Index Vakbarát Hírportál

Domina pankrátorként keresi a kenyérrevalót az Exatlon Bajnoka

2022. május 3., kedd 11:22

Szabó Franciska sérülése miatt megtörten, de jó élményekkel érkezett haza az Exatlon előző évadából, ennek ellenére sem találta a helyét idehaza, így hát kiutazott Amerikába, ahol most Sheena Bathoryként harcol más lányokkal egy ringben.

Az Exatlon harmadik évada után idehaza is kapott különböző műsorajánlatokat, ő azonban mindenképp úgy érezte, hogy el kell mennie az országból – így hát ment is. Megvette repülőjegyét Las Vegasba, ahová ugyan üres zsebbel érkezett, mostanra a sok munkának hála megtalálta a helyét.

Szabó Franciska korábban több fétisvideóban is szerepelt, dominaként ütötte-verte a férfiakat az ő kérésükre. Amikor minderre fény derült, hihetetlenül elszégyellte magát, elmondása szerint Amerikában azonban már egyáltalán nem kell ezzel foglalkoznia. 

Szűz lányok vérét itta a magyar hurrikán

Mint mondta, azért vállalta be mindezt, mert édesapja sztrókja után ő akart gondoskodni a szüleiről és a testvéréről is, a videókért pedig jó pénzt kapott.

Itt kint ez egy elfogadott dolog, mint ahogy az is, hogy az LFC-pankrátorligában fehérneműs lányok harcolunk egymással. Én Sheena Bathory vagyok, az első a harcos amazon, a második a magyar történelemből ismert Báthori Erzsébet miatt, aki a legenda szerint szűz lányok vérét itta. Én vagyok a domina pankrátor, a magyar hurrikán

– mesélte a Borsnak, hogyan ismerik őt a szakmában külföldön. Az U23-as Európa-bajnok cselgáncsozó imádja a munkáját, azonban úgy érzi, ez még mindig nem a csúcs.

Meghódítaná Hollywoodot

Az interjúban szó esett Franciska szerelmi életéről is, amelyről teljesen lemondott a siker érdekében. 

Egy párkapcsolatban vannak elvárások a másikkal szemben, mondjuk, az ágyban. Én most mindent a karrieremre tettem fel, sokat edzek, esténként hullafáradt vagyok. Ha lenne párom, az elvárná, hogy olyankor is legyen szex, én meg csak azért, hogy ne duzzogjon, biztos nem fekszem le senkivel

– magyarázta a Borsnak, hozzátéve, hogy most egyébként is egy body building versenyre készül, ami még több elfoglaltsággal jár. Az Exatlon egykori Bajnoka már a következő célt is kitűzte magának: Hollywoodig szeretne eljutni a hírnevével, elmondása szerint pedig amit elhatároz, azt be is vonzza.

(Borítókép: Szabó Franciska. Fotó: TV2)

Rovatok