2022. május 9. nemcsak a délkelet-ázsiai ország történelmében lesz emlékezetes nap, de talán a világpolitikáéban is, hiszen ilyen visszatérést a hatalomba ritkán látni: meglepő módon az 1986-ban megbuktatott diktátor, Ferdinand Marcos fia, Bongbong nyerte meg az elnökválasztást, valóra váltva ezzel sok honfitársa legrosszabb rémálmát.
A Marcos család megítélése mindig is ambivalens volt. Mint az adatokból látszik, rengeteg Fülöp-szigeteki sírja vissza elég érthetetlen módon a nevükkel összeforrt, különleges jogrendet jelentő hadiállapotot: azt az alkotmányellenes aktust, ami lényegében megengedte az 1965–1986 közt regnáló elnöknek, hogy két ciklus után is hatalomban maradhasson – persze mindenféle fék és ellensúly nélkül. Ezen évtizedeket stagnáló gazdaság és országos éhínség jellemezte, na meg könyörtelen terror, amelynek keretében több ezer politikai foglyot kínoztak meg vagy végeztek ki.
A fejlett világ mintha egy egészen más mozit nézett volna ugyanakkor, a Reagan-házaspár kifejezetten jó viszonyt ápolt a Fülöp-szigeteki elnöki párral, de hawaii száműzetésük éveiben Johnson, Nixon és Ford elnök is meglátogatta őket. Fogadta őket a pápa, a first lady, még II. Erzsébet királynő invitációját is ki tudta hisztizni az amerikaiak segítségével, hiszen a hidegháborús években az USA nem szerette volna, ha a népes szigetország az ellenség karjaiba sodródik, mindenben támogatták hát a demokráciát éppenséggel nem komáló, ámde megbízható partnert.
Így elnézték nekik a mértéktelen lopást is, hogy míg emberek tömegeinek nem volt mit a lábukra húzniuk, addig Imelda Marcos többek közt Pradákból, Chanelekből, Diorokból és Ferragamókból álló cipőgyűjteménye a 3000 párat is meghaladta már. A volt first lady szerint azonban ez szükséges volt a munkájához.
Mint a 2019-ben bemutatott, róla szóló dokumentumfilmben, a The Kingmakerben (A királycsináló) is elmondta, „gyönyörűnek kellett lennie, hiszen a szegények egy csillagra vágynak a sötét éjszakában”. Ő pedig olyan édesanyja igyekezett lenni a nemzetnek, amelyik a legcsinosabb a szülői értekezleten. A fejlődő ázsiai országokban ugyanis ezzel nem volt egyedül a hetvenes években, a külsejével is népe üdvét szolgáló államfőfeleség szerepét játszotta ekkoriban az iráni császárné vagy a thai királyné is, és mindet imádták a nyugati képes magazinok. Egy ideig legalábbis.
1986-ban aztán a húr túlfeszült, kitört a forradalom az országban, az elnöki családnak menekülnie kellett. A filmfelvételkor közel 90 éves Imelda maga beszélt arról somolyogva, hogy bár a részben jelenleg is kiállított 3000 pár cipő nagy hányadát ugyan az elnöki palotában kellett hagynia a nagy rohanásban, a briliánsokat azért magával vitte pelenkákba csomagolva.
A 10 milliárd dollárnyi készpénz mellett, amelyet a nemzeti bankból hoztak el, megvalósítva ezzel a világ valaha volt legnagyobb rablását, amelyet állami hivatalnok ilyen módon elkövetett. A magánrepülőn volt még hely, felfértek a drága festmények (Picasso, Michelangelo, Monet, Van Gogh stb.), az Afrikában befogott nagyvadak természetesen maradtak a magánállatkertjükben.
A gyémántok jól jöttek kifizetni a drága ügyvédeket, s bár vádemelések történtek ugyan, senkit sem ítéltek el vagy csuktak börtönbe a családból – bár a first lady a személye ellen indított tárgyalást a szobányi jogi iratot felháborodottan mutogatva szerényen csak az „évszázad perének” nevezi.
1989-ben meghalt a diktátor, ami után engedélyezték az özvegynek és a három gyereküknek a hazatérést. A világhírű képgyűjteményben való halk gyönyörködés és éldegélés helyett azonban a volt first lady minden erejét és vagyonát latba vetette, hogy visszaállítsa a család hatalmát. A volt szépségkirálynő és Manila exkormányzója maga is indult kétszer az elnöki székért, sikertelenül. A parlamentbe azonban sikerült magát beszavaztatnia, politikai visszavonulása előtt pedig még magasabb szinten, a szenátusban ült az elnöki tisztségért induló fia helyét elfoglalva.
Nagyon úgy tűnik továbbá, hogy lényegében főfinanszírozója volt a kábítószer-kereskedelem ellen drákói szigorral fellépő Duterte elnöki kampányának is. A Bongbongnak hívott Ferdinand Jr. ugyanis még nem tartott ott népszerűségben, hogy labdába rúghasson, kellett valaki, aki kikövezi neki az utat.
Mint látszik, jól konspiráltak, a muníció pedig kiapadhatatlannak tűnik. Bár az ügyészség külön munkacsoportot hozott létre azt feltárandó, hogy mekkora kárt okozott a család az államnak, a fentebb felsoroltak valószínűleg csak cseppek a tengerben. Egészen biztos, hogy külföldi offshore-számlák, ingatlanok, részvénypakettek, kimenekített műtárgyak és egyéb nagy értékű ingóságok alapozták meg a család politikai visszatérését.
Az ellenzéki alelnök, Leni Robredo a dokumentumfilmben rémisztőnek nevezi azt az eshetőséget, hogy ezek az emberek egyszer netán visszakerülhetnek a hatalomba, amire szinte reflektál a 92 évesen Chanel brossban és cipőben szavazni vitt Imelda Marcos akkori mondata: „Senki sem tud megállítani engem.” Mint látjuk, végül is neki és fiának lett igaza, aki úgy jellemzi édesanyját, mint a legjobb politikust, akit valaha látott.
A szerző luxusszakértő.
(Borítókép: Bongbong Marcos. Fotó: Lisa Marie David / Reuters)