Az Anti Fitness Club és a JETLAG után Molnár Tamás tavaly év végén szólókarrierbe kezdett. Az énekes-dalszerző Szív utca címmel adta ki saját neve alatt az első lemezét, amit decemberben a Melletted című klipes dallal vezetett fel a YouTube-on. A friss nóta már akkor megelőlegezte az érkező album hangulatát, amelyen jóval kitárulkozóbb szerzemények szerepelnek, mint ahogy azt korábban megszokhattuk a zenésztől.

A korong dalai közül, amelyeket először februárban, a Müpában hallhatott élőben a közönség, most a Nem megyek vissza című szám is klipet kapott, amely a lemez egyik legerősebb szerzeménye. Molnár Tamás ebben a függőségeiről vall, amelyektől öt évvel ezelőtt sikerült teljesen megszabadulnia – az énekes most részletesen is mesélt az Indexnek arról az időszakról.

Nemrég jelent meg az első szólólemeze. Milyenek a visszajelzések?

Azt gondolom, eljutott az emberekhez. Azokhoz mindenképp, akik rezonálnak arra, amit képviselek, de szerintem új kapukat is nyitott. Korai lenne még bármilyen konklúziót levonni. Az alapvető célom az volt, hogy önazonos, és akár egy életen át vállalható dalok szülessenek. Az első szempont abszolút teljesült, a másikat pedig majd az idő eldönti.

A „Nem megyek vissza” című dal, amely most klipet is kapott, a múltbéli függőségeiről szól, amelyekről már korábban is beszélt. Miért tartotta fontosnak, hogy egy dalt is írjon ezekről?

Az album elkészítése során visszatértem a kezdetekhez olyan szempontból, hogy a dalszerzésnél egy teljesen ösztönös alkotási folyamat indult be. Anélkül, hogy bármilyen tervvel ültem volna le a papír fölé, mindössze az adott pillanatra fókuszálva írtam le azt, amit érzek. A Nem megyek vissza is végtelenül egyszerű, őszinte és kitárulkozó, és semmiféle kártékony túlgondolás nincs benne. A refrént mantrázva nagyjából egy óra alatt született meg a dallam és a szöveg, ami egyértelműen jelzi, mennyire ki akart jönni belőlem. Terápiás írás volt, és ez talán érződik is rajta.

Az, hogy a korábbi függőségeivel kapcsolatos gondolatok öt év után is előjönnek, illetve amikor a démonairól beszél, mit jelent pontosan?

Azt gondolom, egy függő ember hiába absztinens, attól még függő marad élete végéig. Ezt érzem magamon is – bár nem fogyasztok semmit, a veleimben van a függőség, alapvetően addiktív típus vagyok, amire időről időre emlékeztetem magam. Nekem ez is segít abban, hogy ne essek vissza. Tulajdonképpen ez a dal is egy mantra nekem, ami a gyenge pillanataimban erőt adhat, és azt gondolom, ha nálam működik, talán másoknak is segít távol tartani a démonaikat, legyenek azok szerek, vagy akár toxikus kapcsolatok. A dalban ott van egy nagy adag erő, meg persze a józanságommal kapcsolatos elhivatottságom.

Amikor annak idején úgy döntött, felhagy a szerekkel és az alkohollal, hogyan jutott el a felismerésig, hogy baj van? Mert a gyógyulás ugye akkor kezdődik, amikor ezt beismeri magának az ember.

Mivel körülöttem mindenki használt valamit, legyen az alkohol vagy drog, nehezen különböztettem meg magam az engem körülvevő, általam normálisnak ítélt emberektől. Időbe telt, mire tudatosult bennem, attól, hogy a környezetem függő emberekkel van tele, én nem vagyok kevésbé az. Be kellett látnom, hogy minden kudarcomat, amit addig próbáltam másra kenni, kizárólag önmagamnak köszönhettem, pontosabban annak az embernek, aki beállva voltam. Sztereotipizáltam a függő embert, és egy magányos, kannásbort ivó, vagy épp heroint szúró, lecsúszott alak képével azonosítottam. Mivel én úgy éreztem, csak ünnepelem az életet, és egy picit sem voltam összefüggésbe hozható ezzel a karakterrel, azt gondoltam, nekem nem lehet problémám. Utólag persze ezt már egész más szemmel látom. Szóval a legnehezebb a felismerés volt, illetve az, hogy segítségért folyamodjak és vállaljam, hogy ezzel szembe kell néznem.

Azt mondják, a gyógyuláshoz ki kell szakadni a korábbi közegből, mert az ember így tud a legkönnyebben továbblépni. Önnél ez hogy működött?

Amikor 30 évesen a józanság mellett döntöttem, tudtam, hogy a nagy, idézőjeles barátaim nyolcvan százaléka el fog tűnni, amit járulékos veszteségnek tudtam be. De abban is biztos voltam, hogy ez nem tántoríthat el, mert az időről időre megszaporodó szorongások meg depressziók, amelyektől úgy éreztem, egyre mélyebbre kerülök, azt üvöltötték bennem, hogy változtatnom kell.

A családja mennyire volt támogató, hogyan próbáltak segíteni?

Mivel a bátyám is függő típus, ők azért már láttak egy hasonló estet, de az én helyzetemet nem kellett testközelből végignézniük, mert amikor a függőségeim igazán kibontakoztak, már rég nem laktam otthon. Nyilván támogattak, meg érezték, hogy baj van, de én az a típus voltam, akinek teljesen felesleges volt bármit is mondani, mert saját magamon kívül nem szívesen hallottam meg senkit akkoriban. Persze üdvözítették a józanodásom, még akkor is, ha egyébként viszonylagos távolból követték a folyamatot.

Említette, hogy segítséget kért. Ez mit jelent pontosan?

Addiktológushoz jártam, eleinte hetente, majd amikor már éreztem, hogy egyre magabiztosabb vagyok, ritkábban. A csoportos foglalkozásoktól megmondom őszintén, ódzkodtam, az ilyesmiben nem találtam meg magam – nem mondom, hogy ez rossz protokoll, hiszen nagyon sokaknak segít, csak nálam nem működött. A bentlakásos terápiától is távol akartam tartani magam, mert sokkal erősebbnek éreztem magam annál, hogy a beköltözés legyen az egyetlen kiút.

Egyik napról a másikra ment, vagy azért volt egy átfutása a dolognak?

Egy nagyon kedves barátom születésnapját lőttem be, eldöntöttem, hogy az lesz az utolsó alkalom. Szerintem ez csak így működhet. Nem hiszek a fokozatosságban. Már három éve józan voltam, amikor a dohányzást is abbahagytam, ugyanígy.

Azt mondja, addiktív típus. Van bármi, amivel a korábbi függőségeit helyettesíteni tudja?

Persze, tudatosan újabb és újabb addikciókba keverem magam. Nyilván a lényeg az, hogy amire a korábbi addikcióimat lecserélem, az élettanilag kedvezőbben hasson. Az, hogy ilyen típus vagyok, szerintem nem fog változni, de most már jóval könnyebben tetten érem magam.

Jelenleg van bármiféle függősége?

A színpadnál durvább drog, nem létezik, viszont erről nem is szándékozom leszokni. Kevés olyan dolog van, ami hasonló rezgésszámra emel, mint a zene, de újfent egyre több időt töltök a vízparton, szeretek horgászni, ami szintén egy addiktív hobbi, csak nem teszem tönkre vele magam, és a szeretteimet.

Zenészként azért most is mozog olyan közegben, ahol fogyasztanak ezt-azt ön körül. Mennyire nehéz tartania magát mondjuk a koncerteken?

Eleinte nehéz volt. Szorongtam, miközben mindenkinek el kellett magyaráznom, hogy leálltam, és igen, egy kortyot sem. Igazság szerint nem tudom, hogy lehet úgy nem inni, hogy közben azért néha iszol, de ebbe most ne menjünk bele. Drasztikus pálfordulat volt ez az egykori énemhez képest, így kellett idő, mire már nem kínálgattak semmivel. Mára már egyáltalán nem zavar, és ha úgy adódik, büszkén mondok nemet. Amúgy is rég hozzászoktam, hogy szembemegyek a várttal. Már nem akarok mindenkinek megfelelni, és nincs szükségem életvezetési tanácsokra sem.

A szólókarrierjével mivel áll szemben? Hogyan lőné be mondjuk zeneileg a projektet?

Zeneileg talán valamiféle elegye a zenekaraimnak, de a szövegek sokkal kitárulkozóbbak a korábbiaknál. Nem tudnám egyértelműen popzenének nevezni, mert szerintem annál mélyebb, de nem is a klasszikus értelemben vett alternatív. Valahol a kettő között egyensúlyoz, olykor egyik, máskor a másik irányba dől.

A szólódalait egyébként ugyanazok hallgatják, mint akik a zenekarait szerették?

Nagyrészt, de azt gondolom, pont a müpás koncerttel egy új közeget is sikerült megszólítani, hiszen egy ülős koncert nyilván olyanokat is vonz, akik egy rockkoncertre nem szívesen mennének el. Ha lehet, inkább nem matekozom azon, ki hallgat. Nincs célközönségem, sőt ezt a szót gyűlölöm. Szerintem nem az előadó választ közönséget, hanem a közönség választ magának előadót. Én azt csinálom, amit a legjobban szeretek, és ha erre rácsatlakoznak, az nyilván jólesik.

Most, hogy már nincsenek korlátozások a zenés-táncos rendezvényekre és beindult a koncertezés, hogy látja, mennyire kapós a szólóprojektje? Hol tudja majd megmutatni?

Idén nyáron akusztikus előadásokkal lépünk színpadra Farkas Izsák hegedűművész barátom társaságában. Ezenkívül az Anti Fitness Clubbal is összeállunk egy bulira a Budapest Parkban, ugyanis éppen húsz éve, hogy megalapítottuk a zenekart, és hát kisebb dolgokat is meg szoktunk ünnepelni, nemhogy egy ekkora jubileumot. Szeptembertől a szólónevem alatt zenekaros felállással is lesznek koncertek, de ez még egyelőre titok.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)