Index Vakbarát Hírportál

Galambos Lajos újra szerelmes

2022. április 25., hétfő 09:58

Válása után ismét szerelmes Galambos Lajos.

Lagzi Lajcsi január végén vált el feleségétől, miután elosztották egymás közt a több száz milliós vagyonukat. A zenész most azt mondta: jelenleg a csónakházában él egyedül, de ez nem jelenti azt, hogy ne gondolkodna egy újabb kapcsolat lehetőségében.

Az az igazság, hogy nyitott vagyok egy új szerelemre, és van is a környezetemben olyan, akivel el tudom képzelni, hogy hosszú távon egy párt alkossunk […]. Annyit elmondhatok, hogy a boldogság életérzése már itt van az életemben

– fogalmazott ezzel kapcsolatban. 

A mulatós zenész arról is beszélt, hogy folyamatban van a birtokának eladása, amit korábban többmilliárdos összegért hirdetett meg

„Az eladás jó irányba halad, és most szervezem a budapesti életemet, jobban mondva, életünket. Bár az volt a terv, hogy vidéken építkezünk a gyerekekkel, végül közösen úgy döntöttünk, a fővárosban legyen a székhely. Persze, ennek ellenére vidéken is lesz egy bázisunk, ott, ahol ők felnőttek. Budán vettünk egy társasházat, ahol a gyerekeknek is lesz egy saját apartmanjuk.”

Minden vasárnap együtt ebédelünk, majd hosszú órákig beszélgetünk a világ dolgairól, a gyerekek terveiről, céljairól. A sok nehézség ellenére, amelyek az elmúlt években adódtak, a gyerekeimmel nagyon jó, szoros kapcsolatom alakult ki, sok időt tudunk együtt tölteni, ami kárpótol azért, hogy kiskorukban a sok munka miatt nem lehettem velük annyit, mint szerettem volna

mondta a Blikknek ezzel kapcsolatban a zenész. 

Rovatok