Index Vakbarát Hírportál

Vitáris Iván életét megváltoztatta a Deep Purple

2022. június 9., csütörtök 09:59

Az Ivan & The Parazol énekese nagy lemezgyűjtő, nem is tud igazán egyetlen kedvenc korongot megnevezni.

Az én lemezem című sorozatban húsz magyar zenész mesél arról az albumról, amely igazán fontos számára. A kisfilmek a projekt YouTube-csatornáján és az Indexen debütálnak, ami közös bennük, hogy a megszólalók egytől egyig fellépnek a két év után újrainduló Telekom VOLT Fesztiválon.

A korábbi részekben Marsalkó DávidLábas VikiBagossy NorbertBérczesi RóbertMC ColumboSzendrői Csaba, Dzsúdló, valamint Fekete Giorgio mesélt a favorit korongjáról, ezúttal pedig a Vitáris Iván mutatja be azt a lemezt (illetve lemezeket), amely meghatározó volt számára.

Az első lemez, amelyet Vitáris Iván valaha a kezébe fogott és megváltoztatta az életét, a Deep Purple Made in Japan című anyaga volt. Szerinte ez a valaha készült legjobb live album. Annyira beszippantották a dalok, hogy ennek hatására döntötte el, hogy zenélni szeretne. Elkezdett lemezeket gyűjteni, miközben arról álmodozott, mennyire jó lenne a kedvenceivel együtt játszani. 2014-ben aztán sikerült személyesen is találkoznia a zenekari tagok közül Roger Gloverrel.

Hogy az említett Deep Purple-lemezen kívül mely albumok voltak igazán nagy hatással rá, az az alábbi videóból kiderül:

Rovatok