Index Vakbarát Hírportál

Curtis eltűnésére egyelőre nincs magyarázat, nélküle állt színpadra Majka

2022. július 9., szombat 10:57

Tegnap a Majka–Curtis formációnak Villányban lett volna jelenése, de az újpesti rapper nem jelent meg a koncerten.

Majka és Curtis is Instagram-oldalukon számoltak be róla, hogy rajongóik a héten még hol találkozhatnak velük. Amint írták, pénteken Villányban, szombaton Siófokon, vasárnap pedig Egerben láthatta volna őket a közönség.

Curtis azonban tegnap nem állt ott Majka mellett a villányi színpadon, amit követői meg is jegyeztek bejegyzése alatt. A legtöbb kommentelő jelezte, hogy nagyon hiányolták a Baranya megyei koncerten.

Egyelőre semmi biztosat nem tudni, hogy Curtis miért nem volt ott a fellépésen. Az egyik rajongó arról írt Széki Attila posztja alatt, hogy Majka semmi konkrétumot nem árult el a történtekről, de egy esetleges új formáció lehetőségét vetette fel. Talán a mai buli után több információt megtudhatunk majd.

Mint ismeretes, 2018-ban a fesztiválszezon végéhez közeledve egyszer már szakított egymással a páros. Akkor a SZIN színpadán jelentette be Majoros Péter, hogy Curtis drogproblémái miatt nem dolgozik vele tovább. Az esetet követően Majka exkluzív interjút adott az Indexnek, amelyben többek között kitért a kapcsolatukra, az elválásuk okaira, valamint a SZIN-en történt beszédére is.

FRISSÍTÉS

A két zenész Facebookon erősítette meg a hírt, hogy külön folytatják karrierjüket, mert a 2018-as eset után Curtisnek ismét drogproblémái adódtak. 

Részletesebben ide kattintva tud olvasni a történésekről. 

Rovatok