Index Vakbarát Hírportál

A Tankcsapda segíti ki Majkát, miután a rapper elkapta a Covidot

2022. május 13., péntek 05:27

Miután ismételten elkapta a koronavírust, nem tud színpadra állni Majoros Péter a Miskolci Egyetemi Napokon szombaton, helyette a Tankcsapda szórakoztatja majd a közönséget.

Bár korábban már átesett a betegségen és az oltást is megkapta, Majoros Pétert megint ledöntötte a koronavírus, amiről csütörtökön a közösségi oldalán tájékoztatta a követőit. A rapper úgy véli, Las Vegasból hazafelé, a repülőn fertőződhetett meg, és ugyan már jobban érzi magát, a tesztje pozitív, így le kellett mondania a május 14-ére meghirdetett koncertet. 

Szombaton Miskolcon indult volna a turnénk… erre másfél év után megint beköszönt nálam a Covid… el sem hiszem… Igyekszünk a bulit mielőbb bepótolni. Nagy köszönet a Tankcsapdának, hogy beugranak helyettünk, és a szervezőknek a korrekt hozzáállásért!

– tudatta az esemény felületén a rapper, aki a fentiek miatt egy héttel később, május 20-án Szolnokon kezdi meg a nyári szezont. 

A debreceni rockerek ugyancsak a Facebookon tájékoztatták a közönséget, hogy Majka és Curtis helyett ők lépnek fel a Miskolci Egyetemi Napokon.

Váratlan utazás. SZOMBATON MISKOLCON! Úgy tűnik, az idei év a meglepetéskoncertek éve, gondoljunk csak a márciusi esztergomi nagy sikerű főtéri bulira, ahol több ezren nézték meg a Tankcsapdát. Jelenleg nagyban készülünk a nyári turnénkra, ami hivatalosan május 21-én Jászberényben indul, de váratlanul ma, a Miskolci Egyetemi Napok – MEN szervezői felkérték a zenekart, hogy szombaton zúzzuk már le a nagyszínpadot. Tessék, szombaton (május 14-én) tehát Miskolcon a Tankcsapda! Majkának pedig ezúton is jobbulást kívánunk!

– írták a bejegyzésben. 

Rovatok