Index Vakbarát Hírportál

Mennyi idő alatt futná körbe a Balatont?

2022. augusztus 22., hétfő 18:04

A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa és az Index podcastsorozatában ezúttal a sport lesz a téma: Till Attila vendégeivel az NN Ultrabalaton kihívásait veszi sorra.

A MOL Nagyon Balaton podcast a Balaton körüli fesztiválokat és programokat a szervezőkön, az előadókon, sztorikon és kulisszatitkokon keresztül igyekszik bemutatni – ezúttal az NN Ultrabalaton a téma, amelynek lényegét és fontosságát Till Attilával beszéli át Zelecsényi Miklós versenyigazgató és Bódis Tamás pályacsúcstartó.

A futóversenyt idén májusban 16. alkalommal rendezték meg. A táv ebben az évben 211 kilométer volt, amit Bódis Tamásnak 16 óra 34 perc 28 másodperc alatt is sikerült már teljesítenie. A pályacsúcstartó azt mondja, ez olyan, mintha átlagban mindenegyes kilométert 4 perc 43 másodperc alatt tenne meg, amit szinte pihenő nélkül, egyszerre fut le.

2010 óta futok, de akkor még csak ilyen hobbifutó voltam, mint a legtöbb utcán látható futó. Négy éve kezdtem el az ultrafutással foglalkozni, de már két év után megnyertem az Ultrabalatont

– magyarázta Bódis Tamás, amihez Zelecsényi Miklós annyit tett hozzá: az átlag ultrafutónak a szint és a cél az, hogy ezt a Balaton-kört 32 óra alatt teljesítse. Az Ultrabalatonon egyébként általában 300 ember szokott indulni egyéniben, aminek szintidőn belül nagyjából az 50 százaléka ér be.

A beszélgetésből, ami bárki számára kedvcsináló lehet a verseny kipróbálásához, egyebek mellett kiderül, hogy

Rovatok