Szépen megtelt péntek estére a VOLT Fesztivál. A Halott Pénz koncertjén jóval több ember jött össze, mint kedden a Muse-on, szerdán a The Killersen vagy épp csütörtökön a Bring Me The Horizon buliján. Ráadásul úgy tűnt, hogy a pénteki Sum 41 is valamivel kevesebb embert izgatott a rendezvényen, mint az, hogy együtt üvöltsék a Helló lányokat Marsalkóékkal.
Meglepő volt látni, hogy az előző napokhoz képest milyen sokan kilátogattak pénteken a VOLT Fesztiválra. Ugyan a délutáni melegben még nem voltak annyian, de mire megkezdődtek a nagyszínpados koncertek, egyre csak nőtt az emberáradat. A fő helyen Azahriah kezdett 5 körül, akire főként a fiatalabb korosztály volt kíváncsi. Őt követte az Irie Maffia, akik jó szokásukhoz képest rendesen megtáncoltatták a közönséget. Ami viszont a Halott Pénz koncertjén történt, az számunkra is hihetetlen volt.
Marsalkó Dávidék fél 9-kor kezdtek a nagyszínpadon. Megjegyezném, hogy a programok összeállítása ismételten hagyott némi kívánnivalót maga után, a fő fellépő ugyanis péntek este a kanadai Sum 41 volt, és hát elég megmosolyogtató, amikor az ember azt látja, hogy egy punkrock zenekar előtt egy leülősebb popformáció melegít. Érthetetlen, miért nem mondjuk a Supernem előzte meg Deryck Whibley csapatát, Papp Szabiékat valamiért nagyjából egy idősávba helyezték el egy másik színpadon.
Ami viszont még ennél is döbbenetesebb, hogy a VOLT Fesztiválon eddig a Halott Pénz koncertjén voltak a legtöbben, pedig az előző napokon világsztárok léptek színpadra: itt volt a Muse, a The Killers, a Bring Me The Horizon, amelyek ha Budapesten hirdetik meg őket, biztosan megtöltik az Arénát vagy a Parkot.
Még az sem jelenthető ki egyértelműen, hogy csak a hétvége miatt érkeztek Marsalkóékra többen, hiszen az őket követő Sum 41-on is érezhetően valamivel kevesebben voltak, mint az ő bulijukon. Furcsa, vajon tényleg nem kíváncsiak annyian olyan zenekarokra, amelyeket egyébként nem láthat mindennap az ember? Akikre a hardcore rajongók éveket várnak, hogy legalább egyszer elcsípjék élőben őket? Amikor ilyesmit látok, én azért egy picit elszégyellem magam, hogy idejönnek a világ végéről ezek a sztárelőadók és fél-háromnegyed ház előtt lépnek fel.
Egy pozitívuma legalább volt annak, hogy csekélyebb volt az érdeklődés a kanadai punkrockerekre: átállásnál, amikor a tömeg megrohamozta a mosdót, simán besétáltam az első sorba. A zenészek energiabombaként robbantak a színpadra, s bár 2019-ben adtak ki utoljára új lemezt, és ahogy az a koncerten is elhangzott, most is egy friss, a Heaven and Hell című duplaalbumon dolgoznak, a VOLT Fesztiválra jórészt a pályafutásuk legnagyobb slágereiből válogattak. Whibley rendesen megtáncoltatta a jelenlévőket, akik vezényszóra kiabáltak, tapsoltak, ugráltak vagy épp világítottak a telefonjukkal, ha azt kérte.
A frontember egyébként a szokásoshoz képest kevesebbszer akasztott gitárt a nyakába, amit korábban már a kommentelők is észrevételeztek a közösségi oldalaikon, ám ez semmit nem vont le az élményből, sőt! Az, hogy Whibley le-fel rohangált és folyamatosan kommunikált a közönséggel, még dinamikusabbá tette a produkciót. Mindezt fokozták a lángok és a Co-ágyúk is, de persze az egész alapját a műfajra jellemző tempós nóták adták, na meg az, ahogy az énekes mozgásan tartotta az embereket a színpad előtt. Volt rendes tombolda és pogózás a hátam mögött, a zenekar pedig rendkívül gálánsan a műsoridőt is kitolta picit, látszott rajtuk, hogy borzasztóan hálásak mindenkinek, aki pénzt költött és sorban állt, hogy megnézhesse a produkciójukat.
Szombaton még egyet bulizhatnak a kikapcsolódni vágyók a VOLT-on, aztán bezár a bazár újabb egy évre Sopronban.
(Borítókép: Karip Tímea / Index)