Index Vakbarát Hírportál

Új Omega zenekar szerveződik

2022. május 3., kedd 10:52

Omega Testamentum néven újraszerveződik az Omega zenekar. Az együttest Trunkos András menedzser és Debreczeni Ferenc, a csapat dobosa alakítja újra.

Az elmúlt másfél évben számos tragédia érte az Omegát, ugyanis a zenekar több tagját is elvesztette. Elsőként 2020-ban halt meg a banda legendás billentyűse, Benkő László, majd pár napra rá basszusgitárosuk, Mihály Tamás is életét vesztette. Tavaly decemberben pedig az ikonikus frontember, Kóbor János halt meg.

Azonban a halálesetek után Omega Testamentum néven szerveződik újjá a zenekar. Trunkos András menedzser terve az, hogy az új tagok között lesz Debreczeni Ferenc, azaz Ciki és a korábbi kisegítő gitáros, Szöllőssy Kata is. Gitárosnak pedig Maróthy Zoltánt, a Kőbányai Zeneiskola igazgatóhelyettesét kérte fel. 

Nem emlékzenekar lesz

Ugyanakkor a menedzser kiemelte, hogy semmiképp sem egy tribute, azaz emlékzenekarról van szó. Trunkos azt az öt embert keresi, akik eljátsszák az Omega-életműből a legnagyobb klasszisokat. Kiemelte, a legnehezebb feladat énekest találni a formációba.

Ám nem egyedül kell döntenie a tagfelvételről. A zenekar dobosa, Debreczeni Ferenc dolgozik együtt az új zenészekkel, így neki is van beleszólása a szervezésbe. 

Ugyan már leültünk beszélgetni, de minden a próbateremben dől el. Ahogy András is mondta, ez nem egy emlékzenekar lenne, abban nem vennék részt. Egy olyan csapat, amely folytatja az életművet. Igényem van a zenélésre, de hogy végül kikkel játszunk, még nem tudom, folyik a casting

– idézi a Blikk a Ciki becenévre hallgató dobost.

Rovatok