Rendhagyó fesztivál startolt el Zamárdiban, csütörtökön elkezdődött az első ZamJam. Már amennyire fesztiválnak nevezhető a Zamárdi és főként a Balaton hamísítatlan hangulatának népszerűsítését célzó rendezvény, amelyet még a főszervező-ötletgazda Lobenwein Norbert sem szerettet volna így hívni. Ez teljességgel érthető is, hiszen a háromnapos esemény valóban meglehetősen különbözik attól, amit eddig megszokhattak a Zamárdiban élők.
Napsütés, forró aszfalt, strandra vánszorgó emberek és hangos fesztiválok – az első gondolatok, amelyek az ember eszébe jutnak Zamárdi kapcsán. A Balaton Sound és a Strand Fesztivál is főként a fiatalabb korosztály számára vonzó zenei parti a déli part egyik legnépszerűbb üdülőhelyén, amelyek mellett most egy teljesen új formátum is beköltözött a városba: a ZamJam nagyban eltér egy átlagosnak mondható zenei fesztiváltól.
Ugyan a város élete első ránézésre semmiben sem különbözik a nyár többi napjától, Zamárdi mégis teljesen új arcát mutatja meg július 28. és július 30. között. A ZamJamre látogatók számára talán a legszembetűnőbb az lehet, hogy a programok nem csak egyetlen helyszínre koncentrálódnak. A Balaton-parti nagyszínpad mellett koncerteket hallgathatnak az érdeklődők, a kőhegyi kilátónál vagy éppen a vízparti teraszon pedig egy pohár bor mellett élvezhetik jazzelőadók produkcióját. Az éhes szájakra is gondoltak a szervezők, a látogatók gasztroprogramokon keresztül megkóstolhatják a Balaton legjobb és legkülönlegesebb ízeit. Zamárdi erre a három napra további érdekességekkel is elkápráztatja a vendégeket, irodalmi programok várják az idelátogatókat, a város pedig konkrétan egyetlen nagy képzőművészeti tárlattá változik három napra.
A helyi zenés és nem zenés programok már csütörtök reggel elindultak Zamárdiban, ahol a város képe azonban semmiben nem tért el egy átlagos, nyári, balatoni naptól. Strandról és strandra szállingózó családok, a hőséget az árnyékban egy-egy hideg itallal túlélni próbáló helyiek, és a déli parti vonat menetrendszerű – vagy gyakorta attól eltérő – zakatolása teszi igazán autentikussá. Ezt a helyi idillt azonban a város különböző pontjain most extraprogramok és az ezekről árulkodó plakátok írhatják felül, ugyanis láthatóan itt valami igazán különleges dolog készülődik, sőt már történik is.
A fesztivál annak ellenére, hogy nem egy több tízezres vendégtömeget váró rendezvény, ismert fellépőkben nem szűkölködik, akik közül jó párat akár a város lakosai és vendégei is meghallgathatnak, anélkül, hogy több tízezer forintot vennének ki a családi kasszából egy-egy fesztiváljegyért vagy bérletért, ugyanis a fizetős nagyszínpadon kívül minden programot belépő nélkül, ingyenesen élvezhetnek a látogatók.
A fesztivál első, talán szélesebb körben is ismert fellépője a népszerű hazai tehetségkutatóban, az X-Faktorban korábban zsűriző Little G Weewil volt, aki hamísítatlan amerikai bluest hozott a zamárdi, kőhegyi kilátóhoz csütörtök délután. Az évekig Atlantában zenélő művész egyedül, gitárjával és dobjával a színpadon mutatta meg, hogy szabadtéren, egy balatoni szőlőhegyen is érezheti magát úgy az ember, mintha egy dohányfüstös, félhomályos kocsmában ülne az 1950-es évek Amerikájában.
A hanyagul a gitár nyakára helyezett cigaretta is árulkodik róla, nem ez a zenész első egyszemélyes fellépése, aki a délután öt órára sem csillapodó hőség ellenére több mint 50 embert vett rá arra, hogy a talán életveszélyesnek ugyan nem tűnő, ám mégiscsak meglehetősen kimerítő emelkedőn felküzdjék magukat az impozáns koncerthelyszínig.
A fárasztó emelkedőért azonban mind a zenész, mind a kilátás kárpótolt mindenkit, aki felért a csúcsra, akik a Kilátó Terasz által kínált helyi borokkal és hűsítő italokkal élvezhették a hamisítatlan blueskoncertet. Ugyan a produkció elején a legtöbben még az árnyékban ülve hallgatták Little G gitárjátékát, a finom borok és talán a hőség is felbátorította a közönséget, akik hol „óó-zva” segítették a zenészt egy-egy dalnál, néhányan pedig táncra is perdültek a kilátó árnyékában. Úgy tűnt, a Balaton felett a nap talán sosem indul lenyugodni ezen a délutánon, de legalábbis láthatóan nehezen, ami 30 fok feletti hőmérsékletet eredményezett a szőlőhegy tetején, aki azonban a Kőhegyi kilátóba is felment, biztosan nem bánta meg azt a néhány izzadtságcseppet, amit a különleges balatoni kilátásért és koncertért tett.
Még talán el sem aludt az utolsó szám előtt meggyújtott cigaretta, a közönség a felfelé vezető, vontatott tempót lecserélve rohamléptekkel indult meg lefelé a hegyről. Ki gyalog vagy kerékpárral igyekezett lejutni a domboldalról, mások a néhány száz méterrel lejjebbi, kijelölt parkolóban hagyott autójukhoz szerettek volna mielőbb eljutni, ugyanis mindössze szűk egy óra volt hátra a fesztivál első napjának egyik nagy durranásáig, a Mol Színpadon fellépni készülő, Szikora Róbert vezette R-GO koncertjéig.
A fesztivál főbejáratához közeledve az Index stábjának is meggyűlt a baja a parkolással, ugyanis annak ellenére, hogy közreműködői parkolási engedélyt is kaptunk, amivel a fesztivál főbejáratának közelében tudtunk volna megállni, tervünk már másodpercekkel a megérkezésünk után meghiúsulni látszott. A kijelölt parkolót őrző biztonsági őrök ugyanis, amint felmutattuk nekik a belépésre jogosító engedélyt, nemes egyszerűséggel azt mondták, hogy ez bizony hamisnak tűnik, így ezzel nem tudnak minket beengedni.
Végül több őr bevonását követően a helyszínre érkező egyik rendező oszlatta el az egyre inkább elmérgesedő helyzetet, akinek köszönhetően mi és a velünk együtt szintén be nem engedett szervezői gárda autói is bejutottak. Később lapunk megtudta, az R-GO stábja és a főszervezői gárdához tartozó emberek is megküzdöttek ezzel a problémával az este folyamán, azonban a rendezők mindent megtettek azért, hogy minél hamarabb rendeződjenek a félreértések és mindenki megállhasson a biztosított helyen.
Az autóval kiszállva már láthatóan hömpölygött a tömeg, amely a fesztivál kis területéhez, és a beléptetőkapu és a jegyértékesítő bódék előtt meglehetősen kicsire hagyott területen hamar összetorlódott. Mint később kiderült, a beléptetésnél adódtak kisebb problémák, részben emiatt pedig a háromnegyed nyolcra kiírt R-GO-bulira is még plusz negyedórát kellett várnia az ekkor már szép számmal megjelent közönségnek. Láthatóan azonban ezt senki sem bánta, mindenki jókedvűen, a csúszást talán nem is érzékelve várta, hogy a már 68 éves Szikora Róbert felrobbantsa színpadot.
Ahogyan már többször is említettem, ez a fesztivál már első ránézésre is tényleg más volt, ami pedig a koncert kezdetekor – legalábbis számomra egyértelműen – már valóban érzékelhető volt, hogy a ZamJam sokkal inkább egy, a siófoki plázson rendezett nagykoncert hangulatát hozza el, mintsem a Balaton Sound veretésére ugráló fiatalok tömegét.
A rendezvény első estéjén ugyanis a babakocsiban még ülni sem tudó kisgyerektől kezdve a már bőven 70 pluszos nagyszülőkig minden évfolyam megjelent, talán a tinédzser korosztály volt az, amely a legkisebb számban képviseltette magát a rendezvényen. Ez talán nem is meglepő, hiszen a programok és a koncertfelhozatal is inkább ezen tizenévesek szüleit és nagyszüleit célozta meg, akiknek viszont aligha volt ilyen buliban részük az elmúlt években.
Ugyan a dohányfüst és a babakocsik látványa egymás mellett nem biztos, hogy megjelenhetne bárhol is egy dohányzást tiltó kampányon kívül, a ZamJam tényleg korosztályt nem hiányoló felhozatalában ez egy általános kép volt.
Nem sokkal nyolc óra után aztán végre az egész fesztivál területe egy emberként sikított fel, amikor Szikora Róbert és az R-GO színpadra állt. A közönség soraiban emellett több ismert arccal is találkozhattak a szórakozni vágyók, a posztjáról nemrég leköszönő pólós szövetségi kapitányt, Märcz Tamást, Hajdú Pétert, és a gyermekeivel az R-GO koncertet végigmulató műsorvezetőt, Ördög Nórát is kiszúrhatták a szemfüles rajongók.
A ZamJam ideje alatt nem csak Zamárdiban, de talán a valóságban is megállt az idő, legalábbis sokan érezhették így, Szikoráék ugyanis akkora lendülettel léptek színpadra, mintha még mindig húszévesek lennének. Pedig ugyan fájó kimondani, de nem azok, a sosem fáradó frontember is már 68 esztendős, a számok között azonban csak néhányszor lihegő énekes egy percre sem állt meg a színpadon, amelyben az R-GO-koncertekről kihagyhatatlan Gidák is segítségére lehettek, akik különböző koreográfiákkal szinte az összes dalt végigtáncolták és -ugrálták.
A színpadkép is R-GO-hoz méltó volt, igazi nyári dzsungelhangulatot varázsoltak az emelvényre, ahol a pálmafák és a virágos ingek tökéletesen hozták azt a feelinget, amire a közönség számított. A koncerten nem igazán akadt olyan szám vagy dal, amit ne énekelt és táncolt volna végig a rajongótábor, amely talán a „Szeretlek is, meg nem is” sorok után nem gondolta, hogy lehet még fokozni az este hangulatát. Márpedig lehetett, a legnagyobb ovációt ugyanis mindegyik R-GO-nótát legyűrve a Valmar duóval készített Úristen című sláger váltotta ki, amelyet még a klasszikus Szikora-számokhoz szokott közönség azon tagjai is végig kiabáltak, akik vélhetően azt sem tudják, ki az a Marics Peti.
A fergeteges hangulat ezt követően már kitartott a koncert végéig, és talán a kicsit késve színpadra lépő Szikoráék folytatták is volna még, azonban a program közbeszólt, egy rendező finoman jelezte a frontemberenek, hogy az őket követő Kool and the Gang felcuccolna már a színpadra, így jó lenne, ha az R-GO elköszönne lassan a tömegtől. Szikora ezt tudomásul is vette, és talán az egyik legsimertebb dalával, a Létezem című slágerrel intett búcsút a zamárdi éjszakának és a miatta kilátogatott több ezres tömegnek.
Amint Szikoráék levonultak a színpadról a kitikkadt embertömeg is frissítőért indult, a pultoknál pedig már a fesztiválokon megszokott meglehetősen borsos árakon kínált italokkal találkozhattak a vendégek, ennek ellenére elégedetlenkedő hangot aligha lehetett hallani a pultoknál. Az 1100 forintos csapolt sör és a közel 800 forintos fél literes víz pedig még talán a Balatonnál is soknak tűnik, a fesztivál szervezői azonban meglehetősen jól pozícionálták a vendégsereget, akik láthatóan tudták mire számíthatnak a rendezvényen, az 1100 forintos bikás energiatalra pedig talán sokaknak szüksége sem volt, az R-GO ugyanis mindenkit elég jól bepörgetett.
Egy kisebb színpadon való rendezkedést követően aztán megérkezett végül az 1964-ben alapított amerikai funky-, diszkó-, R&B- és soulzenét ötvöző Kool and the Gang. Már a zenekar megjelenése megkoronázta az este hangulatát, csillogó ruháikról nehezen vette le az ember a szemét, a színpadra pedig olyan slágereket varázsoltak, mint a Cherish, a Jungle Boogie, a Celebration vagy a Magyarországon Emilio feldolgozásában nemrég hallhatott Get Down On It című örökzöld, amelyek hallatán az amúgy is meglehetősen kitartóan csápoló és táncoló közönség csak még jobban megőrült.
A látványban és zeneileg is hatalmas show-t varázsoló, rutinos amerikaiak produkciója minden elismerést megérdemel, azonban ha csütrötök este ez egy párbaj lett volna az R-GO és a Kool-srácok között, és a döntés a közönség kezében lett volna, bár vélhetően a többség azt mondta volna, hogy az estére a Kool and the Gang tette fel a koronát, a ZamJam képzeletbeli trónján az R-GO és a Valmar osztozik. Legalábbis péntek estéig biztosan, amikor is a Balaton-parti nagyszínpadon Geszti Péter és Charlie próbálja majd meg letaszítani Szikoráékat a fesztivál képzeletbeli dobogójának csúcsáról.
(Borítókép: Szikora Robi és a Valmar. Fotó: Kaszás Tamás / Index)