Index Vakbarát Hírportál

Emlékpadot avattak Babicsek Bernát tiszteletére

2022. május 30., hétfő 08:49

A néhány hónappal ezelőtt elhunyt színész sok időt töltött piliscsévi pincéjénél, ahol most a tiszteletére egy emlékpad is díszeleg.

Ahogy a korábbiakban megírtuk, Babicsek Bernát színész-zenész tavaly decemberben hunyt el füstmérgezésben. A veszteségen családtagjai, ahogy pályatársai, azóta sem tudták túltenni magukat.

A Piliscsévi Pincefalu Egyesület kezdeményezésének hála, akik szerettek volna fejet hajtani Babicsek munkássága előtt, a tiszteletére egy emlékpadot helyeztek el a piliscsévi pincéjénél. Az avatáson a barátok mellett rajongók is részt vettek. Keresztfia, Marci, illetve egykori tanítványa, Dominik is harmonikázott az eseményen.

Bernát imádott itt lenni, tíz éve vettük itt a kis pincét, amelyet az édesapjával együtt újítgatott. Mindent a saját kezükkel csináltak. Hálásak vagyunk az egyesületnek, hogy nem felejtik el a fiun­kat, és egy ilyen csodás pihenőhely viselheti a nevét

– árulta el a színész édesanyja, Márta, aki arról is beszámolt, fia mennyi időt töltött a pince felújításával, ami egy pluszemeletet is kapott, ahol szobák lettek kialakítva. A színész terve az volt, hogy itt tölti majd szabadidejét a szeretteivel.

„Még van olyan bor, amit ő csinált”

Mint arról Babicsek édesanyja beszámolt, nagyon fáj neki, hogy fia nem élhette meg a felújítás végét. Hozzátette, hogy a pincében még van olyan bor, amit a színész készített. Elmondása szerint Babicsek szorgos volt, és egy szülő nem is kívánhatna nála jobb gyermeket. 

A férjemmel mindent megtettünk azért, hogy a fiainknak, Bernátnak és Zoltánnak mindene meglegyen. Most hiába van szép ház, borospince, mindent odaadnék, hogy a fiam éljen. Semmi nem hozhatja vissza őt, és ez egy anya számára feldolgozha­tatlan

– fejtette ki, hozzátéve, férjével, idősebb Babicsek Bernáttal még nem tudják, mi lesz ezután a pincével, de azt igen, hogy a színész korábbi solymári házával mi a terv. 

Az édesanya megjegyezte, Babicsek házában szinte mindent ki kell dobni és felújítani, mivel a füst mindent tönkretett, ahogy a hangszerek sem helyrehozhatóak, ám van néhány tárgy, amelyek kellően érdekesnek bizonyulnak ahhoz, hogy kiállításra kerüljenek. 

Emellett gyűjtöttük a kis harmonikásszobrokat is, rengeteg gyűlt össze, korábban gondoltunk arra, hogy annyi van, biztos bekerülhetnénk a Guinness Rekordok Könyvébe. Bernát házában szeretnénk a hangszereket és a szobrokat kiállítani, hogy bárki megnézhesse

– mondta a Blikknek, ahogy azt is kifejtette, az egész család összetört, egymásban tartják a lelket, de talán az nyújthatna számára némi örömöt, ha unokája születne, amiben bízik, hogy egyszer megvalósul. 

Nem a kártérítés fontos

Az édesanya szót ejtett azon feljelentésről is, amelyet nemrég tettek halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Babicsek Bernát halálának éjszakáján ugyanis megszólalt a riasztó, ami egy biztonságtechnikai céghez tartozott, és ugyan kiment egy járőr ellenőrizni, aki látta a szellőzőn keresztül gomolygó füstöt, ám betörés jelét nem látta, így távozott a helyszínről. 

Nem pénzt akarunk, nem a kártérítés fontos. A fiamat semmi nem hozza már vissza. Azt akarjuk tudni, hogy megmenthették volna-e Bernát életét, és hogy ki a felelős a haláláért

– tette hozzá a színész édesanyja.

Rovatok