Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Alec John Such, a Bon Jovi alapító-basszusgitárosa

2022. június 6., hétfő 06:09

Vasárnap este a közösségi oldalán tudatta Jon Bon Jovi, hogy 70 éves korában meghalt Alec John Such, a Bon Jovi zenekar alapító tagja.

„Megrendülve értesültünk arról, hogy kedves barátunk, Alec John Such elhunyt. Ő eredeti tag volt” – olvasható a bejegyzésben, amit Jon Bon Jovi osztott meg június 5-én a közösségi felületein.

A Bon Jovi alapító tagjaként Alec szerves része volt a zenekar megalakulásának. Őszintén szólva rajta keresztül találtunk egymásra. Tico [Torres] gyerekkori barátja volt, és ő hozta el Richie-t [Sambora], hogy lásson minket fellépni. Alec mindig is vad és élettel teli volt. Ezek a különleges emlékek ma egyszerre csalnak mosolyt az arcomra és könnyet a szemembe. Nagyon hiányozni fog nekünk

– írta az énekes a posztban.

A New Yorkban született – egyes források szerint apai ágon magyar felmenőkkel rendelkező – Alec John Such a 70-es és a korai 80-as években a rockzenei színtér veterán alakja volt New Jersey-ben. Játszott a Phantom's Opera, későbbi bandatársával, Richie Samborával pedig a The Message nevű hard rock együttesben, még azelőtt, hogy az 1980-as évek elején csatlakozott volna John Francis Bongiovi zenekarához. Abban az időben Such volt az akkori Hunka Bunka Ballroom menedzsere a New Jersey állambeli Sayreville-ben, ahova szerződtette a Jon Bongiovi & The Wild Ones-t is, még mielőtt csatlakozott volna az énekes-dalszerzőhöz – írja a Deadline és a Washington Post.

Ahogy az Jon Bon Jovi bejegyzésében is olvasható, Such hozta be a Bon Jovi zenekarba a dobos Tico Torrest és Richie Samborát, míg az énekes a gyerekkori barátját, David Bryant csábította oda. A zenekar harmadik albuma, a Slippery When Wet hatalmas siker lett, 12 millió példányban kelt el. A folytatás, az 1988-as New Jersey hasonlóan nagy sikert aratott, így a csapat még azon a nyáron fellépett a Giants Stadionban.

Alec John Such 1983-tól 1994-ig volt a Bon Jovi zenekar tagja, mikor kiégésre hivatkozva, más források szerint  alkoholproblémái és a koncerteken elkövetett hibái miatt kiszállt az együttesből. A helyére Hugh McDonald érkezett. Az alapító-basszusgitáros akkor állt össze újra a csapattal, amikor 2018-ban a zenekart beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. 

„Amikor sok évvel ezelőtt John felhívott és megkért, hogy legyek benne a zenekarában, hamar rájöttem, mennyire komolyan gondolja, és hogy volt egy elképzelése, amihez el akart juttatni minket. Túlságosan is boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a víziónak” – mondta a beiktatási ceremónián Such, hozzátéve:

Ezek a srácok a legjobbak. Annyi szép időt töltöttünk együtt! Nem lennénk itt, ha ők nem lennének. Borzasztóan szeretem őket, és mindig is szeretni fogom.

(Borítókép: Bon Jovi zenekar / Tico Torres. Jon Bon Jovi. Richie Sambora. David Bryan. Alec John Such. Fotó: Mark Weiss/Getty Images 1992. augusztus)

Rovatok