Index Vakbarát Hírportál

Egy különleges fonyódi étterem, ahol az év egyetlen napján sincs szünnap

2022. július 14., csütörtök 10:05

A balatoni új hullám fogalma mára nem sokat mond, annyi új hely nyílt az elmúlt években, hogy 2022-ben már nagyot kell gurítani, hogy arra felkapjuk a fejünket. A fonyódi A Konyhám Stúdió 365 egészen biztosan a nagy dobások közé tartozik, nem véletlenül figyeltek fel rá a Best of Balaton kurátorai.

„Drágáim, megvan a napi foglalás, este leszünk páran, úgyhogy induljunk is el!” – Szikra Gabriella általában ilyen belépővel adja meg a startjelet a konyhában, ahonnan aztán képtelenség kirobbantani. Őt és párját, Renczés Gábort a balatonfenyvesi Konyhám strandbüfé tette országos hírűvé, a Séfek séfe műsor révén pedig az is megismerte, aki még nem járt náluk. 

Pedig egykor mindenkit igyekezett lebeszélni arról, hogy éttermet nyisson, az ilyesmit tervezőnek rendszerint azt mondta, a 10 millió forintjából inkább adjon neki egyet, és ne csináljon semmit, később hálás lesz a tanácsért. De aztán eljött az a pont, amikor már ő sem tudott ellenállni a kihívásnak. Azt tervezte, nyáron dolgozik, télen pihen, de ezt a forgatókönyvet gyorsan felülírta a fonyódi étterem, amellyel azt akarták megmutatni, hogy a Balaton minden évszakban szép, és az év 365 napján érdemes eljönni ide.

Gabriella tényleg folyamatosan a konyhában van, számára az étlap és a jókedv jelenti a siker kulcsát. És persze a hely, A Konyhám Stúdió ugyanis nemcsak a környék egyik legszínvonalasabb, hanem legszebb panorámájú étterme is.

A helyieket szerettük volna megfogni, hogy legyen egy hely, ahol a családi ünnepeket megtartják, de zömében még a nyári, fővárosi vendégek a jellemzőek

– mondja Szikra Gabriella. A Balaton Áruház harmadik emeletén, nyáron terasszal működő A Konyhám Stúdió egy, a bisztróknál kifinomultabb, de a fine dining kereteit már csak az adagok miatt is szétfeszítő hely. És itt sosincs szünnap.

Rovatok