Index Vakbarát Hírportál

Megérkezett Vavra Bence klipes dala, amit Malek Miklóssal készített

2022. április 26., kedd 09:01

Megérkezett Vavra Bence vadonatúj dalának klipje. Az „Így volt szép” című szám az énekes első olyan szerzeménye, amelynek a szövegét ő jegyzi, és amit Malek Miklóssal együttműködésben rögzített. Zeneszerzőként Kozma Kata is csatlakozott a projekthez.

Szólóban jelentette meg Vavra Bence a legújabb dalát, amelynek videóklipje ma reggel debütált a YouTube-on. Ahogy az már egy korábbi interjúból kiderült, az Így volt szép című szerzeményt az énekes Malek Miklóssal közösen készítette, akivel nyáron kezdett el dolgozni, miután a dalszerző-producer a Noord Records nevű holland kiadóval a közös munka ötletét felvetve megkereste. Hamarosan el is kezdtek dolgozni egy angol nyelvű nótán, amit külföldi piacra szánnak majd, ám miután a Sztárban Sztár által az énekes hirtelen a figyelem középpontjába került, felmerült, hogy készítsenek egy magyar nyelvű dalt is.

Ez az első olyan dal, amelynek a szövegét én írtam. Igazából Miki bátorított rá, miután megnézte az ötleteimet. Annyira belelkesített, hogy viszonylag gyorsan sikerült is végeznem vele

– mondta akkor az Index kérdésére az énekes, hozzátéve:

A dal az Így volt szép címet kapta, és igazából arról szól, hogy a múltban történt dolgokat nem kell bánni, hiszen ezek részei a jelenünknek. Hogy mindenki értse, miről van szó: pont véget ért egy hosszú kapcsolatom, amikor Mikiékkel találkoztam, de nem csak a magánéletben, a szakmában is sok olyan dolog történt, amelyek azzá tettek, aki most vagyok.

A lírikusabb, érzelmes dinamikákkal játszó popdal egy visszafogott videóklipet kapott, amelynek nagy előnye, hogy a képi elemek nem vonják el a figyelmet a szerzemény mondanivalójáról, ami bár Vavra Bence számára személyes, bárki kapcsolódni tud hozzá.

Amit még a friss szerzeményről tudni kell: az „Így volt szép” az első olyan magyar dal, amely Dolby Atmos formátumban is elérhető lesz. Ez az egészen új, különleges zenei térhatás egy olyan technológia, ami itthon még nem elérhető, ezért Miamiban készítette el Bence holland kiadója, a Noord Records. Ez az úgynevezett Atmos mix, olyan érzetet kelt a hallgatóban, mintha körbeölelné a zene, ezzel még inkább bensőséges közelségbe kerülhet az előadóval. A dal hangszerelésénél Vavra Bence alkotótársaként Malek Miklós az énekközpontúságra fókuszált, megtartva az eredeti zongoratémát, de az egészet mai, modern köntösbe öltöztetve.

(Borítókép: Vavra Bence. Fotó: Karip Tímea)

Rovatok