Bár rendszeresen kapnak megkereséseket, ha dalszerzésről van szó, nem jellemző, hogy a Tankcsapda bárkivel is közösködne. A debreceni rockerek most mégis összeálltak egy másik csapattal: a BSW-vel készítettek egy nótát, Baz+ (Túl vagyok rajtad) címmel. A kollaboráció a két formáció által képviselt zenei műfajok ötvözésén alapszik, amit úgy igyekeztek megvalósítani, hogy a végeredmény a zenekarok stílusjegyeit megőrizze. A pörgős nótához egy klip is készült, amit az Indexen láthat először a közönség.

A zenészekkel, azaz Lukács Lászlóval, Fejes Tamással, Sidlovics Gáborral, Sziklai Mátyással és Ferenczei Gáborral néhány héttel ezelőtt, egy fotózáson beszélgettünk a dalról, illetve arról, hogy egyáltalán miért vágtak bele a közös munkába, mi a céljuk, és mi az üzenete a stílusában merőben más úton haladó formációk együttműködésének. A társalgás alatt persze poénokból sem volt hiány.

Hogyhogy nem Marics Petivel közösködnek?

Fejes Tamás: Úristen... Ki az a srác? 

Lukács László: Én nem tudom, tényleg...

Sziklai Mátyás: Jó gyerek, nekünk jó barátunk.

Csak azért, mert most ugye mindenki vele készít közös dalt.

Ferenczei Gábor: Vele most jó lépés visszajönni a rivaldafénybe, igen.

Sziklai: Nekünk nem kell visszajönni...

Ferenczei: ...itt már mindenki megérkezett.

Lukács: Mi velük próbálunk elmenni...

Komolyra fordítva a szót: meglepő, hogy így összeállt a két formáció. Kinek az ötlete volt az együttműködés?

Sziklai: Gabié. Készül az új lemezünk, és az egyik dal refrénjére ráhallotta Lukács Laci hangját. Persze egyből el is vetettük az ötletet, mert a Tankcsapda soha nem csinált közös dalt senkivel. De aztán addig-addig poénkodtunk, mennyire halljuk benne, hogy végül úgy döntöttünk, egy próbát megér. Úgyhogy megkerestük a Csapda menedzserét, így indult az egész...

Sidlovics Gábor: Van menedzserünk?

Sziklai: Első körben jött egy pozitív visszajelzés tőle, hogy képben van velünk, és amúgy szeret is minket. Azt mondta, induljunk az esélytelenek nyugalmával, merthogy nem lát erre sanszot. De végül a zenekar részéről is lett egy nyitottság, még azelőtt, hogy megkapták volna a dalt. Aztán meghallgatták, és visszajeleztek, hogy tetszik nekik.

Lukács: Akkor mondtuk azt, hogy találkozzunk személyesen. Ha maga a dal nem tetszett volna első hallásra, akkor nem lett volna további folyománya ennek az egésznek.

Egyébként ismerték a BSW munkásságát?

Lukács: Én megmondom őszintén, a nevüket igen, de a dalaikat nem.

Fejes: Én a kisebbik fiam részéről igen.

Sidlovics: A nevet én is ismertem, de a munkásságukat nem.

Sziklai: Mi ismertük a Csapdát!

Ferenczei: Olyannyira, hogy a fesztiválokon is mindig kérjük, hogy ne legyünk velük egy sávban, mert akkor rajtunk nincs senki!

Sidlovics: Egyébként én azóta pótoltam!

És mi a benyomás?

Sidlovics: Tök jó! Nekem nagyon tetszik a BSW-ben, hogy van egy ilyen polgárpukkasztó vonala. Az, hogy úgy populáris, hogy közben van benne egyfajta elegáns pimaszság. Egyébként hozzáteszem – mert mindig vannak sztereotípiák és előítéletek, és nyilván mi nem ebben a stílusban mozgunk –, megnéztem például a Mokambo Gang című szám klipjét, és elképzeltem, hogy majd megérkezik két nagyképű rapper gyerek – ezzel szemben két haláli aranyos gyerek...

Fejes: ...találkozott három nagyképűvel... A lényeg, hogy miután meghallgattuk az alapot, részünkről az volt a kikötés, hogy csak úgy lehetséges az együttműködés, ha közösen dolgozunk. Közreműködésről szó sem lehet, mert nem akarunk egy brandben úgy szerepelni, hogy kiszolgáljuk. Ha közösbe tesszük a nótát, az mindenkinek jó, mindenki jól érzi magát benne, és mi sem keveredünk olyan szituációba, ami nekünk nem oké. Egyébként teljes volt a nyitottság erre, és szerintem gördülékenyen ment a megbeszélés meg a munka is.

Sidlovics: Az is fontos része a dolognak, hogy egyből volt egy kémia közöttünk. Egyébként pedig – ahogy visszanéztem a munkásságukat – azért ők is nagyon odafigyelnek, kivel állnak össze.

Sziklai: Ez nagyon fontos! Ahogy az is, hogy mindenki részéről megvolt a nyitottság, és mindenki tök alázatos egymás és a zene iránt. Mondtam is Lacinak, hogy egyáltalán nem vesszük magunkra, nyugodtan szóljanak bele a dalszövegbe, hiszen ez egy közös produkció, a lényeg, hogy mindenki érezze a sajátjának. Ami nekem nagyon-nagyon pozitív volt, hogy mindenki lelkesen állt a projekthez, és teljes mértékig belerakta a saját részét, ezáltal pedig a két stílust úgy össze tudtuk csiszolni, hogy lett belőle egy kibaszott jó fúzió! Megvan benne az az igazi Tankcsapda, ahogy az az igazi BSW is, és mégis nagyon egyben van a dal.

Ferenczei: És egy nap alatt egymillió lett a YouTube-on. Mikor jelenik meg ez az interjú?

Fejes: Már úgy megdöntött minden nézettséget, hogy még ki se hoztuk. Erre mit mond Majka?

Ferenczei: Hát azt, hogy ő is benne szeretett volna lenni!

A stílusok vegyítése nem ördögtől való. Láttunk már hasonlót, talán az egyik legismertebb rap-rock vegyítés az Aerosmith–RUN DMC Walk this way-kollaboráció.

Fejes: Szóba került, hogy legyen valamilyen áthallás erre a vonalra. A mi részünkről egyébként van egy olyan üzenete is ennek a projektnek, amit mindig is hangsúlyoztunk, hogy mi nem hiszünk a stílusok közötti különbségben. A Dolgozzátok fel! című lemezünk is erről szól, amin olyan zenekarok is szerepelnek, amelyeknek semmi közük nincs a Tankcsapdához. Hozzáteszem, ez az anyag minden idők második legnépszerűbb Tankcsapda-lemeze lett, mert hála istennek a csendes hallgató, az intelligens közönség ennek az üzenetét azért fogja. Tudjuk jól, hogy a zenekar határait súroljuk vagy akár túl is lépjük ezzel a projekttel, ráadásul a Tankcsapda fénysebességgel robog a 35 éves jubileum felé, és emiatt inkább a kiszámíthatóságra meg a stabilitásra kellene törekednünk. De azért, ahogy azt mindenki tudja, időnként szeretjük borzolni a médiakedélyeket, és néha-néha odateszünk egy-egy olyan fricskát, amin nyugodtan lehet csámcsogni. Ez most ismét egy jó alkalom erre, miközben azt is tudjuk, hogy jót csinálunk ezzel.

Lukács: Nagyon fontos a kiindulási alap. Tök fontos a kémia meg a szimpátia is, de a legeslegfontosabb, ami az egésznek a gyújtópontja volt, hogy amikor meghallottuk, azt gondoltuk, ez egy jó dal. Ha ez egy közepes vagy egy ilyen fisfos lett volna, akkor most nem ülnénk itt és nem beszélgetnénk erről.

Fejes: Ráadásul a szövege miatt biztos, hogy nem fogják játszani a rádiók, ami számomra azért fontos, mert nem akarom, hogy az legyen az üzenet, hogy rádióbaráttá próbáljuk tenni magunkat egy populárisabb csapattal. Itt tényleg arról van szó, hogy elmenjünk a szélsőségekig, hiszen néha azért a zenekar megmutatja ezt az oldalát is. Úgyhogy most a populárisabb felünket mutatjuk meg megint, de úgy, hogy közben tökös, bevállalós szövege van a dalnak – nemsokára egyébként ráteszünk egy zúzós rock and roll-számot is, ami ugye a Tankcsapda másik arca. Mindig is szerettük hangsúlyozni, hogy a zenénknek mindkét oldala megvan, amit egyáltalán nem szégyellünk. Emellett nagyon fontos üzenet az is, hogy megvan benne a fricska, ha netán megkérdezik tőlünk, miért csináljuk ezt, akkor a válaszunk az, hogy azért, mert megtehetjük.

Sziklai: Ez az alaphozzáállás nekem egyébként meglepően pozitív élmény volt. A Csapda részéről ugyanis kurva nagy tök kell ahhoz, hogy beleálljanak mondjuk egy ilyen projektbe. Mert hát nyilvánvaló, hogy ez a két stílus abszolút külön utakon jár. Amúgy a stílushatárokban mi sem hiszünk. Ez a BSW karrierjében egyébként meg is figyelhető. Ha nem is tudatosan, de háromévente azért váltunk a stílusok között. A rapen belül csináltunk már mindenfélét, poposabbat és odamondogatósabbat is, a készülő Sex, Love, Rock and Roll című lemezünk viszont sokkal rockosabb hangzású lesz. Ebbe a dalba pedig beleillik a Tankcsapda stílusa. Visszatérve: mi azért tisztában vagyunk a pozíciónkkal – helyén kezeljük magunkat, elég nagyképűek és egoisták vagyunk ahhoz, hogy azért tudjuk, egy népszerű, trendi zenekar vagyunk és óriási nézettségeink vannak a YouTube-on. A Tankcsapda viszont azért egy legenda, nem gondoltuk volna, hogy igent mondanak az együttműködésre.

Egyébként az is érdekes, ha már szóba került, hogy ugye a BSW dalszövegei sok esetben kissé trágárak. Ez amúgy más fiatal előadóknál is megfigyelhető, ami számomra azért is furcsa, mert abban azért biztosak lehetünk, hogy ezeket a dalokat pont ezért nem fogják játszani a rádiók, és a tévés klippremier is necces. De akkor miért írnak ilyen szövegeket? Hova készülnek ezek a dalok? Csak a YouTube-ra meg a Spotifyra?

Sziklai: Mindig azt szoktuk mondani, hogy elsősorban magunknak zenélünk.

Fejes: Az a jó, hogy mi is mindig ezt mondjuk.

Ferenczei: Szart se ér a zene, ha az ember nem a saját szórakoztatására csinálja. Ez művészet. Ha én nem élvezem, hogyan várhatnám el, hogy más élvezze?

Fejes: Ezzel száz százalékig egyetértek. Ahogy az ember öregszik vagy ahogy változik a stílusa, folyton számonkérik, miért nem olyat csinál, mint azelőtt. Hát azért, mert nem tud. Pont az a lényeg, hogy amilyen korszakban vagy és amilyen dolgok érnek, annak megfelelően kell abban a pillanatban mindent megcsinálni. Ha elkezded másolni a régi önmagad, vagy ha a rajongóknak és a kritikusoknak akarsz megfelelni, egy kalap szar lesz a végeredmény.

Lukács: Ha az ember őszintén csinálja azt, amit csinál – nevezhetjük művészetnek vagy bárhogyan –, akkor az önkifejezés. Ha el akarod mondani a világról azt, amit gondolsz, és ezt olyan szavakkal, olyan zenével teszed meg, ahogy neked tetszik, akkor az gól. Ha netán ez másnak is tetszik, akkor meg gólparádé. Ugyanez igaz ránk is. Ha hármunknak tetszik valami, akkor az már fasza. Ha egy csomó más embernek is tetszik, az meg kurva fasza.

Sidlovics: Pont ez a hozzáállás az, ami szerintem megfogott minket. Mert biztos sokan meg fogják kérdezni, hogy miért pont velük. Hiszen a Tankcsapda híresen nem szokott fuzionálni senkivel. És hát igazából ezt sem előzte meg egy óriási brainstorming. Egyszerűen megcsapott minket a srácok habitusa. És pont emiatt merem kijelenteni, hogy sokkal tökösebbek, mint egy-két tökösnek beállított szakmabeli. Épp ezért nem is agyaltuk túl a dolgot.

Fejes: Három perc alatt megbeszéltük, én pont Montenegróban voltam, elhagytam a jogosítványomat kínomban, amikor Bakó felhívott motorozás közben, azóta is gyártják a forgalmimat. A lényeg, hogy azt mondtam, minden attól függ, milyen a dal. Szimpik a gyerekek, tök fasza, amit csinálnak, tényleg jó a brandjük, de ha szar a dal, nem érdekel. Egyébként az, hogy trágár, nekem pont egy adalék, mert így nem lehet azt mondani, hogy az öregek be akarnak kerülni a rádiókba.

Lukács: Szerintem egyébként ez a szöveg nem trágár. Ez a szöveg őszinte és természetes. Attól, hogy a refrénben a baszd meg szó egy csomószor elhangzik, nem trágárabb, egyszerűen csak őszinte és önkifejező.

Sziklai: Azért a BSW is egy 15 éve létező formáció, és mi is sokat változtunk ez idő alatt. Nyilván mindig van egy réteg, aki lemorzsolódik, mert nem tud haladni velünk az úton, de így, 15 év távlatából szerintem az lenne a legnagyobb gáz, ha ugyanolyan zenét csinálnánk, mint az elején. Egyrészt, mert szakmailag se elégítene ki minket, másrészt az azt jelentené, hogy ugyanott tartunk, és kurvára nem akarnék ugyanott lenni, hogy vedeljem a koccintóst a Cseri parkban Kaposváron.

Lukács: Hát, erről azért még beszéljünk, ez érdekel.

Fejes: Az a durva, hogy mi meg oda tartunk!

A Tankcsapda amúgy sok megkeresést kap együttműködésre?

Fejes: Rengeteget.

Sziklai: Egyébként mi is. De általában mi sem vállalunk ilyesmit.

És minden megkeresést lecsekkolnak? Vagy most csak random belehallgattak a BSW dalába? Hogy dől el, hogy mit hallgatnak meg?

Sziklai: Szerintem a menedzsmenten múlik...

Sidlovics: Hát a menedzsment végül is mi vagyunk, meg Csabi.

Fejes: Bakó szerelmes a BSW-be, van egy BSW-tetoválása...

Sziklai: Nagyon sok pénzt fizettünk a Bakónak ezért...

Sidlovics: Egyébként a két zenekarral kapcsolatban a másik nagy analógia, hogy ők is ugyanolyan önjáró sztori, mint mi vagyunk. Itt most elhangzott egy olyan kifejezés, hogy menedzsment, ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy van a zenekar meg Bakó Csabi. Tehát ez a menedzsment. Amikor beszélgettünk a videóklipről, ott is kiderült, hogy a két srác fogja össze az egészet, ami nekem tök szimpi.

Fejes: Erre mondjuk, hogy punkattitűd. Mindent magadnak csinálsz.

Lukács: Még akkor is igaz ez a do it yourself kifejezés, ha vannak segítők, most is vannak kamerák, nem magunkról csinálunk szelfiket, miközben beszélgetünk.

Miről szól a dal?

Sziklai: Tulajdonképpen ez az év végén megjelenő lemezünkön lesz rajta, amin minden egyes dal egy szakítás utáni időszak egy-egy stádiumát mutatja be. A már korábban megjelent, Mióta elhagytál című szám azt az időszakot dolgozza fel, amikor depressziós vagy, és minden beszürkül. Amit a Tankcsapdával csináltunk, az pedig az a stádium, amikor már kicsit túl van az egészen az ember, legalábbis azt gondolja.

Akkor az alapélményt tekintve a szöveg BSW. A Tankcsapda mennyiben van benne a dalban?

Fejes: Most arra vagy kíváncsi, mennyi pénzt kaptunk?

Lukács: Azt gondolom, felesleges arányokról beszélni, ha valaki meghallgatja, akkor kiderül, hogy a dal a két zenei hangulat, illetve stílus olyan ötvözete – divatos kifejezéssel minek is hívják ezt? Kollaboráció, kérlek szépen –, ami semmiképp sem annyira egyszerű, hogy van egy nóta, jön valaki, és elmond egy nyolcsoros rapbetétet.

Fejes: Ez egy BSW-dal, amit tankcsapdásítottunk.

Sziklai: Én amúgy arra számítottam, hogy egy komplett dalban a refrénre rászállnak hangszerekkel, és azt a részt elénekli Lukács. De nem ez történt. Mindenki bedobta az ötleteit, és lett belőle egy teljesen új blokk, az eredetiből inspirálódva egy csapdás verzió, amihez jött még egy irtózatos zúzás pluszban.

Ugye minden kollaboráció azért valahol win-win alapon működik. Biztos, hogy jót fog tenni mindkét zenekarnak, hogy eléri egymás közönségét. Gondolom, ez is cél valahol.

Lukács: Ez nem cél, de ha így lesz, akkor nem fogunk rajta bánkódni. Emlékszem, 1995 tavaszán csináltunk egy olyan turnét, Hazudós zenekarok fesztiválja néven, amelyen az akkor kisebb-nagyobb népszerűségnek örvendő, egyébként stílusában teljesen más típusú zenekarok, a korabeli Pál utcai fiúk, a Kispál és a Borz és a Tankcsapda közösen koncertezett. Akkor mindenki csak nézett, hogy micsoda marhaság ez. Pedig nagyon jól megmutatta, hogy a különböző zenei stílusok a különböző közönségrétegeket – azokat, akiknek nincs élből egy idióta berögződése arról, hogy mit lehet hallgatni – szépen összemosták. Mindhárom zenekarnak nagyon sokat jelentett, hogy olyan embereknek tudtuk magunkat megmutatni, akik amúgy alapvetően nem jöttek volna el feltétlenül a másik koncertjeire. Azt gondolom, ebben benne lehet ez is, de egyébként ez nem volt cél ilyen szempontból.

Fejes: Ha jól érezzük magunkat valamiben, megcsináljuk. Hogy ennek milyen eredménye lesz, majd a jövő megmutatja. Egyébként üzenete meg azért csak van, mert én annyira szeretném, ha Magyarországon végre eljutnánk odáig, hogy rockerként nem lenne ciki ott lenni egy Pink- vagy egy Christina Aguilera-koncerten, mert én szeretek elmenni ezekre is. De a mai napig megkapom, hogy úristen, onnan posztolsz? Miért ne posztolnék? Egyébként meg szeretek színházba járni is. Az is baj? Ezeket a sztereotípiákat, amiket a stílusokra meg az emberekre ráaggatnak, el kellene már engedni, és nem kéne ráerőltetni a közönségre. Ha valaki el akar menni egy jó hiphop- vagy rap- vagy rockbuliba, akkor menjen. A nyugati társadalmakban ez remekül tud működni. Itt, Magyarországon még mindig megy az izmozás azon, ki milyen ruhában meg cipőben van. Szerintem ez szánalmas. Tehát ennek a projektnek van egy ilyen burkolt üzenete is, persze kérdés, hogy ezt ki veszi, és ki nem.

Sziklai: Nem volt cél, de üzletileg is biztos, hogy van egy csomó járulékos haszna ennek a kollaborációnak. Viszont nem ez áll az első helyen.

Sidlovics: Ahogy Tomi korábban már többször is elmondta, mi összehozni akarjuk az embereket, nem megosztani. Ezt két éve megpróbáltuk a közéletben, politikában, nem sikerült. Most megpróbáljuk a zenében.

Van arra bármilyen sansz, hogy élőben is előadják közösen a dalt?

Ferenczei: Bennem felmerült egy ilyen közös Aréna-turné ötlete.

Fejes: Ezzel az egy dallal, eljátsszuk négyszer különböző stílusban.

Sziklai: Egyébként most, hogy így előjött, simán lehet, hogy egy fesztiválon, ha mindkét banda pont ott van, beugrunk erre a dalra. De a szervezőknek üzenjük, hogy az tízszeres ár!

(Borítókép: Fejes Tamás, Sziklai Mátyás, Lukács László, Ferenczei Gábor, Sidlovics Gábor. Fotó: Papajcsik Péter / Index)