Gianni Annoni a konyhában és a tévéképernyőkön már többször is bizonyított, most pedig édesapai teendőinek is komoly időt szentel, ugyanis kisfiuk, Gianfranco Máté idén nyáron már kétesztendős lesz, így bőven akad tennivaló az örökmozgó kisfiú mellett.

Az ország legismertebb olasz szakácsa most édesapai teendőkről, házasságról, családról, munkáról és Izlandról is mesélt az Indexnek.

Március 31-én ünnepelték az ötéves házassági évfordulójukat feleségével, Annoni Zitával. Hogyan telt a jeles nap?

Sajnos egyelőre nem sikerült megünnepelnünk, mindketten éppen betegségből lábadozunk, de most már jobban vagyunk, és mindenképpen azon leszünk, hogy bepótoljuk ezt. A feleségem azért megünnepelt minket, volt egy nagyon klassz kis tányérszett, amit kinéztünk magunknak még anno, ő pedig sosem felejt, rosszabb, mint egy elefánt, így ezt megvette és hazahozta mint közös ajándékot. Mindig különleges ebből a szempontból, sosem fogom tudni az ő figyelmességét felülmúlni. Ő mindenre és mindenkire odafigyel.

Mi a házasságuk harmóniájának kulcsa?

A szüleim 53 éve vannak egymással, és én mindig azt látom, hogy egy dolog van, ami miatt egy házasság hosszú életű tud lenni, az pedig az, ha a szeretet és szerelem egyfajta elfogadást jelent. A sorban ezt a türelem követi, ezek nélkül nem működhet a kapcsolat. Sajnos akarjuk, nem akarjuk, nekünk az a szerencsénk Zitával, hogy folyamatosan megküzdünk egymásért. Ahogy a feleségem szokta mondani, mi egy dolog miatt tudunk különválni, az pedig az egyikünk temetése lesz. Mindig mondja, hogy ugye tudom azt, hogy amikor igent mondott, az tényleg örökre szól, én pedig hiszek ebben, ezek számomra szent szavak.

Lassan már két éve, hogy megszületett a kisfiuk, Gianfranco Máté. Hogyan kell elképzelni önt apukaként, milyen édesapa Gianni?

Azt gondolom, hogy az első évek egy gyereknek főként az édesanya figurája körül forognak. Ez egy fantasztikus és gyönyörű szerep, a kilenc hónapban, a szüléskor és az azt követő időszakban kialakul egy gyönyörű szerelmes kapcsolat köztük. Természetesen én is kiveszem a részem a teendőkből mint édesapa, de ma reggel is azt mondta a fiam, hogy Mamma, de nem egyszer, hanem vagy tizenkétszer – erre értettem, hogy egy gyereknek ilyenkor még nagyon az édesanyjára van szüksége. Ennek ellenére a pelenkázástól kezdve az etetésig mindent megcsinálok, ha valamilyen terhet le tudok venni a feleségem válláról, és időt adni neki, így pedig időt kapni a fiammal. Pont az évfordulónk estéjén a fiam felriadt, és beraktuk magunk közé az ágyba. Ilyenkor nyer értelmet a család szó, ami ilyen gyönyörű, intim pillanatokat tartogat.

Hiába dominál azonban az édesanyai szerep, az elengedhetetlen olasz focimez már rákerült a kicsire is.

Igen! Eddig romantikáztam, és kiadtam a lelkem, de szemtelen leszek, el kell mondjam, mutattam neki Milan-mezt és Milan-meccset is, és megértette, hogy mindenekfelett ez a csapat van. Már próbáltam kimondatni vele azt is, hogy Forza Milan, de még nem tudta teljes egészében. Egyelőre nem tudja a kettőt együtt, de elmondta egyszer, hogy Milan, egyszer pedig, hogy Forza, így én úgy veszem, már kimondta. Igazi Milan-szurkoló!

Ha már Olaszország, otthon olaszul is beszél a fiával?

Én csak olaszul próbálok vele beszélni, a gyerek teljesen kétnyelvű, de már tudja, hogy velem mindkét nyelven tud kommunikálni. Ma reggel például ment a Baby Shark című dal, és azt angolul kezdte énekelni, szóval van itt minden. Reméljük, megérti majd a nyelvek lényegét és fontosságát, mi megpróbálunk minden tőlünk telhetőt, azonban a legfontosabb, hogy jó embert neveljünk belőle, a többi már opcionális.

A fiukról már többször nyilatkoztak, viszont a nyilvánosság előtt, a közösségi oldalakon nem mutatják meg az arcát. Ezt már a születése előtt eldöntötték?

Nem azt mondtuk, hogy nem fogjuk megmutatni, hanem azt, hogy ő nem egy reklámtábla. Emiatt úgy döntöttünk, hogy ha mi magunk rendelkezhetünk a saját életünkről, majd neki is legyen lehetősége ezt megtenni. Úgy gondoljuk, ez így egészségesebb számára is, pláne, hogy egy olyan világot élünk, ahol a képek használata nem mindig vezet jóra. Próbálunk neki irányt mutatni, ő pedig majd eldönti, mit szeretne kezdeni az életével.

A gyereknevelés és az iránymutatás azonban nem mindig egyszerű... 

Természetesen a nevelés, az kegyetlen. Nemet mondani, amikor fáj a szíved is ettől, az nehéz. Pedig egyre inkább elkezdett szaporodni otthon a „nem”-ek száma, ugyanis olyan helyekre megy, és olyan dolgokat csinál, amik veszedelmesek. Az elektromosság, a lámpák, minden olyan, ami veszélyes lehet, az neki kell. Ő még nagyon kíváncsi, mindenre nyitott, nincsen félelemérzete. Innentől kezdve mi Zitával kiabáljuk itthon bőszen a „nem”-eket. Aztán amikor odabújik, és érzed a kis szívét és tüdejét, minden bosszúság elmúlik.

Nemrég Izlandon jártak hármasban. Miért pont Izland?

Ez az én bakancslistámon volt rajta, Zitával megpróbáljuk egymás bakancslistás dolgait kipipálni. A feleségem annyira figyelmes, hogy tudja, nekem a természet mindenekfelett áll, én egy nagyon természetközeli ember vagyok. Peru, Afrika, Grönland, még van pár ilyen hely a listámon, de nekem Izland volt az egyik ilyen, amire nagyon kíváncsi voltam, Zitától pedig megkaptam ezt az utat.

Milyen élményekkel gazdagodtak?

Első nap éjszaka volt olyan szerencsénk, hogy láthattuk a sarki fényt, a gyermekünk is velünk volt, igaz, ő a terepjáróban aludt. Olyan kicsinek és annyira a természet részének érzed magad ott, hogy elképesztő. Amikor hatalmas hóesésben ülsz az autóban, és nem látsz semmit, akkor azért bevillan a fejedbe, hogy a természet erejével játszani nem lehet. Bocsánat, hogy megint romantikus leszek, de Izlandon eszébe jut az embernek, hogy a jóisten milyen csodálatos világot teremtett, nekünk pedig csak oda kéne figyelnünk, és vigyázni rá. Nagyon érdekes, hogyan mozog ott az időfaktor, a lelassult világ – rosszabb, mint a mediterrán felfogásunk, pedig mi aztán szeretjük húzni az időt. Van, hogy csak világosság vagy csak sötétség van, vagy például éjjel háromkor süt a nap. Nagyon izgalmas dolog. Ajánlom mindenkinek, hogy szelfik helyett koncentráljanak a gyönyörű helyre, mert felejthetetlen élményben lesz részük kép nélkül is. 

Ez volt az első komolyabb útjuk hármasban?

Mindenhová elvisszük őt, pedig most is nagy kihívás volt melegen öltöztetni, azért nem egyszerű egy gyerekkel ez, főleg, hogy nagyon kíváncsi és akaratos. De már volt rengeteg helyen, a tengernél, Erdélyben, hajótúrán. Ahogy a járvány engedte, azért próbáltunk minél több helyre eljutni, ő pedig jött velünk. Szerencsések vagyunk, mert Zita olyan ember, aki tényleg mindenről gondoskodik, ő tudja, milyen odafigyelni mindenre.

A család és a gyereknevelés mellett az éttermét és a karrierjét sem hanyagolja el. Min dolgozik most?

Az elsődleges mindig az éttermem, a Trattoria Pomo D’Oro erősítése és a munkakörök minőségének folyamatos fejlesztése, ebbe fektetem bele a legtöbb energiámat és pénzemet. Azt szeretném, hogy a Covid ne jöjjön vissza, és ennek a háborúnak vége legyen, hogy az ember megpróbálhasson élni itt egy normális életet. Szeretném, hogy legyen egy normális munkafelfogás, a vendéglátósnak a szakmája ne nehézség, hanem büszkeség legyen. Jó lenne, ha a szakmában maradnának az emberek itthon, és nem mennének külföldre. Szeretném, hogy érezzék azt, hogy igenis Magyarországon érdemes energiát és időt befektetni. Nyilván egyszerűbb elmenni olyan helyre, ahol már minden működik, és nagy. Építeni egy nagyobb dolgot nem egyszerű, de nemes feladat. A legfontosabb az, hogy az ember tudjon hinni a saját identitásában, a saját mondanivalójában, és hogy tudjon értéket teremteni. Erre szeretném motiválni a barátaimat, a családomat, a fiatalokat és a kollégáimat is. 

Ha már étterem, milyen főnöknek tartja magát? 

Próbálok mindenkire odafigyelni. Olyan főnök vagyok, aki végigjárta a ranglétrát, a kukamosástól kezdve a fekete és fehér mosogatón át a pincérkedésig mindent megcsináltam szégyen nélkül, nagyon nagy alázattal. Fontos az, hogy ebben a szektorban, amelyben sokszor alárendelsz családot és magánéletet, olyan szemléletet és tudást építsünk, amit már nem vehetnek el tőlünk. Én megpróbálom a tudásomat a rendelkezésükre bocsátani, de utána maga az ember kell hozzá, hogy ő fogékony-e erre. Ez fiatalon nehezen érthető, de ahogy öregszel, rájössz, hogy mire kell a hangsúlyt fektetni. Meg kell tanulni, mi az a lojalitás, és mi az, hogy gerincet építeni. Emiatt igyekszem nemcsak pénzügyileg, hanem erkölcsileg is jó döntéseket hozni. Én is fiatalnak érzem magam, emiatt folyamatosan tanulok, és szeretnék fejlődni.

(Borítókép: Debreczeni Zita és Gianni Annoni 2016. március 18-án. Fotó: Velvet)