Minden idők legnagyobb rock and roll sztárjának karrierjét egy olyan üzletember egyengette, aki minden eszközt megragadott, hogy világsztárrá varázsolja Elvis Presley-t. Tom Parker egész életében kóros hazudozó hírében állt, aki egy dologgal törődött: hogy minél vastagabb legyen a pénztárcája.
Bár Elvis Presley életéről viszonylag sokat lehet tudni, annál több rejtély övezi azon férfi személyét, aki beindította a karrierjét. Az agyafúrt és igen nyers modorú Tom Parker ezredes már tinikorában felkarolta az énekest, és haláláig segítette őt. Akkoriban ötvenszázalékos részesedés illette meg Parkert a zenész minden bevételéből, holott abban az időben csak tíz százalék volt az elvárás. Az üzletelést pedig akkor sem hagyta abba, mikor az énekes már meghalt, mivel akkori elmondása szerint:
Nem Elvis halt meg, hanem a teste.
Ám annak ellenére, hogy az üzletember egy csodát vitt véghez Presley felfuttatásával, múltja mindig is vitatott volt. Cirkuszi mutatványosként kezdte pályafutását, nem véletlen, hogy a későbbiekben a zenészre is úgy hivatkozott, mint egy attrakcióra. Bár Hollandiában született, vérbeli amerikainak érezte magát, akiről csak a halálát követően derült ki, hogy igazi szélhámos volt. Az ugyanakkor tény, ahogy arra a nemrég megjelent Elvis életrajzi filmben Tom Parkert alakító Tom Hanks is felhívta a figyelmet, Elvis Presley maga volt Picasso, ám menedzsere nélkül semmire nem ment volna. Ahogy maga Parker sem lett volna senki, ha nincs Elvis – írja a Daily Mail.
Thomas Parker ugyan Elvis Presley-nek köszönhetően a nyilvánosság kereszttüzében élt, a magánéletét próbálta rejtegetni. Pályafutása kezdetén cirkuszoknál dolgozott, tenyérolvasó bódét üzemeltetett, míg az 1950-es években rá nem lelt a a zeneiparban leledző kiaknázatlan lehetőségekre, így végül menedzser lett belőle. Nem is akármilyen, és ezt csak Presley-nek köszönhette. Bár mindenkinek azt a mesét adta be, miszerint az amerikai Appalachia régióban született és nőtt fel az 1900-as évek elején, mielőtt megszökött egy árvaházból, hogy csatlakozzon a cirkuszhoz, ebből egy szó sem volt igaz.
Parker születéséről ugyanis semmilyen feljegyzés nincs, ahogy amerikai útlevele sem volt soha. Bár ezredesként ismerték, ezt a megnevezést Louisiana kormányzója aggatta rá, miután az 1940-es évek végén segített a gospelénekesből lett politikus megválasztásában. Keveset lehet tudni Parker rövid ideig tartó katonai szolgálatáról is az Egyesült Államok hadseregében, így lehetséges, hogy soha nem is volt a fegyveres erőknél. Parker tulajdonképpen egy kóros hazudozó volt. Baz Luhrmann, az Elvis című film rendezője egyenesen szociopatának nevezte őt.
Az üzletember igazi múltjáról 1960-ban hullott le a lepel, miután egy Nel Dankers-van Kuijk nevezetű nő a fodrászszalonjában ücsörögve lapozgatott egy magazint, amiben egy ismerős arcot pillantott meg. Az egyik fényképen ugyanis Elvis Presley mellett ott állt a testvére, Andreas van Kuijk, aki 1929. május 17-én nyomtalanul eltűnt.
A valóságban Parker nem Amerikában, hanem egy kis holland városban, Bredában született 1909-ben, egy szegény lovász és sofőr hetedik gyermekeként. Cirkuszoknál, karneválokon dolgozott, ahol kitanulta a marketing és a megtévesztés mesterségét. Minél több pénzre vágyott, ahogy ezt a testvére is megerősítette, illetve hozzátette akkoriban, még a pénztárcájához sem mertek hozzányúlni.
17 évesen hagyta ott hazáját, hogy Amerikába menjen, és kamatoztassa a karneválokon szerzett tudását. Potyautasként hajózott át az Atlanti-óceánon, majd csak 18 hónap múlva tért vissza Hollandiába, ahol a kikötőknél dolgozott. Legbelül viszont még mindig arra vágyott, hogy külföldön fusson be fényes karriert. Végül 1929-ben egy napon nem jelent meg a munkahelyén, és a családja soha többé nem látta őt. Egy bőröndöt azonban hátrahagyott, benne öltönyökkel, felbontatlan születésnapi ajándékokkal, hivatalos okmányokkal és pénzzel. Kérdéses, hogy valaki, aki annyit adott a külcsínre, mint Parker, és annyira hajszolta a pénzt, miért hagyta ott a számára legbecsesebb dolgokat.
Csak személyazonosságot akart váltani. Nem akarta, hogy felismerjék
– nyilatkozta korábban Parker testvére, Marie.
Hosszú idő telt el, mire az üzletember családja újból hallott felőle. Egyik nap egy angolul írt levelet kaptak, amelyet Andre/Tom Parker néven írtak alá. Ugyan az ezt követő esztendőkben levelezgettek egymással, a kapcsolat egy idő után megszakadt.
A vitatott múltú menedzserrel kapcsolatban az is máig tisztázatlan, miért épp a Tom Parker név mellett tette le a voksát. Egyesek szerint pusztán tiszteletből vette fel egy férfi nevét, aki szintén potyautasként utazott a hajón, amelyen ő is, de végül a vízbe dobták a fedélzetről. Míg mások úgy tartják, hogy annak a tisztnek a nevére esett a választása, akivel akkor találkozott, amikor 1929-ben jelentkezett a hadseregbe.
Hollandiából való hirtelen távozásának oka is rejtély maradt. Az 1970-es években azonban Dirk Vellenga holland újságíró egy olvasótól fülest kapott, miszerint Parker egy gyilkossági ügy első számú gyanúsítottja. Az áldozat a 23 éves Anna van den Enden volt, akit 1929. május 17-én öltek meg, pont azon a napon tűnt el Parker is. A rendőrségi jelentés szerint a fiatal lányt akkora erővel ütötték meg, hogy az agya egy része a jobb fülén keresztül távozott. Az ügy máig megoldatlan. A tettessel kapcsolatban a szemtanúk egy elegánsan öltözött férfiról számoltak be, aki kalapot viselt, illetve világossárga esőkabátot. A személyleírás pedig nagyon is illett Parkerre. Azonban amellett sem lehet elmenni, hogy az információk szerint a fiú ismerhette a lányt, mivel ugyanabba a templomba jártak. A zöldséges, ami Enden férjéé volt, pedig néhány méterre volt Parkerék családi házától.
A gyilkosság megrendítette az egész lakosságot, azonban annak köszönhetően csak még rejtélyesebb lett az ügy, hogy kiderült, a tettes fehér borsot szórt szét a helyszínen, hogy megtévessze a rendőrkutyákat. Ez különösen egybevág Parker korábbi munkásságával, mivel cirkuszi állatokat is betanított, így valószínűleg tisztában lehetett ezzel a trükkel. A legnagyobb bizonyíték viszont kétségkívül az volt, hogy a történteket követően Parker elhagyta Hollandiát.
1961-ben legkisebb testvére, Ad van Kuijk látogatta meg őt Los Angelesben, ez volt az első alkalom, hogy Parker bármelyik rokonával találkozott, mióta elmenekült Hollandiából. A család abban bízott, hogy válaszokat kapnak majd, miért is szökött meg, ám nem érkezett magyarázat. Parker nem volt hajlandó beszélni a magánéletéről – kivéve arról, hogy fiatalon sárgára festette a madarakat, majd kanáriként adta el őket –, ahogy azt sem engedte, hogy lefényképezzék. Testvérei azt hitték, Adet valószínűleg megfenyegették vagy lefizették, hogy ne mondjon semmit. Illetve az is gyanús volt, miért nem lehetett képet készíteni Parkerről. Úgy vélték, van némi takargatnivalója, így nem szeretné, ha a jövőben bármit is felhasználhatnának ellene bizonyítékként.
Parker 1929-ben vonult be a hadseregbe, és egy rövid ideig közlegényként szolgált, mielőtt lelkileg összeomlott, így négy hónap kényszerpihenőre küldték. Kiszámíthatatlan viselkedése miatt azonban végül leszerelték. Egy katonaorvos elmebajt és depressziót állapított meg nála, illetve érzelmileg is instabil volt. Bár a második világháború alatt számítottak a katonai szolgálatára, úgy sikerült kijátszania a rendszert, hogy szándékosan több mint 130 kilóra hízott.
Az üzletember a jég hátán is megélt, mindig megtalálta a pénzkereseti lehetőséget. Dolgozott többek között sintérként, illetve állattemetőt is létrehozott, ahol ötven dollárt kért el egy sírkőért – amihez ő egyébként 15 dollárért jutott hozzá. Emellett a cirkuszi múltját is kamatoztatta, hol elefántot gondozott, hol pedig csirkejelmezbe öltözve táncolt. Végül menedzserként kötött ki Gene Austin énekes mellett, tapasztalatainak pedig nagy hasznát vette a jegyeladásnál. Később együtt dolgozott Eddy Arnolddal, Minnie Pearllel és Tom Mixszel is. Előbbi azért adta ki az útját végül Parkernek 1953-ban, mivel irányításmániás volt. Ám ahhoz, hogy szerződést bonthassanak, Arnoldnak több mint 50 ezer dollárt kellett kiperkálnia.
Az ekkor már menedzserré avanzsálódott Parker figyelmét akkor keltette fel Elvis Presley, amikor tudomást szerzett a Blue Moon Boys trióról, amelynek Presley volt az énekese. Elkezdett koncerteket szervezni a bandának, és Presley tanácsadójává vált. Még azt is elintézte, hogy az énekes otthagyja a Sun Records kiadót, ahol pályafutását kezdte, és inkább kezdjen tárgyalásba az RCA Recordsszal. Itt jelent meg első kislemeze, a Heartbreak Hotel, ami világhírűvé tette őt. Parker gőzerővel dolgozott azon, hogy az élvonalba juttassa Presley-t, mindenkin áttaposott a cél érdekében.
Nem kell kedvesnek lenni az emberekkel a ranglétrán felfelé menet, ha nem csúszol vissza
– vallotta mindig Parker, aki forradalmasította a merchöt is. Egyaránt árult I Love Elvis, azaz Szeretem Elvist és I Hate Elvis, vagyis Utálom Elvist kitűzőt, hogy a piac mindkét feléből részesedése legyen.
Parker szó szerint mindenkit kizsákmányolt, főleg Elvis Presley-t: minden bevételének a felét neki kellett adnia. Az énekest 1958-ban behívták katonának a koreai háborúba, ám ő azt javasolta, inkább jelentkezzen rendes katonának, mivel attól tartott, ha az ellenség azt tapasztalja, hogy különleges bánásmódban részesítik, akkor az csak gyűlöletet fog generálni. Még abból is üzletet csinált, hogy Presley ikonikus haját a besorozása előtt lenyírták, amiről felvételt készítettek a rajongóknak. Az énekes akkor kóstolt bele legelőször a függőségbe, amikor Németországban állomásozott a hadsereggel. Mint arról korábbi felesége, Priscilla Presley az HBO sorozatában beszámolt, amfetamint adtak akkoriban a katonáknak, hogy ébren tudjanak maradni, mivel több küldetés is volt, amit éjszaka kellett végrehajtani.
Amikor Presley visszatért az Egyesült Államokba, függőséggel küzdött, így kicsúszott az irányítás a keze közül. Erről menedzsere és egy George Nichopoulos nevezetű orvos is tudott, aki gyógyszereket írt fel neki. Az énekes mindeközben próbált a turnéra koncentrálni, amiért óriási összegeket tehetett zsebre. Egy koncertért 50 ezer dollárt kellett fizetniük a szervezőknek, amit Parker hotelszobájába kellett vinni. Ha pedig nem tudtak megegyezni, akkor a menedzser 10 ezer dollárt csípett le az összegből az elvesztegetett idejéért. Annak is egy kész vagyont kellett fizetnie, aki beszélni szeretett volna Presley-vel. Egy újságírónak 25 ezer dollárt kellett perkálnia egy rövid beszélgetésért, míg egy normális interjú már 100 ezer dollárba fájt. Azonban minél többet keresett az énekes, annál több pénze lett Parkernek is.
Mikor Buddy Adler hollywoodi producer azt javasolta, legyen filmsztár Presley-ből, menedzsere filmenként egymillió dollárt követelt, ami nevetségesen nagy összeg volt. Adler nem volt hajlandó ennyit fizetni, így inkább azt mondta, Presley-nek új menedzserre lenne szüksége. Ám Elvis Presley tökéletes gazdatestként szolgált a piócaként tevékenykedő Parkernek, akinek csak a dollárjelek lebegtek a szeme előtt.
Az énekes nehezen tudta tartani a lépést, mivel Parker nonstop turnékat szervezett. Csak 1973-ban 168 koncertet adott, ami azt jelenti, hogy körülbelül kétnaponta fellépése volt. David Stanley, a zenész féltestvérének elmondása szerint életének utolsó évében Presley függősége már kontrollálhatatlanná vált. Mindeközben Parker is csak egyre inkább az irányítása alá vonta őt, így, mondhatni, csapdába esett. Presley elkezdett lecsúszni a lejtőn, ahonnan már nem volt visszaút.
Parkert nem különösebben érdekelte az egészsége, mivel pontosan tisztában volt vele, hogy az énekes ugyanolyan jövedelmező lehet a számára a halálát követően is. Ahogy arról Priscilla Presley egy interjúban beszámolt nemrég, ebben az időben gyakran lettek dührohamai a zenésznek, mivel Parker egyáltalán nem vette figyelembe, ő mit szeretne. Presley nagy álma volt egy európai turné, ám a külföldi koncertek lehetőségét elvetették költséghatékonyság miatt. Többek szerint viszont inkább az állhatott emögött, hogy a Hollandiából emigrált Parker illegális bevándorló volt, így nem volt se útlevele, se amerikai állampolgársága, amire szükség lett volna a külföldre utazáshoz.
Presley függősége ekkorra már olyan méreteket öltött, hogy tablettákat kellett szednie ahhoz, hogy fel tudjon ébredni, vagy épp elaludni, illetve hogy elűzze a depressziót, a stresszt és a szorongást. Élete végén már 33 altatót, kilenc fájdalomcsillapítót vett be 24 óra alatt, hogy képes legyen az alvásra, és ezt még megfejelte némi amfetaminnal, kodeinnal, morfiummal, diazepámmal és egy Placidy nevezetű nyugtatószerrel. Egy memphisi halottkém megállapította, hogy Presley-nek 8805 tablettát és injekciós gyógyszert írtak fel, köztük erős fájdalomcsillapítókat, amelyeket csak a végstádiumban lévő daganatos betegeknél szoktak alkalmazni.
Ketrecben tartotta, mint egy állatot. Vásári majmot csinált belőle
– nyilatkozta az American Bandstand tévéműsor házigazdája, Dick Clark. Utalva ezzel arra, hogy Tom Parkert egy percig nem érdekelte, hogy Elvis Presley romokban hever. Neki csak az volt a fontos, hogy minél több pénze legyen, még ha ez valakinek az életébe is kerül.
(Borítókép: Tom Parker és Elvis Presley. Fotó: GAB Archive / Redferns / Getty Images Hungary)