Index Vakbarát Hírportál

Amber Heard attól fél, hogy Johnny Depp újra bepereli

2022. június 19., vasárnap 05:57

Interjút adott Amber Heard, amelyben elmondta: attól fél, hogy Johnny Depp megint bepereli azzal a céllal, hogy elhallgattassa őt.

Johnny Depp néhány hete nyert per a színésznő ellen, amelynek értelmében Amber Heardnek 10 millió dollár kártérítést kell fizetnie a színésznek. Az NBC interjújának előzetesét már tegnap közzétették, most azonban a teljes anyag megjelent.

Mint kiderült, Amber Heard többek közt arról beszélt: attól fél, hogy ezzel a perrel még nincs vége a problémáknak, és hogy a jövőben Johnny Depp akár újra be is perelheti őt.

Attól félek, hogy bármit és bárhogyan is mondok, az lehetőséget fog adni arra, hogy elhallgattassanak. Ezt szolgálják a rágalmazási perek, hogy megfosszák az embereket a hangjuktól

– mondta a színésznő.

A színésznő állítja, hogy minden szava igaz

Amber Heard az interjúban is kitartott amellett, hogy a bíróságon tett vallomásának „minden szava” igaz volt, és azt mondta, hogy „halála napjáig” tartani fogja magát ehhez. Megismételte azt a korábbi kijelentését is, hogy nem okolja a bírákat az ítélet miatt, mert ő maga „nem egy jó, nem egy kedvelhető áldozat”.

Azt tanultam meg ebben az eljárásban, hogy sose fognak hinni a nőknek. Ha van bizonyíték, akkor azt mondják, hogy megrendezték, hogy az egész csak egy átverés. Ha nincs bizonyíték, akkor pedig azt mondják, hogy meg sem történt 

– fogalmazott a színésznő.

Reagált Johnny Depp ügyvédje

Az interjúra Johnny Depp egyik szóvivője is reagált, aki az Insidernek azt mondta: Amber Heard a mostani nyilatkozatában megpróbálta „újrarajzolni” mindazt, ami a tárgyaláson történt.

Sajnálatos, hogy miközben Johnny már azon van, hogy továbblépjen az életben, a védő és a csapata még mindig ismételgetik, újrarajzolják és megpróbálják újra vitára bocsátani azokat a kérdéseket, amelyekről már döntött, és egyhangúlag Johnnynak adott igazat a bíróság

– mondta a szóvivő.

A bírósági döntés nem jogerős, és Amber Heard korábban bejelentette, hogy fellebbezni fog a bíróság döntése ellen, de ezzel kapcsolatban még nincs újabb fejlemény.

(Borítókép: Amber Heard. Fotó: Cliff Owen / Consolidated News Pictures / Getty Images Hungary)

 

Rovatok