A nyárba fordulva aggodalom jellemzi a turisztikai világpiac azon részét, amely kitett a háborúnak, tehetős orosz vendégek millióiról kell lemondania. Ezzel a problémával küzd Észak-Ciprus is, amelyet pár éve még orosz és ukrán turisták árasztottak el.
Az emlék alig halványul, és évtizedek távlatából előtör, amint átkelek Ciprus déli részéről az északiba. Legalább húsz évvel ezelőtt történt, a megosztott Nicosiában, ahol az akkor még kis gyermekeim természetes kíváncsisággal másztak fel a főváros modern, déli részén épített lépcsőn, hogy átkukucskáljanak a megosztott metropolisz északi felébe. Megdöbbentek, hogy ott omladozó házakat, gazt, a romlás képeit látták, szemben a ciprusi főváros turisztikai, déli övezetében tapasztalt jóléttel. Ma is emlékeznek rá, amikor fényképeket nézegetnek.
A történelem okozta mély seb mára gyógyulni látszik Cipruson – az átkelés zavartalan, a megosztott szigeten nincs szikrázó ellentét, Észak is láthatóan fejlődik. Legfeljebb az ütött-kopott bódéban szolgálatot teljesítő, rövidnadrágos határőr készteti elgondolkodásra a turistákat: Észak-Ciprus a Földközi-tengeren, stratégiai területen fekvő sziget szebbik része
a nemzetközi jog óceánján úgy lebeg, mint a horgony nélküli hajó.
1974-ben foglalták el a török csapatok Ciprus területének 36 százalékát, miután a helyi görögök katonai puccsot hajtottak végre, s az egész szigetet Görögországhoz kívánták csatolni. A törökökben felrémlett az 1830 óta létező elmélet az enosisról, tehát a görög földhöz tartozásról, amire kicsit erőltetetten s csak 1957-ben válaszoltak a sziget törökjei a taksimmal, ami a sziget görög–török részre osztását helyeselte, azaz ellenezte a kizárólagos görög befolyást. Az 1974-es háború után, 1983-ban jött Észak-Ciprus önállóan bejelentett függetlensége, amit azonban azóta is csak Törökország ismer el.
Végrehajtották Európa egyik legnagyobb lakosság cseréjét: 196 ezer görög északról délre mehetett, 42 ezer török pedig délről északra. Ennek ellenére a modell közel negyven esztendeje működik, nincs látható nyoma ellenségeskedésnek.
A világ hallgatólagosan tudomásul vette, mert nem tudott helyette jobbat, tartósabbat kínálni.
S hogy ez a jövőben is így legyen, arról negyvenezer török katona gondoskodik Észak-Cipruson. A török part alig hetven kilométerre húzódik, a tenger alatti ivóvíz-csővezeték pedig felbecsülhetetlen jelentőségű a nyáron száraz szigetrész számára.
Észak-Ciprus főleg az utóbbi húsz esztendőben kezdett fejlődni, amikorra kiderült, a megosztottság e furcsa modellje nemzetközi garanciák nélkül is működik. Megindult az elsősorban török, de nem kevés orosz, azeri és arab tőke is, felfuttatta a szolgáltatóipart, a turizmust és az oktatást. Utóbbi meglepőnek tűnhet, pedig a helyiekkel beszélgetve kiderül: a kormány a tudásra és a külföldi diákok pénzére épít, elvégre ma már több mint 120 ezren tanulnak Észak-Ciprus magániskoláiban.
Pörög az építőipar, legalább hat-hét üdülőfalu létesül igen magas színvonalon. Aki akar, annak mauritiusi hangulatot, úszómedencét építünk a házába, ha Thaiföld iránt vonzódik, akkor olyan lesz minden! A befektetési kedvnek és a fantáziának nincs határa
– mondja Sener Günes. Cégének elnevezése is sokat sejtet: ő a ciprusi Maldives Homes értékesítési főnöke, s miután kitűnő török kávét készít, az egyik villába invitál. A pálmából készült tetőszerkezet, a mélykék színű úszómedence, a napozóágy az Indiai-óceán világát idézi, de a kilátás is kifogástalan.
Ha nem dombtetőről pillanthatnánk le a Földközi-tengerre, valóban Maldívon érezhetné magán az ember – ahol a sziget legmagasabb pontja csupán két méter. A befektetők elégedettek, mert minden házat lábon eladnak, főleg északiak és németek vásároltak. Észak-Cipruson a szolgáltatóipar berobbant, a nemzeti össztermék hetven százalékát adja, a turizmus tíz százalék fölött hoz.
Ehhez hozzájárul az is, hogy amíg Törökországban nem engedélyezett a szerencsejáték, addig a sziget északi felén igen, és ezt ki is használják. Hatalmas szállodákat építettek, ahová a szárazföldről külön repülőgépjáratok szállítják a Fortunát hajszoló török vendégeket, akik jönnek is szép számmal, és rengeteg pénzt hagynak a kaszinókban.
Ami viszont a jövőre nézve kulcskérdés: mi lesz a háború sújtotta övezet turistáival?
Az elmúlt évek során egész Ciprust elárasztották az oroszok és az ukránok. A statisztikák szerint 2019-ben a szigetre összesen négymillió turista érkezett , csaknem egynegyedük orosz volt, állandó lakóhellyel pedig 18 ezer orosz állampolgár rendelkezett Cipruson, tehát a görög és török részen együttvéve.
Legalábbis így volt ez az orosz–ukrán háború kitöréséig, amikor a déli rész gyakorlatilag szorosra zárt az Európai Unióval, az északi azonban, mint Törökország szövetségese, valószínűleg más úton fog járni – s ez legalábbis középtávon tovább pörgetheti a gazdaságot. Az európai színtérről kiszoruló gazdagabb oroszok (de a bizonytalanság miatt menekülő tehetős ukránok is) valószínűleg ide helyezik vagyonuk egy részét. A török statisztikai hivatal szerint például az egy évvel ezelőttihez viszonyítva 186 százalékkal nőtt az orosz lakásvásárlók száma.
Hasonlóan nagy az érdeklődés a remek fekvésű Észak-Ciprus iránt is, ahol a Kyrea-hegység mögött gyönyörűen omlik be a tengerbe a szárazföld, s nincsenek a déli részen tapasztalható sivár parti területek. Az egyik legnagyobb hagyományú modern szálloda- és golfkomplexumot Umut Gürtunc családja építette fel, s a Korineum nevet viseli. Finn ingatlanfejlesztők is dolgoztak a projekten, amely 2006-ban fejeződött be. Az európai szinten is minőségi golfpályát David Hemstock tervezte, aki vízmérnök, s India fővárosában a kontinens egyik legszebb pályáját is ő álmodta meg.
Nem véletlenül emeltük ki a víz jelentőségét: Hemstock tudta, hogy a nyári hónapokban is működnie kell a golfpályának, takarékoskodni kell a vízzel, amihez szárazságtűrő fű szükséges. Arra azonban senki nem számított, hogy jó tíz év múltán még nagyobb kihívás elé néz a páratlan panorámájú szálloda: beütött a világjárvány, eltűntek a vendégek.
Szerencsére több lábon állunk, s miután családomé Észak-Ciprus legnagyobb internetszolgáltató cége, túléltük a válságot. A dolgozókat is megtartottuk, így az újranyitás után nem kellett betanítanunk embereket, olajozottan ment a munka
– mondja az ötvenes éveinek elejébe lépő Gürtunc. Büszkén újságolja: megvettek egy zárt tengeröblöt, ahol már működik a magánstrand, ahová a szálloda kisbusza két perc alatt elviszi a vendégeket.
A menedzser megmutatja azt a területet is, ahová idén villaparkot építenek. Szállodája hatalmas teraszáról felemelő látványt nyújt a naplemente. S miközben a pincérek sült húst szolgálnak fel, a süppedő fotelek felől kubai dohány illatát hozza a szél.
(Borítókép: Oltványi Tamás)