Index Vakbarát Hírportál

Nem tervez közös nyaralást új párjával és a gyerekeivel Csuti

2022. július 11., hétfő 05:46

Úgy véli, még korai lenne, hogy közös nyaralást tervezzen új szerelmével, Ginával és a két gyerekével. Ugyan a gyerekek elfogadták az apuka új párját, ő azonban nem szeretné ezt erőltetni – mondta Szabó András „Csuti”.

Csuti a Kulcsár Edinától való válása után talált új párra Gina személyében, aki nagyon jól kijön az üzletember kisfiával és kislányával. Ennek ellenére Csuti nem szeretné erőltetni a közös nyaralást, mivel úgy véli, az túl korai lenne.

Lehet, hogy én misztifikálom túl, de még korainak érzem azt, hogy a két gyerekemmel és Ginával együtt négyen menjünk nyaralni. Nem tudom, hogy a kicsiknek ez milyen érzés lenne, ezért ezt nem szeretném erőltetni. Egyébként elfogadták, és kedvelik is Ginát, de teljesen más több napig reggeltől estig együtt lenni

– fogalmazott Csuti. Elmondása szerint hosszabb nyaralásra ugyan nem mennek a gyerekekkel, de igyekszik az együtt töltött időt minőségi programokkal megtölteni.

A tervem, hogy ősszel elviszem Medoxot a kedvenc városomba, Rómába. Egy focimeccsre is biztosan kilátogatunk majd. Ninával kettesben is lesz egy igazi apa-lánya programunk

– tette hozzá Csuti. 

Csuti Blikknek arról is beszélt, hogy Gina gyorsan megszokta, hogy a párja ismert ember, de nem szeretne reflektorfényben élni. Az üzletember ezt tiszteletben is tartja, és óva inti szerelmét attól, hogy igent mondjon azokra a megkeresésekre, hogy termékeket hirdessen az Instagramon. Mint mondta: „Az én életemhez már hozzátartozik a média, de próbálom ezt egészséges szinten tartani, és nem belekeverni Ginát.”

Rovatok