Index Vakbarát Hírportál

Csősz Boglárka 14 év után elvált milliárdos férjétől

2022. július 25., hétfő 09:53

Bár az utóbbi hónapokban dolgoztak rajta, végül nem sikerült Csősz Boglárkának és Burak Talunak megmentenie a házasságát. A Feleségek luxuskivitelben szereplője erről közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot.

Hivatalosan is felbontotta házasságát Csősz Boglárka és férje, Burak Talu – írja a 24.hu a szerkesztőségükhöz eljuttatott közleményre hivatkozva. A válás a felek között állítólag zárt ajtók mögött megegyezve, békésen zajlott. 

Csősz Boglárka modellként, illetve színésznőként lett ismert, Törökországba is egy szépségversenyen nyert modellszerződés miatt utazott annak idején. Ott ismerte meg Burak Talut, akivel két évvel később összeházasodott. 

Tavasszal kezdődtek a gondok

Arról, hogy gond van a házasságukkal, a Feleségek luxuskivitelben című műsorban is feltűnt üzletasszony május végén a Hot! magazinnak nyilatkozott. Az interjúban elárulta, hogy egy időre a különválás mellett döntöttek, így Csősz Boglárka Magyarországra helyezte át bázisát, míg milliárdos férje Törökországban maradt.

Nem szerettünk volna úgy élni, mint két barát egy háztartásban, mindketten hiszünk a szerelemben, és esélyt adunk egymásnak arra, hogy újra megtaláljuk ezt az érzést, de már másvalaki oldalán. Tizennégy év hosszú idő, nagy szerelem volt, nekem Burak a szerelmem, a társam, a családom része volt, nagyon nehezen hoztuk meg ezt a döntést.

– fogalmazott Csősz Boglárka a 24.hu-nak eljuttatott közleményben. Hozzátette azt is, hogy a török–magyar üzleti kapcsolatai a válás után is megmaradnak, csak ezentúl többet tartózkodik majd Budapesten.

(Borítókép: Csősz Boglárka 2021. augusztus 2-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok