten milyen dalokkal állnak színpadra. Őt ismerve, ahogy olyan állapotban lesz, gitárt ragad és gyakorolni kezd

– magyarázta a menedzser. 

Mint ismert, az Omega tiszteletére augusztus 12–14. között rendeznek egy fesztivált Őriszentpéteren, amelyen zenésztársaik adják majd elő a zenekar legikonikusabb slágereit, így reménykednek abban, hogy Molnár is részt tud majd venni az eseményen.  

(Borítókép: Molnár György gitáros az Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2019. november 8-án. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok