Index Vakbarát Hírportál

Nem tudott megbocsátani Shakira, szakított Piquével

2022. június 4., szombat 15:28

Nem tudta túltenni magát futballista férje félrelépésén, külön utakon folytatja Shakira és Gerard Piqué. A sztárpár 2011 óta volt együtt, a kapcsolatból két gyermekük született.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, válságba került a Barcelona 35 éves spanyol futballistájának, Gerard Piquének és énekes párjának, Shakirának a kapcsolata. Ugyan a rajongók sokáig bíztak abban, hogy a felek túl tudnak lépni Piqué állítólagos félrelépésén, Shakira megtörte a csendet, és bejelentette, külön utakon folytatják. 

Piqué állítólag már hetekkel ezelőtt visszaköltözött Carrer de Muntanerben lévő házába, és a barcelonai éjszakai életben is egyre aktívabb – vélhetően annak köszönhetően, hogy a kolumbiai származású énekesnő kirakta őt közös otthonukból. Mint kiderült, a radikális döntés mögött az állt, hogy Shakira rájött, Piqué megcsalta, tettét pedig nem tudta megbocsátani, ez pedig végül a kapcsolatukba került.

A kolumbiai énekesnő állítólag korábban szorongásrohamot is kapott a futballistával való szerelmi válsága miatt. Ezt végül ugyan cáfolta, most közleményben tájékoztatta a közvéleményt szakításukról. 

Sajnálattal megerősítjük, hogy elválnak útjaink. Gyermekeink jólléte érdekében, akik számunkra a legfontosabbak, kérjük, tartsák tiszteletben a magánszféránkat. Köszönjük a megértésüket

– idézi a 45 esztendős Shakirát a Marca

A focisztár és az énekesnő először még a 2010-es világbajnokságon találkozott, amelynek hivatalos dalát – az azóta is nagy népszerűségnek örvendő Waka Wakát – Shakira énekelte. A dal klipjének forgatásán futott össze először a később Dél-Afrikában világbajnoki címet ünneplő Piquével. Ezt követően kezdett randizni a két híresség, 2011-ben pedig már egy pár alkottak, kapcsolatukból két fiuk született, 2013-ban és 2015-ben.

Nem csak a megcsalás és a szakítás miatt fájhat azonban mostanában Shakira feje, ugyanis ahogyan arról az Index is beszámolt, az énekesnőt adócsalással vádolják, ezért bíróság elé kell állnia 14,5 millió euró (5,7 milliárd forint) értékű adócsalás miatt, miután a barcelonai törvényszék csütörtökön elutasította a kolumbiai énekesnő fellebbezését az eljárás ellen.

A szakító sztárpár első találkozásakor forgatott, örökre fennmaradó klipet itt nézheti meg.

(Borítókép: Gerard Piqué és Shakira 2015-ben. Fotó: David Ramos / Getty Images)

 

Rovatok