Index Vakbarát Hírportál

Majka a fonós Horváth Lászlónak: Ahogy nézem, a lenyelésben nagy tapasztalata van

2022. április 30., szombat 05:47

Közösségi oldalán reagált Majoros Péter arra, ahogy Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója, aki egyben a PajtaKult projekt ötletgazdája, az Indexnek adott interjújában mások mellett az ő munkásságát is leminősítette. A rapper szerint Horváth ráadásul nemcsak rá nézve tett sértő kijelentéseket, hanem ezáltal a magyar zenei kultúrát, a szórakozni vágyókat, illetve a könnyűzenei koncertekre belépőt váltókat is lenézte.

Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója a napokban a tavaly ősszel indított PajtaKult projekt kapcsán adott interjút az Indexnek, amelynek célja, hogy összehangolják azokat a kulturális törekvéseket, amelyek a Kárpát-medencében fellelhető pajtákban, csűrökben vagy hasonló ipari épületekben zajlanak. A beszélgetés során részletesen beszámolt a terveikről, amelyekhez nem kevés anyagi támogatást kapnak – a projekt mellé állt a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia, szakmai partnerként pedig a Szentendrei Skanzen és a Hagyományok Háza.

Azt is kiemelte, hogy két embernek tartoznak köszönettel: Demeter Szilárdnak, aki a Petőfi Kulturális Ügynökség által szerinte ráérzett a projekt súlyára, így tavaly és idén is adtak 50 millió forintot hozzá, illetve az NKA-t vezető Bús Balázsnak – tőlük éves szinten 700 millió forintot remélnek. Emellett bíznak benne, hogy Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója személyében egy újabb befolyásos támogatót találtak.

Az interjú végén aztán valamiért szükségét érezte annak, hogy név szerint kiemeljen néhány magyar előadót, akikről úgy gondolja, nincs helyük a palettán, mert a produkciójuk szerinte szellemtelen. Egészen pontosan úgy fogalmazott:

A szellemi erőteret erősítenénk, ezért nézünk bambán, amikor a politika a Győzike, Majka és kis Grófo által képviselt világot élteti, amelyet egy idő után se lenyelni, se kiköpni nem tudsz. Ahogy Mága Zoltánt is talán már elfelejthetjük, mert ezen szellemtelen produkcióknak nincs helyük szerintem a palettán. A kultúra végre kezdjen el az értékes szellemi erőtérben dolgozni, mert hosszú távon ez marad fönn, és ez lesz hiteles. Aki kultúrában gondolkodik, az értékben gondolkodik, és nem dől be ilyen pillanatnyi hóbortoknak.

Bár a közösségi oldalain posztolt képek alapján Majoros Péter jelen pillanatban Las Vegasban tartózkodik, úgy tűnik, onnan is figyelemmel kíséri a hazai híreket. Horváth László nyilatkozata is eljutott hozzá, és ahogy azt már megszokhattuk tőle, nyilvánosan reagált az olvasottakra, illetve az abban szereplő és a munkásságára nézve sértő kijelentésekre. 

Horváth László (Fonó Budai Zeneház) szerint nekem, Majkának »nincs helye a palettán«. Győzikével meg Grófóval említ egy platformon (nagyon korrekten) engem, aki tíz éve csak zenekaros formációval lépek fel, a legnagyobb közönség előtt. Három évvel ezelőtt a 100 Tagú Cigányzenekarral turnéztuk végig az országot, idén a Swing formációval... Ahogy Horváth úr fogalmaz az Indexnek adott interjújában: »a kultúra végre kezdjen el az értékes szellemi erőtérben dolgozni«. WTF??????

– értetlenkedett Facebook-bejegyzésében a rapper, majd részletesen kifejtette, mit gondol Horváth Lászlóról, illetve arról, hogy míg ők a piacról élnek, a PajtaKult projekt mekkora anyagi támogatásban részesül. 

„Az egy dolog, hogy egyetlen koncertünkön sem lehetett ott. A húsosfazék közelében szeret inkább dörgölőzni. Neki simán belefér ebbe a misszióba, hogy legutóbb a PKÜ könnyűzenei szakmai kollégium elnökeként megszavazza a maga által vezetett intézménynek a maximális 37 milliós támogatást (ahogy a kollégium másik tagja, a Budapest Music Center alapítója szintén bezsebelte magának a maximális 37 milliót). A több száz milliós állami forrás felett diszponáló szakmai kollégiumtól – amit ő vezet – támogatásban nyilván nem részesülünk, hiába pályázunk, az jobb helyen van nála. Aztán problémázik a piacról(!) megélő, legutóbb 23 tagú zenekarral, 4 vokalistával, 10 táncossal sportcsarnokokban turnézó produkciónk kapcsán... Tavaly csak a Budapest Parkot 3x töltöttük meg sold outra. Idén tavasszal senki nem csinált ilyen turnét, pláne önerőből, mint a mi produkciónk” – magyarázta Majka, feltéve a kérdést:

Mi ez, ha nem a magyar zenei kultúra, a szórakozni vágyók, a könnyűzenei koncertekre belépőt váltók lenézése?

„Tudom, sokkal nagyobb kulturális értéket képviselnénk, ha gyümölcsoltó napokat meg Huun Huur tu koncerteket szerveznénk, de akkor kénytelenek lennénk különféle támogatásokból és nem piaci alapon fenntartani magunkat... Ahhoz meg, hogy ez rentábilis legyen, valami elnökségi székben kéne ülnünk (mint ahogy a példa mutatja). De nem ülünk... ahhoz nekünk túl nagy az igazságérzetünk, hogy a sok ingyenélő közt kibírjuk csukott pofával... Pedig aztán nekünk is megvan a pajtánk, szerte az országban, sportcsarnoknak hívják és rendre megtöltjük, támogatás nélkül...” – jegyezte meg, zárásként még egyet odaszúrva:

Azt mondja, bambán néz, meg lenyelni, meg kiköpni sem tud... pedig ahogy nézem, a lenyelésben nagy tapasztalata van...

Majka bejegyzését itt találja. 

Rovatok