Index Vakbarát Hírportál

Akár 30 kilót is képesek hízni egy szerepért a hollywoodi sztárok

2022. augusztus 14., vasárnap 17:57

Egyesek már annak örülnek, ha sikerül egy-két fölös kilótól megszabadulniuk, vagy éppen annyit felszedniük, a legnagyobb hollywoodi színészek azonban ennél jóval komolyabb szinten űzik a hízás és fogyás művészetét: egy-egy karakter megformálásáért 20-30 kilogrammot is hajlandók leadni vagy éppen felszedni. De melyek voltak a legsúlyosabb átalakulások Los Angelesben, és hogyan alakult 272 kilogrammos óriássá Brendan Fraser?

A filmvásznon ugyan nem minden az, aminek látszik – hiszen már temérdek speciális effekt és utómunka segíti a színészek munkáját –, ennek ellenére bizonyos szerepek miatt a hollywoodi filmcsillagoknak is szó szerint súlyos átalakuláson kell átesniük.

A Múmia-filmekkel ismertté vált Brendan Fraser legújabb szerepe is pont ilyen, a korábban sportos, mára már kicsit meghízott színésznek azonban, mint kiderült, nem kellett életveszélyesen kilókat magára szednie A Bálna című film Charlie nevű főhősének megformálásáért. 

Fraser és a stáb dolga korántsem volt egyszerű, ugyanis a filmben az általa alakított Charlie 600 font, átszámítva 272 kilogramm testsúllyal büszkélkedhet, így jócskán volt mit rápakolni az ugyan alapból is már meglehetősen pocakos, de messze nem ennyire súlyosan elhízott színészre.

Szerencséjére azért nem kellett az egészségét kockáztatni az extrém súly kamerák előtti megjelenítéséhez. 

A legnehezebb feladat az volt, hogy hitelesen megalkossuk ezt a karaktert a sminkek, a protézisek, a maszkolás és egy kis CGI segítségével, hogy a karakter teste valóságosnak tűnjön, és megfeleljen a fizika törvényeinek. Ez olyan lesz, amit még nem láttak korábban

– idézi Frasert a LadBible.

Nem volt azonban mindenki ennyire szerencsés, Hollywood legismertebb filmcsillagai valóban komoly kilókat szedtek fel vagy adtak le egy-egy szerepért: elég csak Matthew McConaughey vagy Mark Wahlberg elképesztő átalakulásaira gondolni. De melyek voltak az igazán súlyos hollywoodi szerepek?

Mark Wahlbergnek meg sem kottyan 

Az alapvetően meglehetősen fit életet élő, szigorú napirendet követő Mark Wahlberg számára sosem okozott komoly problémát, hogy egy-egy szerepért kigyúrja vagy felhizlalja magát. Az Izomagyak című filmben például egy igazi kondiőrültet alakított, amelynél talán hozzá passzolóbb szerepet nem is kaphatott volna, mégis komolyan meg kellett érte dolgoznia: akkor közel 20 kiló izmot pakolt magára.

Nem volt azonban ennyire egyszerű dolga a nemrég leforgatott Father Stu című film esetében, ahol bizonyos jelenetek között kellett egyszer elképesztő izomzatot építenie, majd utána jócskán felhizlalnia magát a karakter eljátszásáért. Ekkor elmondása szerint három hét alatt hízott 10 kilogrammot, majd összesen közel húsz kilóval mutatott többet a mérleg alatta a film korábban felvett jelenetéhez képest. Végül nem maradt sokáig kövérkés Wahlberg, aki a forgatás befejezését követően hamarosan újra kockahasat villantott. 

Christian Bale, az átalakulóművész 

A filmtörténelem talán egyik leglátványosabb és legsanyargatóbb átalakulása Christian Bale nevéhez fűződik, aki a 2004-es A gépész című film kedvéért csontsoványra fogyott. Bale-nek nem is volt más választása, hiszen az általa alakított főhős, Trevor Reznik rendkívüli álmatlanságban szenved, ami miatt súlyosan lefogy. A szerep kedvéért állítólag több mint 30 kilót adott le, mindezt egy négy hónapon át tartó szigorú diéta segítségével: naponta egy konzervtonhalat és almát evett meg, emellett pedig fekete kávét és vizet ihatott csak. 

A drámai fogyás után azonban azonnal rohamosan híznia kellett, hiszen egy évvel később került a mozikba a Batman: Kezdődik! című film, amelynek szintén a főszereplője volt Bale. Akkor a Denevérember kedvéért 45 kilogrammot kellett volna felszednie, azonban a hatalmas súlykülönbség miatt állítólag a filmet rendező Christopher Nolan kedvezményt adott neki, így ennél tíz kilóval kevesebbet kellett „csak” magára szednie. 

Matthew McConaughey-nek szobrot ért a diéta

Ahogyan Christian Bale, úgy Matthew McConaughey átalakulása is döbbenetesre sikerült, aki a 2013-as Mielőtt meghaltam című filmje kedvéért szabadult meg tetemes súlytól. A filmben McConaughey egy AIDS-beteget, Ron Woodroofot alakítja, aki megunva az egészségügyi ellátás hiányosságait és buktatóit saját kezébe veszi az életét, és nem jóváhagyott gyógyszereket kezd árulni sorstársainak. A szerepért a színész összesen 22 kilót fogyott, amit egy igencsak kimerítő diéta követésével ért el – hónapokig mindössze halat, tojásfehérjét és tápiókapudingot evett.

Nem kínoztam magam, harcos voltam. Az egész az én felelősségem volt, és mindent azért tettem, hogy hitelesen ábrázolhassam a karaktert. Ha úgy néztem volna ki a filmvásznon, mint most, akkor már az első képkockától kezdve bukásra lett volna ítélve a film

– vélekedett McConaughey, aki az alakításáért elnyerte a legjobb színésznek járó Oscar-díjat.

Natalie Portman répán és mandulán élt 

Natalie Portman 2010-ben ahhoz, hogy eljátszhassa a perfekcionista balerina szerepét, majdnem 10 kilót fogyott a Fekete hattyú főszerepéért. Fáradozásait végül ugyan szintén Oscar-díjjal jutalmazták, korántsem volt sétagalopp a szerepre való átalakulás. Portman ugyanis mindössze sárgarépán és mandulán élt hónapokig, emellett pedig naponta több mint nyolc órát töltött táncpróbákon, amelyek során még egy bordája is elmozdult.

Volt néhány éjszaka, amikor azt hittem, szó szerint meg fogok halni. Ez volt az első alkalom, amikor megértettem, hogyan lehet annyira ráfüggeni egy szerepre, hogy az teljesen le tud építeni

– idézi a The National News Portmant a 2010-es film kapcsán.

50 Cent is megtapasztalta, ennek a fele sem tréfa

Az amerikai rapper-színész 50 Cent, azaz Curtis James Jackson ugyan nem klasszikus színészi karriert futott be – hiszen sokkal inkább zenésznek, mintsem színésznek tartják –, azonban a legnagyobb filmcsillagokat is meghazudtoló átalakulást bizony ő is fel tud mutatni.

Nem is akármilyent, 2011-ben szabályosan sokkolta a rajongóit, amikor az All Things Fall Apart című filmben egy olyan futballistát alakított, akinél rákos megbetegedést diagnosztizáltak, ehhez mérten pedig jókora testtömegtől kellett megszabadulnia. Mindezt azonban csak azt követően kezdhette el, hogy izomtömeget szedett magára, hogy a film elején hitelesen alakíthassa a profi sportoló szerepét. Végül több mint 25 kilót adott le, sőt számos tetoválását is eltávolították, hogy azok elfedése ne igényeljen pluszidőt a forgatások során.

Szabályosan hónapokig éheztem

– emlékezett vissza a forgatás hónapjaira a rapper.

(Borítókép: Christian Bale  2022. június 23-án. Fotó: Charley Gallay / Getty Images / Disney)

Rovatok